novák katalin
Novák Katalin megadta a kegyelmet a Hunnia-ügy utolsó vádlottjainak
Ma tett látogatást az egykori MSZP-s politikus, Csintalan Sándor a köztársasági elnöknél annak érdekében, hogy kegyelmet kérjen a Hunnia-ügy három elítéltjére, akik nem részesültek elnöki kegyelemben és akiket azzal vádolnak, hogy ők verhették meg az egykori politikust 15 évvel ezelőtt. Csintalan a Novák Katalinnal való találkozás után azt mondta: a köztársasági elnök hamarosan kegyelmet ad a maradék három vádlottnak is.Novák Katalin a Jónak lenni jó! adománygyűjtő kampányának fővédnöke
A Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján tett látogatást kedden Novák Katalin köztársasági elnök, hogy tájékozódjon az ott zajló szakmai munkáról. A látogatást követően bejelentették: az államfő elvállalta a közmédia Jónak lenni jó! adománygyűjtő kampányának fővédnökségét. Novák Katalint Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, a Semmelweis Egyetem Alapítvány kuratóriumának elnöke és Siklósi Beatrix, a Jónak lenni jó! projektvezetője, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója is fogadta.Novák Katalin: kötelességünk, hogy a hazánk érdekeit közösen képviseljük
Mindannyiunknak, függetlenül attól, hogy mit gondolunk a világról, az országnak, vagy a Kárpát-medencének melyik magyarlakta szegletéből érkeztünk, feladatunk és kötelességünk, hogy a nemzetünknek, a hazánknak az érdekeit mindenkor közösen képviseljük – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök Brüsszelben, pénteken.Novák Katalin Brüsszelben: Magyarország készül az EU-elnökségre
Magyarország készül az Európai Unió Tanácsának 2024 második felében esedékes elnöki tisztségére - közölte Novák Katalin köztársasági elnök Brüsszelben csütörtökön.Csintalan Sándor kegyelmet kért a három férfinak, akiket az ő megverése miatt ítéltek el
Novák Katalin ezután személyes találkozóra hívta Csintalan Sándort, miután a műsorvezető levélben kért elnöki kegyelmet annak a három férfinak, akiket az ő megverése miatt ítéltek el 15 év pereskedés után – írja a Magyar Hang.Novák Katalin: Magyarországon az egyik legfontosabb alapelvnek tartjuk a családok választási szabadságát
Amit Magyarországon az egyik legfontosabb alapelvnek tartunk, az a családok valódi választási szabadsága, mert nincsenek teljesen azonos családok, ahol ugyanazok a döntések egyformán érvényesek lehetnek - mondta Novák Katalin köztársasági elnök Brüsszelben szerda este.Novák Katalin: a biztonság kulcsfontosságú Magyarország számára
A biztonság kulcsfontosságú Magyarország és a magyar emberek számára; NATO-tagsága biztonságot szavatol úgy az országnak, mint a szélesebb régiónak – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök a NATO brüsszeli székházában szerdán. Novák Katalin – aki Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral folytatott megbeszéléseket – újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: a béke és a stabilitás alapvető fontosságú Magyarország számára.Egy különleges étlappal fogja meglepni Novák Katalin a belga királyt
Három napra a Belga Királyságba utazik a köztársasági elnök, ahol a belga miniszterelnök és az Európai Parlament elnöke mellett Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral is találkozik. A köztársasági elnököt a belga király is fogadja, akit egy különleges étlappal lep meg Novák Katalin.Ajánljuk még

















