nézőpont intézet
Nézőpont: az ellenzék a választások óta nem tudta növelni a szavazótáborát
A Nézőpont Intézet kutatása szerint az ellenzéki pártok a tavaly áprilisi országgyűlési választás óta nem tudták érdemben növelni a szavazótáborukat - mondta az intézet elemzője szerdán az M1 aktuális csatornán.Nézőpont: A tüntetések nem befolyásolták a Fidesz-KDNP támogatottságát
A Fidesz-KDNP társadalmi támogatottságát a decemberi politikai események nem befolyásolták, a kormánypártok népszerűsége a részvételüket biztosra ígérő szimpatizánsok között továbbra is stabilan 50 százalék felett van - mondta a Nézőpont Intézet vezetője kedden a közmédiának nyilatkozva.Főpolgármesteri előválasztás: nem győzi meg a szavazókat az ellenzéki acsarkodás
A Nézőpont Intézet elemzője szerint klasszikus belharc folyik az ellenzéken belül a főpolgármesteri előválasztás miatt. Tóth Erik az M1 tévécsatornán szerdán azt mondta, az ellenzéki képviselők Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt javaslatait követve kétfordulós előválasztást tartanak, de Horváth Csaba, az MSZP jelöltje szerint a második forduló szükségtelen, és Puzsér Róbert támogatottságát is vitatja.Rengeteg szavazót bukna az ellenzék a teljes összefogással
A Jobbikkal szimpatizálók egyharmadát és a baloldali szavazók egyötödét elvesztené közös listaállítás esetén az ellenzék – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásaiból. A lemorzsolódás hátterében minden valószínűség szerint Gyurcsány Ferenc elutasítottsága áll. Mindennek az lenne a következménye, hogy a Fidesz-KDNP a 2014-es eredményét felülmúlva 14 EP-mandátumot szerezne.A Fidesz népszerűsége nőtt, az ellenzéké csökkent a választás óta
A Nézőpont Intézet legfrissebb elemzése szerint a Fidesz népszerűsége nőtt, az ellenzéké csökkent az áprilisi választás óta. Az intézet az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményben számolt be a november vége és december első fele között, részben már az ellenzéki tüntetések idején készített pártpreferencia-kutatásáról. E szerint az országgyűlési választás eredményéhez képest a Fidesz-KDNP támogatottsága hét százalékponttal nőtt, így jelenleg a legvalószínűbb listás eredménye 54 százalék.A társadalom többségének nem jött be az ellenzék botrányos viselkedése a Parlamentben
A magyar választópolgároknak nem tetszik az ellenzéki képviselők a parlamentben bemutatott szerdai botránykeltése, kétharmaduk (66 százalék) szerint nem viselkedhet így egy képviselő az Országházban – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából. Hétmillió emberhez eljutott a parlamentben történt botránykeltés híre, két és fél millió ember pedig aktívan foglalkozott is a témával.Nézőpont Intézet: A V4-es tagországok állampolgárai elutasítják a migrációt
A visegrádi együttműködés (V4) tagországainak lakossága elutasítja a migrációt – állapította meg a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása, amelynek eredményét csütörtökön juttatták el az MTI-hez. A Magyar Idők című napilap megbízásából készült telefonos felmérés eredménye szerint az uniós kvótarendszert a V4-es országok ötvenhárommillió felnőtt állampolgára közül harmincötmillióan utasítják el, és még ennél is többen, negyvenegymillióan elégedetlenek Brüsszel bevándorláspolitikájával. Több, mint harmincmillió szavazókorú támogatja a magyar határkerítést is.A Nézőpont Intézet szerint a migrációról szólnak a jövő évi EP-választások
Végre egy európai témáról, a migrációról szólnak majd a jövő évi európai parlamenti választások - mondta Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet vezető kutatója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.Szili Katalin: Nem az őszödi beszéd, hanem a nemzetietlen politikájuk miatt van válságban a magyar baloldal
Konferenciát rendezett a Nézőpont Intézet a baloldal közép-európai válságáról. Az Intézet összegzése szerint a baloldal az egész posztkommunista térségben visszaszorulóban van, és ahol erősek maradtak (például Romániában), ott annak köszönhető a sikerük, hogy nemzeti politikát folytattak. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott és egykori MSZP-alelnök azt emelte ki, hogy a magyar baloldal válsága nem az őszödi beszédhez, hanem a 2004-es kettős állampolgárságról szóló népszavazáshoz kötődik, Galló Béla szerint pedig Gyurcsány nem az okozója a baloldal térvesztésének, hanem a terméke.Ajánljuk még

















