novák katalin
A Hősök terén fogadta Erdoğant Novák Katalin
Novák Katalin köztársasági elnök a Hősök terén katonai tiszteletadás mellett fogadta a hivatalos látogatásra Magyarországra érkező Recep Tayyip Erdoğant, Törökország elnökét – közölte a Sándor-palota hétfőn.Ismét Magyarországra látogat Recep Tayyip Erdoğan
Hamarosan ismét hazánkba látogat Recep Tayyip Erdoğan török elnök. Orbán Viktor és a török vezető tárgyalásai során a gazdasági kérdések kerülnek előtérbe, továbbá Erdoğant Novák Katalin köztársasági elnök is fogadja. A török államfő idén már nem először jön Budapestre; legutóbb augusztusban járt hazánkban. Az idei év különösen jelentős a török–magyar kapcsolatokban, ugyanis száz évvel ezelőtt, 1923-ban írtuk alá a barátsági és együttműködési szerződést, amellyel hivatalosan is diplomáciai kapcsolat jött létre a két ország között.Novák Katalin már fogadja a telefonhívásokat a Jónak lenni jó! adományvonalán
Novák Katalin köztársasági elnök dél óta fogadja a telefonhívásokat a közmédia Jónak lenni jó! című adománygyűjtő jótékonysági akciójának telefonos központjában.Egész napos ünnepi műsorfolyammal zárul a közmédia jótékonysági kampánya – Marco Rossi is részt vesz a Jónak lenni jó! akcióban
Marco Rossi is részt vesz a Jónak lenni jó! kampányban, amelyet egész napos közvetítéssel követhetnek végig az adományozni szándékozók. A koraszülött és a veleszületett fejlődési rendellenességgel élő gyermekek fejlesztését támogató, tizenkettedik jótékonysági akció több héten át tartó gyűjtésének részeként december 17-én tematikus műsorfolyamban kapcsolódnak össze a közmédia csatornái. A mai napon rendezett árverésen lehet megvásárolni a nemes ügy érdekében felajánlott különleges tárgyakat is.Izraeli túszok hozzátartozóit fogadta Novák Katalin a Sándor-palotában
A Hamász az október 7-i terrorakcióban több mint száz izraeli túszt hurcolt el, köztük 5 magyar állampolgárt is – idézi Novák Katalin pénteki Facebook-posztjában, hozzátéve, hála a sok segítségnek hárman már kiszabadultak, de ketten, a 46 éves Omri és az 55 éves Ilan még fogságban vannak. A köztársasági elnök a túszok hozzátartozóit fogadta.A Mediaworks vezetősége Novák Katalinhoz fordult az MLE-botrány miatt
A Magyar Lapkiadók Egyesületének (MLE) két vezetője a szervezet tagságának és elnökségének tudta és beleegyezése nélkül, politikai magánakcióként szólította fel tegnap a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a frissen megszavazott szuverenitásvédelmi törvényt. Most pedig a Mediaworks vezetősége írt levelet Novák Katalinnak, amiben leszögezik, hogy nem tudtak az MLE leveléről, egyúttal a szervezet főtitkárát arra kérték, hogy vonja vissza a levelet vagy a Mediaworks (mint legnagyobb tag) megszünteti MLE-tagságát.Novák Katalin: A család az élet alfája és ómegája, de göröngyös utat is jelent (PS-videó!)
Két évvel az első kötet megjelenése után Novák Katalin köztársasági elnök mutatta be a könyvet, amiben ismét ötven érdekes és érzelmes történet kapott helyet. A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) kiadásában megjelent "...ami a miénk" 2. - Ötvenen a családról című kötet második részét a köztársasági elnök szerkesztette és minden írás elé személyes ajánlót készített. A könyv címe Simone Weiltől ered, aki úgy fogalmazott: "meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk." A köztársasági elnök elmondta, hogy azért fontos számára ez az idézet, mivel a mögötte húzódó gondolat jellemző az emberekre. Novák Katalin elmondta: szerette volna bemutatni, hogy bár a család az élet alfája és omegája, a megtett út sokszor göröngyös, nehézségekkel teli is. Hozzátette, élményteli volt olvasni az írásokat, sok esetben a szerző saját életének kevésbé ismert dimenzióit mutatta be. Szavai szerint tudatosan úgy választotta ki a szerzőket, hogy legyen köztük olyan, aki nehézségekkel él, legyen köztük olyan, aki nagycsaládos, és legyen, akiknek nem adatott meg a család. "A boldogság sokféleképpen tud utat törni magának, nem csak egy bejáratott recept szerint"– hangsúlyozta. Az eseményen interjút adott portálunknak Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke, aki kiemelte: ha Isten beleszól egy nép, egy ország, egy ember életébe, mégha reménytelennek is tűnt a helyzet, minden a helyére kerülhet. "Ez volt a vezérgondolat, ami vezetett engem a körülöttünk lévő konfliktus ellenére ebben az évben és ad erőt a jövőre nézve is" – mondta el Zán Fábián Sándor.Hajléktalanoknak készített ajándékcsomagokat Novák Katalin
Novák Katalin szerdán részt vett a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) hajléktalanokat segítő adventi programjában.Novák Katalin a klímacsúcson: fenntartható jövőhöz fenntartható demográfiára van szükség
A család nem oka, hanem megoldása az éghajlati válságnak; a fenntartható jövőhöz fenntartható demográfiára van szükség – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök pénteken, az ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciáján (COP28), Dubajban. A magyar államfő kiemelte: nem a túlnépesedés a probléma; a jóléti államokban drámai népességcsökkenésnek vagyunk szemtanúi.Ajánljuk még

















