novák előd
Jobbik: Megemelte kalapját Vona előtt a kiebrudalt Novák Előd, Mirkóczki még nem érti a helyzetet
Férfias vállalásnak tartja Vona Gábor lemondását és a politikából távozását a volt elnök által egykor kiebrudalt Novák Előd. Vona ölebe, Mirkóczki Ádám ugyanakkor nem akarja elfogadni gazdája döntését, és visszavárja őt a Jobbik élére. Mirkóczkinak még meg kell emésztenie, hogy Vona – a jelek szerint – most először komolyan gondolja.Toroczkai és Novák „rárúgta az ajtót” Vonára: már az elnökségi ülés előtt kiosztották a bukott elnököt
Forrnak az indulatok a Jobbikban a vasárnapi választási vereség után. Előbb Toroczkai László alelnök azt írta a Facebookon: Vona megbukott, és ha ezt csak időlegesnek tekinti, azzal kivégzi a Jobbikot. Bár Sneider Tamás védelmébe vette Vonát, hamarosan Novák Előd volt alelnök is megszólalt: szerinte is háttérbe kell vonulnia Vonának, mert az ő felelőssége ez az elhibázott, köpönyegforgató néppártosodás, liberalizálási kísérlet, amely miatt rengeteg nemzeti érzelmű magyar ember a Fideszt választotta, míg a Jobbik a baloldali szavazatokon osztozkodott. Hétfő délután rendkívüli elnökségi ülést tart a Jobbik.„Ne feledjük, hogy ezzel jogszabályt sértünk!” – Így épít törvénytelen adatbázist a Jobbik!
Egy olyan belső levélhez jutott hozzá a PestiSrácok.hu, amelyet csak a Jobbik felsővezetői kaptak meg, és amelyben arról írt a párt akkori főszervezője, Novák Előd, hogyan kell az összegyűjtött kopogtatócédulák alapján titkos adatbázist építeni. A levélben jelezte, hogy az egész akció nyilvánvalóan törvénysértő, ezért arról még a tagságnak sem szabad tudnia. Eközben ugyanez a Jobbik vádolta leghangosabban a többi pártot titkos adatbázisépítéssel...Volt Jobbik-vezető Mirkóczki „őszödi beszédéről”: Vonáék elérték, hogy bosszúból a Fideszre szavazzunk
Még mindig hányingerem van tőle, ennyire gerinctelen embert még nem láttam a magyar politikában. Szembeköpte az összes nemzeti érzelmű magyart. Gyurcsány legalább az elvtársai szemébe mondta, hogy hazudott reggel, éjjel meg este – többek között ezt írta Kassab Adonis, a Jobbik korábbi budapesti alelnöke és önkormányzati képviselője Mirkóczki Ádámról, a Jobbik szóvivőjéről, aki a napokban azt állította, semmi nem volt igaz, amit 2010 előtt mondott Vona Gábor pártja. Kassab kiemelte: Vonáék olyan messzire mentek a köpönyegforgatásban, hogy a nemzeti radikálisok nem maradnak otthon április 8-án, hanem bosszúból a Fideszre fognak szavazni. A Jobbik „őszödi beszédéről” Gaudi-Nagy Tamás és Novák Előd is lesújtóan nyilatkozott.„Elvtelenség”, „öngól” – Novák Előd keményen nekiment Vonának a Lázár-videó miatt
Újabb kemény pofont kapott Vona Gábor, és megint házon belülről. – Nem kellett volna támadnia Vonának a Lázár János-féle bécsi videót, mert ez nemcsak elvtelenség, hanem öngól is a választás előtt – írta Facebook-oldalára Novák Előd, a Jobbik korábbi alelnöke, akit a hellerizálódott pártelnök és köre háttérbe szorított.Benyalni Brüsszelnek: Vonáék átsminkelték magukat euró-pártivá
Meglehetősen hosszú listát készíthetnénk a Jobbik elmúlt két esztendőben végrehajtott pálfordulásaiból, ezért egy ilyennel terjedelmi okokból nem terhelnénk olvasóinkat. Azt viszont nem tehetjük meg, hogy röviden ne emlékezzünk meg egyik legfrissebb köpönyegfordításukról az euró bevezetése kapcsán. Az a párt, amely a kezdetektől markánsan ellenezte a közös európai fizetőeszköz bevezetését – mondván, az óriási károkat okozna az országnak –, most fogta magát, és faarccal elkezdte ennek az ellenkezőjét hirdetni. Ráadásul azt ígérik (vehetjük akár fenyegetésnek is), hogy ha kormányra kerülnek, be fogják azt vezetni. Legalább már ebben is egy követ fújnak a ballib pártokkal...Pénzre és pozíciókra váltotta elveit a Jobbik - Újabb kiugrott párttagok beszéltek a PS-nek
Köszönőviszonyban sincs a mai Jobbik azzal a párttal, amelyet azért alapítottak és építettek, vidéken sokan a saját pénzükből, hogy befejezzék a rendszerváltást. Tíz év elteltével a régi hitből, elvekből semmi sem maradt, a közösen lefektetett értékeket a hatalomra vágyó vezérkar aprópénzre váltotta. Egy gyökereiben nemzeti, radikális párt mára egy oligarcha kezében hatalmi harcok eszközévé vált és mindazzal szövetkezik, ami ellen valamikor harcolt, ez pedig nem csak a választók, hanem önmaga elárulása - mondták a PestiSrácoknak a Jobbikból már évekkel ezelőtt kivált, korábban meghatározó párttagok. Toronyi Tibor, a Jobbik tapolcai szervezetének korábbi elnöke, és Erőss Bulcsú, a Jobbik Magyarországért Mozgalom korábbi pápai önkormányzati képviselője és országgyűlési képviselőjelöltje is úgy látja, hogy a szétesőben lévő párt alapelvei feladásával és balratolódásával nem nyert és erősödött, ahogy azt kommunikálják néppártosodásra hivatkozó pártvezetők, hanem nagyon sokat veszített. Víziójuk szerint ha a párt egyáltalán megéri a választásokat, a legjobb esetben az 5 százalékos küszöböt érheti el.Gaudi: Vonáék árulók, és a balliberális erők kezére játsszák a nemzeti mozgalmat
Az eddigieknél is sokkal keményebben kiosztotta a Jobbik „szekerét balra fordító” Vona Gáborékat Gaudi-Nagy Tamás, a párt 2010 és 2014 közötti parlamenti képviselője. A nemzeti radikálisok hátországának egyik kulcsfigurájaként ismert ügyvéd legutóbbi internetes bejegyzésében azt írta: Vonáék elárulták a nemzeti mozgalmat, ám bízik benne, hogy ezt a folyamatot majd a megfelelő időben vissza tudják fordítani, és „sok minden végzi még a lefolyóban”.A jelek szerint palotaforradalom készül Vona Gábor ellen
Nem csökken, sőt inkább gyarapszik a Jobbik létszáma – az identitását kereső ellenzéki párt legalábbis így kommunikálta vasárnap azt, hogy öt emberrel megalakult az ebesi alapszervezete. A hír mögött sokan trükköt sejtenek, mivel a Jobbikon belüli belháborúkról, Vona Gábor sokak által áhított megpuccsolásáról számos cikk jelent meg az utóbbi napokban. A Ripost vasárnap arról írt, hogy a Jobbik alapszervezetei sorra lázadnak fel, mivel Vonát a párt árulójának, tönkretevőjének tartják. A lap titkos belső dokumentumokat közölt annak alátámasztására, hogy a tagság jelentős része Vona elmozdítására, ezzel a párt régebbi irányvonalának visszaállítására készül.Ajánljuk még