novák előd
Két párttal is egyeztetett összefogásról a Mi Hazánk
Előbb a MIÉP-pel, majd a Független Kisgazdapárttal tartott egyeztetést a Mi Hazánk Mozgalom a nemzeti összefogás jegyében – értesült a Magyar Nemzet.Lezárult a Mi Hazánk Mozgalom "tabudöntögető" társadalmi vitája
Lezárult a Mi Hazánk Mozgalom programjának társadalmi vitája; a bejegyeztetés alatt álló szervezet augusztus 20-ai rendezvényén elfogadandó alapító nyilatkozathoz feltett húsz kérdésről egyenként átlagosan ötezernél is többen mondtak véleményt.Dúró Dóra: Ennyi ember hitét elvenni bűn és önzés volt (PS-videó)
Dúró Dóra vállalja a Mi Hazánk szolgálatát a magyar Országgyűlésben, én pedig vállalom, hogy zászlót bontunk, és ezennel bejelentem a Mi Hazánk Mozgalom, mint új politikai erő megalapítását – mondta Toroczkai László szombaton az ásotthalmi zászlóbontáson, amelyen nagyjából ezer ember gyűlt össze. A Jobbik egykori alelnöke szerint ha látható, hogy az ő ötleteivel lehet választást nyerni, miért ne próbálnák meg egy olyan párttal, amit ő vezet. Kifejtette: 2010-ben az utcáról a parlamentbe jutották a Jobbikot, a kerítésről pedig ő kezdett el elsőként beszélni, a Fidesz tehát konkrétan „választást nyert a programjával”. Dúró Dóra beszédében többször is odaszúrt a Jobbiknak: „ennyi embernek csalódást okozni, ennyi embert megbántani, ennyi embernek elvenni a hitét, nem hogy nem érte meg, de bűn és önzés volt”. Egyúttal jelezte, nem adja vissza mandátumát, független képviselőként, de a Mi Hazánk Mozgalmat képviselve folytatja munkáját. Az eseményen Pongrátz András '56-os szabadságharcos is felszólalt, aki szerint a mozgalomnak vissza kell térnie a nemzeti, radikális vonalhoz, s minden olyan kezdeményezést támogatni, ami a magyarság érdekeit szolgálja. Egyébként valamennyi szimpatizáns – legalább is akikkel stábunk a helyszínen beszélt – ezt is várja a Mi Hazánk mozgalomtól. Ugyanakkor Dúró Dóra, Novák Előd és Devecser polgármestere, Ferenczi Gábor is azt mondta a PestiSrácok.hu-nak, hogy az új pártot nem a radikális/néppárti felosztásban kell értelmezni, hanem úgy, hogy nemzetstratégiai kérdésekben a magyarság érdekeit fogják képviselni.Toroczkai: Erősebb lesz a mozgalom a Jobbiknál
Szombaton zászlót bonthat a Mi Hazánk Mozgalom, és ha lesz kellő akarat és támogatás, akkor bejelentik programpontjaikat, és politikai pártként folytatják – mondta tegnap Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere, a mozgalom alapítója az M1-en. A PestiSrácok.hu stábja a nap folyamán videóriporttal jelentkezik az eseményről.Informátor: A Jobbik beállt a balliberálisok közé
Novák Előd az Informátor kérdésére – Toroczkaihoz hasonlóan – a Jobbik árulóit is megnevezte, szerinte nincs kérdés: Vona a Jobbik Gyurcsány Ference. A személye teherré vált a Jobbik számára – fogalmazott a Jobbik volt országgyűlési képviselője az Informátor stábjának. Hozzátette: Vona Gábor csak két évre vonult vissza, addig is a háttérből irányítja a pártot, melyet a legbizalmasabb embere, Sneider Tamás vezet.Budaházy György: A volt jobbikosok vegyenek vissza, és kezdjék egy nagy bocsánatkéréssel!
„A nemzeti radikális közösség szemében az utóbbi években jobbikosnak lenni nem jelenthet előnyt, hanem inkább hátrányt. Tehát mindazok, akik ebből az alapállásukból akarnak most tőkét kovácsolni, vegyenek vissza, és kezdjék egy nagy bocsánatkéréssel. Mert ugye most olyan jól tudják már, hogy mi volt az árulás meg a félresiklás a pártban az elmúlt években, csakhogy a választás napjáig többnyire ők is tolták Vona szekerét és felmerül a kérdés, mi lett volna, ha győz az ellenzék?” – írta szerkesztőségünknek küldött nyílt levelében Budaházy György. A nemzeti radikális mozgalom emblematikus alakja szerint ugyanakkor nem most van itt az ideje egy új nemzeti radikális párt alapításának. Hogy miért, az vitaindítónak szánt nyílt leveléből – amelyet az alábbiakban teljes terjedelmében közlünk – kiderül.Lyukaszászlókat adományoz a Jobbikból kinőtt Mi Hazánk mozgalom
Lyukaszászló-adományozó akcióval szeretné elérni az antikommunista követelések politikai napirendre tűzését Pongrátz András, néhai Pongrátz Gergely szintén szabadságharcos testvére és Novák Előd korábbi jobbikos politikus.Novák: Vona a Jobbik Gyurcsány Ference
Vona olyan tehertétel lett a Jobbikban, mint a baloldalnak Gyurcsány – jelentette ki Novák Előd az ATV-ben hozzátéve, a DK elnöke is nagyon tehetséges, mégsem tudják a baloldalon sem lenyelni, sem kiköpni. A Jobbik volt alelnöke az ÁSZ büntetés kapcsán arról is beszélt, a tartozásra gyűjtött pénzt nem a bírságra kifizetésére fordította a párt.Apáti Bence: Toroczkai, Dúró, Novák és meglátjuk még kik…
Toroczkai László kizárása nem okozott meglepetést a magunkfajta politika iránt érdeklődő embereknek. Nagyon régóta lehetett tudni, hogy a legkevésbé sem ért egyet a Jobbik összesimicskázásával és összekálmánolgázásával. No és persze azzal sem, hogy bár a kampányban még nagyítóval sem lehetett találni olyan Szabó Gábor pártigazgató által beidomított jobbikos internet-trollt, aki ne böfögte volna oda minden cikk alá, hogy a kerítést is a nagytiszteletű Vona Gábor – vagy csak így egyszerűen, Pörzsésen: Gháábhhoor – találta ki, amit a Fidesz természetesen csak lemásolt, de ahogy ez a választás után, egy Novák Előd posztból kiderült, ez színtiszta hazugság volt. Novák teljesen egyértelműen leírta, hogy annak idején, azaz 2015-ben, a néppártosodás szivárványszínű útjára lépő jobbikos pártvezetés halk, ám undorodó sikkantások kíséretében határolódott el a kerítésépítés gondolatától.Ajánljuk még