nolimpia
Fegyőr a kormányt zsarolja, és az olimpia után az atlétikai stadion tervét is megfúrná
Ha a kormány nem teljesíti a főváros feltételeit, megkérdezik a magyarokat arról, szeretnének-e százhúszmilliárdból atlétikai stadiont építeni – mondta a Momentum elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Fekete-Győr András elmondta: pártja támogatja egy multifunkcionális kézilabdacsarnok megépítését, az atlétikai létesítmény terveit viszont a jelenlegi formájában ellenzik.Az olimpiai pályázat egyik megálmodóját nyomná le a Momentum torkán Karácsony
Ha eddig elvtelennek és hataloméhesnek neveztük az ellenzéki összefogást, az legfeljebb naivitásunknak volt betudható; nem sejthettük, hogy az ideológiailag a baloldallal egzisztenciálisan szembenálló Jobbik befogadásánál is képes a horrorkoalíció durvábban szembeköpni választóit, na meg saját értékrendjét. Hogy a Budapestet eladósító Demszkyt és az országot megnyomorító Lamperthet tanácsadónak teszi meg, nem meglepő: veteránok segítségére lesz szüksége, hogy az államtól kapott milliárdokat eltüntesse és adóssághegyeket hagyjon maga után. Nincs itt semmi látnivaló; ezzel csak azokat sérti, akik ellene, a rombolás ellen szavaztak. Az viszont már nettó árulás – talán nem túlzás így nevezni – fő szövetségesével, a NOlimpia kampánnyal hírhedtté vált Momentummal szemben, hogy azt a Balogh Samu Mártont választotta kabinetfőnöknek, aki a 2024-es budapesti olimpiai pályázat egyik tervezője volt. Azé a pályázaté, amelynek elgáncsolására létrejött Fekete-Győrék mozgalma, ami most hatalomra segítette Karácsonyt. Vajon Karácsony mozgatja a szálakat? Vagy valaki más akarja megalázni a Momentumot? Képesek Fekete-Győrék támogatni azt, aminek az ellenzésére létrejöttek, és támogatni Karácsonyt így is, elárulva önmagukat is a hatalomért? Ezek a következő önkormányzati ciklus nagy kérdései.Gágyor Péter: Lefelé a genetikai lejtőn
Végül is nem történt semmi különös. Megszokhattuk már. Ilyen a budapesti közélet zavaros áradása, amikor már évek óta zajlik a választási kampány. Alig van hírértéke annak, hogy Majtényi László most ismét badarságokat szólt/írt: „Migránsok nyertek olimpiai aranyat Magyarországnak”. Ünneprontás volna ez a részéről? Vagy több, rosszabb annál, valami öndiagnózis-féle – egy kisiklott csoportos magatartásforma jellemző megnyilvánulása, a Nolimpia lappangó vírusa aktivizálódott benne és esetleges lájkolóiban? Majtényi rosszabb, mint a falfirkák (művész nevén graffitik) dilettánsan, lopva alkotó, városkép mocskoló ábrái. Majtényi a tudatalattiba akar firkálni, a lelkek tiszta falára. (PolgárPortál-publicisztika)Az év vicce: a Forbes Európa fiatal politikus-tehetségei közé választotta „Fegyőr” Andrást
A Forbes magazin Európa 30 fiatal politikus-tehetsége közé választotta be Fekete-Győr (Fegyőr) Andrást, a Momentum Mozgalom brigádvezetőjét. A Forbes szerint az előkelő listára az a különleges képessége emelte a fiatal „politikuszsenit”, hogy sikerült aláírás-gyűjtéssel megakadályoznia a budapesti olimpiát, ezzel is öregbítve szülőhazája hírnevét a világban. A magazin más magyar hírességeket, így Palvin Barbarát és Hosszú Katinkát is listáira emelt.Párton belüli intrikákkal melegít a választásra „Fegyőr” András pártja
Nem a választási kampány előkészületeivel, a népszavazási aláírásgyűjtéssel vagy éppen a programjának ismertetésével volt elfoglalva a Momentum az elmúlt hetekben. Sokkal inkább a belső konfliktusok kezelésére kellett koncentráljon a tavalyi olimpiaellenes kampányban feltűnt, és a hazai ellenzék megújulásának reményét ébresztgető fiatal szerveződés. Az Index cikke mélyrehatóan bemutatja, hogy a kampányolás és a tényleges politikai cselekvés helyett milyen súlyos belső problémákkal foglalkozik Fekete-Győr András pártja.Pszichológiai trükközésben erős a Momentum Mozgalom
Egyelőre leginkább a baloldali pártoknak van izgulnivalójuk a Momentum esetleges erőre kapása miatt – leginkább ezt szűrhettük le az éppen most párttá alakuló csapat balassagyarmati lakossági fórumából. Na meg azt, hogy az őket állítólag csak néhány rozoga asztallal és székkel megsegítő Haris Éva pszichiáter számára egy új világ fog kinyílni szakmailag, ha meglátja, milyen ügyes pszichológiai húzásokat alkalmaznak teljesen maguktól ezek a fiatalok.Kósa: Eleve vesztes ügybe hajszoltuk volna bele magunkat
Egy eleve vesztes ügybe hajszoltuk volna bele magunkat - mondta a 2024-es budapesti olimpiai pályázat visszavonásáról Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője csütörtök reggel az ATV Start című műsorában.MSZP szerint az ellenzék háromszor győzte le Orbán Viktort a népszavazás eszközével
Az MSZP szerint egy év alatt háromszor sikerült az ellenzéknek a népszavazás eszközével legyőzni Orbán Viktort- kommentálta az MSZP elnöke csütörtökön azt, hogy a 2024-es olimpiai pályázat visszavonását javasolja a kormány.Ajánljuk még