Pesti Srácok

„Ne feledjük, hogy ezzel jogszabályt sértünk!” – Így épít törvénytelen adatbázist a Jobbik!

„Ne feledjük, hogy ezzel jogszabályt sértünk!” – Így épít törvénytelen adatbázist a Jobbik!

Egy olyan belső levélhez jutott hozzá a PestiSrácok.hu, amelyet csak a Jobbik felsővezetői kaptak meg, és amelyben arról írt a párt akkori főszervezője, Novák Előd, hogyan kell az összegyűjtött kopogtatócédulák alapján titkos adatbázist építeni. A levélben jelezte, hogy az egész akció nyilvánvalóan törvénysértő, ezért arról még a tagságnak sem szabad tudnia. Eközben ugyanez a Jobbik vádolta leghangosabban a többi pártot titkos adatbázisépítéssel...

A 2006. február 8-ai keltezésű elektronikus levelet Novák Előd, a Jobbik akkori „főszervezője”, későbbi alelnöke írta a párt vezetőinek. Ebben azt részletezte, miként kell eljárni az összegyűjtött kopogtatócédulákkal. Eszerint a cédulagyűjtőknek kiosztottak egy tájékoztatót, amelyben „kötelezően előírták” nekik, hogy minden olyan ajánlószelvény jobb felső sarkába húzzanak egy rövid strigulát, amelyet szimpatizánstól vagy potenciális szavazótól kaptak. A közömbös vagy „szenilis embertől” kapott cédulákra viszont nem kell ilyen strigulát húzni. Mint Novák Előd magyarázta:

Jelezte, az adatgyűjtést folyamatosan végzik, és azt már el is lehet kezdeni a csatolt táblázatban. Viszont hangsúlyozta:

PestiSracok facebook image

Novák Előd a levélhez egy üres táblázatot is csatolt, amelybe a kopogtatócédula-gyűjtőknek a szimpatizánsok, potenciális szavazók adatait rögzíteniük kell. Továbbá egy tájékoztató levélkét is mellékelt, amelyben leírta a Jobbik-vezetőknek már előadott strigulázós módszert, továbbá azt is, hogy a választópolgárokkal érdemes elbeszélgetni is, hogy ne csak az aláírásukat szerezzék meg, hanem majd a Jobbikra is szavazzanak. (Pontosabban a MIÉP–Jobbik-listára, ugyanis a 2006-os országgyűlési választáson együtt indult a két szervezet.)

A Jobbik vezetői tehát már 2006-ban törvénysértő adatgyűjtésbe kezdtek, jogszabályba ütköző módon rögzítették szimpatizánsaik személyes adatait, és mindeközben tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy amit tesznek, az illegális. Ehhez képest a Jobbik és Vona Gábor azóta is többször vádolta a többi pártot azzal, hogy azok listákat készítenek választóikról. Azzal vádolta a többi pártot, amit ők ezek szerint elkövettek. Legalább maradtak volna csöndben.

Vezető képünkön Novák Előd, Szávay István, Vona Gábor és Sneider Tamás látható; fotó: MTI/Mészáros János

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.