nolimpia
Öt éves a Nolimpia, amit újra megfúrna a párt, Karácsony Gergelyt pedig hidegen hagyják a fővárosiak problémái (VIDEÓ!)
A XXII. kerületben kampányolt ma munkaidejében a főpolgármester a momentumos kollégája, Tóth Endre mellett, a téma pedig a többi között a dél-budai Duna-part volt, aminek megújítására már vannak tervei Németh Zsoltnak, aki a kormánypárti színekben indul a körzetben, de ezzel az ellenzék nem foglalkozott. Szerintük ugyanis illegális hulladéklerakóként szolgál a partszakasz és az ott található erdőrészt elkerítette a tulajdonosa egy kerítéssel, amit nem lett volna szabad. Karácsony balszerencséjére megjelent a telek tulajdonosa, aki nem értette, mi ezzel a probléma. Többen pedig panaszkodtak a főpolgármesternek, hiszen nem tudnak hol jegyet venni a környéken a buszra, mert leszerelték a jegyautomatát, egy nő pedig eltörte a lábát a rossz út miatt, emiatt pedig a fővárosnak kártérítést kellene neki fizetni és az útjavítási költségeit is megtéríteni. Karácsonyt viszont nem érdekelték az emberek problémái, inkább elszaladt. Tóth Endrétől megtudtuk, hogy a "csalódott momentumos" valójában titkos lehallgatást jelent, amit a Fidesz szervezett, az olimpiát újra megfúrná a párt, a sportpolitikájukkal kapcsolatban pedig teljesen fogalmatlan a momentumos jelölt.Deutsch Tamás: Cseh Katalin története a hóhér akasztásának klasszikus esete
A sajtóhírek előtt ma már nincsenek határok, ezért biztosak lehetünk benne, hogy a Momentum politikusának európai parlamenti elvtársaihoz is eljutottak a Cseh Katalin botrányát feltáró oknyomozó újságcikkek – mondta Deutsch Tamás a Mediaworks Hírcentrumának azzal kapcsolatban, hogy a balliberális európai parlamenti képviselő botránya Magyarország után Brüsszelben is komoly hullámokat verhet. A Fidesz politikusa arra számít, hogy Cseh Katalin ügyében az uniós szintű vizsgálatnak jó esetben is csak 2022 második felében lehet eredménye.Momentumos céghálózat nyúlhatta le a váciaknak szánt támogatásokat
Tovább nő a Cseh Katalin körül kirobbant balhé. Rétvári Bence közösségi oldalán tett közzé egy videóbejegyzést, amelyben a képviselő kifejti, hogyan nyúlta le a momentumos politikus nevéhez köthető céghálózat a váci cégeknek szánt támogatásokat, és hogyan fogta pártja ezt később a Fideszre.Deák Dániel: az olimpiaellenes baloldal arra hajlik, amerre éppen a szél fúj
A baloldali politikusok haszonleső divatpolitizálást folytatnak, így egyebek mellett a sport kérdésében is arra hajlanak, amerre éppen a szél fúj – hangsúlyozta Deák Dániel a Magyar Nemzetnek. A XXI. Század Intézet vezető elemzője hozzátette, hogy ez történt a tokiói nyári olimpia ügyében is, hiszen míg korábban a baloldali kormányok is szerettek volna hazai rendezésű olimpiát, sőt, még az Orbán-kormány idején is támogatták ezt a kezdeményezést, a Momentum 2017-es, NOlimpia népszavazási kezdeményezésével intenzív sportellenes kampányba kezdtek.Kocsis Máté: Ügyes-trükkös ez a Katka – A baloldal meg a sajtója lapít
Rövid, de annál fullánkosabb bejegyzést tett közé Facebook-oldalán Kocsis Máté. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője arra reagált, hogy kiderült: miközben Cseh Katalin az olimpiaellenes Momentum tagja, egy olyan családi céget vezetett 2013 és 2018 között, amely arra hivatkozva nyert uniós pénzeket, hogy a 2024-es magyarországi olimpia megszervezésében vesz részt.Hollik István: Cseh Katalin ügye a baloldali kétszínűség iskolapéldája
Cseh Katalin momentumos EP-képviselő ügye a baloldali kétszínűség iskolapéldája – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója keddi videónyilatkozatában.A Momentum által megfúrt budapesti olimpiára hivatkozva nyert tízmilliókat Cseh Katalin
Az elmúlt héten napvilágot látott Anonymous-videók kapcsán azt hihettük, hogy a felvételen emlegetett kétszínűség annak szól, hogy míg Cseh Katalin folyamatosan az uniós pénzek ellopásával vádolta a kormányt, addig a hozzá köthető cégcsoport nyerészkedett – megkérdőjelezhető módon – különféle EU-s támogatásokon. Azonban a Demokrata kicsit mélyebben utánajárt a momentumos politikus ügyeinek, és fényt derített arra, hogy a Cseh nevéhez kapcsolódó cég éppen arra az olimpiára hivatkozva nyert el hatalmas összegeket, amelyet az ő pártja fúrt meg.Nemzeti identitás és sportdiplomácia az Orbán-kormányok alatt
Jön a foci-Eb, lázban ég Európa és hazánk is. Lélektanilag is kiemelt szerephez fog jutni az eseménysorozat, hiszen a Covid-19 okozta drámából ébredező kontinensnek szüksége van most a sportra, az élményekre, ünnepekre, jobban, mint valaha. Így joggal vetődik fel a kérdés, mi a sport szerepe egy nemzet életében? Miért tapasztaljuk azt, hogy a baloldal rendre támadja a sportberuházásokat és a sportesemények megtartását? Hogyan és milyen eredményességgel igyekezett megoldani a magyar sportélet finanszírozását a kormány az utóbbi bő egy évtizedben? Ezekről a kérdésekről is beszélgetett Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője és Murányi András, Karácsony Gergely főpolgármester sporttanácsadója, Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Magyar Sakkszövetség elnökének moderálásában.Karácsony is beállt az olimpiaellenes táborba
Karácsony Gergely nyíltan felvállalta, hogy nem támogatja a Budapest turizmusát fellendítő világesemény megrendezését. A "merjünk kicsik lenni" elv jegyében beállt a Momentum mögé a főpolgármester, aki szerint a hazánkban megrendezett olimpia vágyálom és azt inkább a "nagyokra" kellene bíznunk.Ajánljuk még