novák előd
A borsodi vajda szerint tíz év alatt sokat javult a cigányság helyzete (VIDEÓ)
Miután januárban egy 21 éves férfi a Borsod megyei Sályon agyonverte 61 éves munkaadóját, és megint téma lett a gyöngyöspatai szegregáció és tanárverés, újra a közbeszédbe került a hazai cigányság helyzete. Ki-ki a maga módján közelíti meg a kényes témát: a Mi Hazánk mozgalom például „Rendet Borsodban” címmel a múlt héten a „cigánybűnözés” ellen tiltakozott Miskolcon a Betyársereg, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjaival. Vezérszónokuk, Toroczkai László szerint nem sikerült felszámolni a cigánybűnözést. A tüntetőknek aznap „vendégei” is akadtak, mivel a Hősök terére ellentüntetés is szerveződött, a Miskolci Roma Nemzetiségi Önkormányzat felhívására ellepték a Borsodból, illetve Debrecen és a főváros környékéről is ideérkező cigányok, „náci gyilkosok” típusú transzparensekkel. A káoszban akadt azonban egy józan hang, a borsodi cigányvajda, Lakatos Attila nyilatkozott a PestiSrácok.hu-nak. Elmondta: szerinte tíz éve sokat javult a cigányság helyzete. A videóban kifejti, miért.Mi Hazánk: Magyarország mondja fel a strasbourgi bíróság joghatóságát
A Mi Hazánk Mozgalom szerint a kormánynak fel kellene mondania a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága magyarországi joghatóságát - jelentette ki a párt alelnöke hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.Novák Előd szerint a kiéhezett ellenzék szétlopja Budapestet
Kizsigerelés és a korrupció csúcsra járatása – Novák Előd szerint ez vár a Karácsony Gergely vezette fővárosra. A Mi Hazánk Mozgalom elnöke a Vasárnap.hu interjújában elmondta: szerinte "folytatni fogják azt a lopássorozatot, amit Zuglóban is láthattunk a parkolási maffia keretében, vagy más intézményesült politikusbűnözés formájában".Döbbenet: a bukott SZDSZ-es alpolgármester azért zárathatta be a gimnáziumot, mert a lánya csak 4-est kapott az érettségin
Nehéz szavakat találni arra az aljasságra, amit Lakos Imre, Újbuda egykori SZDSZ-es alpolgármestere követhetett el egy helyi középiskola ellen – már amennyiben helytálló Novák Előd erről szóló pénteki Facebook-posztja. A súlyos korrupciós bűncselekmény miatt korábban elítélt, majd végül fölmentett Lakos Imre alpolgármesterként állítólag azért intézte el egy XI. kerületi gimnázium bezáratását, mert a lánya csupán 4-est kapott a történelemérettségin, s emiatt nem vették föl az ELTE jogi karára. Lakos egyelőre nem reagált a vádakra; amint megszólal, cikkünket frissítjük.Fülöp Erik: A Mi Hazánk az egyetlen párt, amelyik komolyan veszi a környezetvédelmet
A Mi Hazánk Mozgalom az egyetlen párt, amelyik "a globalista baloldali maszlaggal szemben" komolyan veszi a környezetvédelmet, és úgy gondolja, az a hazaszeretettől elválaszthatatlan – mondta Fülöp Erik (független) országgyűlési képviselő, a Zöld Hazánk társelnöke egy szerda esti, újbudai lakossági fórumon.Mi Hazánk: A magyar-román alapszerződés felülvizsgálatára van szükség
A Mi Hazánk Mozgalom szerint szükségessé vált a magyar-román alapszerződés felülvizsgálata az úzvölgyi katonatemető meggyalázása nyomán - jelentette ki a párt alelnöke szerdai, Románia budapesti nagykövetsége előtt megtartott sajtótájékoztatóján. Novák Előd hozzátette: a diplomáciai szabályokat felrúgó román nagykövetet ki kellene utasítani Magyarországról.A Mi Hazánk Mozgalom szerint "analfabéta cigányokat" buszoztatnak szavazni
Országszerte tömegesen, szervezetten szállítják az analfabéta cigányokat szavazni az európai parlamenti (EP-) választáson, ezért a Mi Hazánk Mozgalom panaszt nyújtott be több választási bizottsághoz - jelentette be a párt kampányfőnöke vasárnap sajtótájékoztatón, Budapesten.Választási csalás miatt feljelentette a Mi Hazánk a Jobbikot
Választási csalással vádolja a Mi Hazánk Mozgalom a Jobbikot, ezért a választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt tett feljelentést, közölte Novák Előd - írta szombaton a Magyar Nemzet. A Mi Hazánk alelnöke azután beszélt a Jobbik EP-választási ajánlási ívein szereplő valótlan támogatásokról, hogy a lap megírta: a Jobbikot korábban támogatók személyes adatai az érintettek tudta nélkül kerülhettek fel a párt aláírásgyűjtő íveire. Minderre úgy derült fény, hogy több egykori jobbikos adatigényléssel fordult a Nemzeti Választási Irodához (NVI), hogy megtudják, mely pártok ívein szerepel nevük, aláírásuk, az NVI válaszából pedig kiderült: személyes adataik a Jobbik ívein is megtalálhatók, noha azt nem írták alá.Ajánljuk még