novák katalin
A fiataloknak és az időseknek össze kell fogniuk
Magyarország akkor lehet erősebb, ha a fiatalok és az idősek összefognak, segítik egymás, ezért a különböző korosztályokat nem szabad egymással szembeállítani – hangoztatta a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Monspart Sarolta-díj az Idősekért kitüntetés átadásán."Arra kérünk benneteket, hogy győzzetek" – Tisztújító kongresszust tart a Fidesz (Cikkünk folyamatosan frissül!)
Vasárnap tíz órakor vette kezdetét a nagyobbik kormánypárt huszonkilencedik, tisztújító kongresszusa. A Fidesz kongresszusi küldöttei megválasztják a párt elnökét és alelnökeit és döntéseket hoznak a politikai irányvonalról. A vasárnapi kongresszus legfontosabb kérdése a négy alelnök megválasztása lesz, az elnöki pozícióra 2019-ben Orbán Viktort választották, akinek idén sincs kihívója, a megválasztott, megerősített pártelnök beszédre várhatóan délután fél három magasságában kerül majd sor.Novák: az érintettek többsége péntek estig megkapja a nyugdíjprémiumot
Az érintettek többsége péntek estig megkapja a nyugdíjkorrekcióval növelt havi nyugdíját és minden idők legnagyobb összegű nyugdíjprémiumát – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Facebook-oldalán.Novák Katalin: Keresztyénnek lenni felelősség és bizonyosság
A kormány családbarát politikájáról és személyes hitéről is beszélt Novák Katalin a Reformátusok Lapjának adott interjúban. A családokért felelős tárca nélküli miniszter szeptembertől a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) jószolgálati nagyköveteként is tevékenykedik. Tapasztalata szerint két párhuzamos jelenség él a szegénységről a magyar társadalomban.Novemberben minden eddiginél magasabb nyugdíjprémiumot kapnak a magyar nyugdíjasok (Videó!)
Novák Katalin közösségi oldalán megosztott videóbejegyzésében beszélt a nyugdíjprémiumok kifizetésének következő lépéséről. A családokért felelős tárca nélküli miniszter videójában bejelentette, hogy novemberben minden eddiginél magasabb nyugdíjprémiumot kapnak az érintettek.Jövőre háromezer-ötszáz milliárdot fordít a kormány a családokra
Jövőre már a GDP 6,2 százalékát, mintegy háromezer-ötszáz milliárd forintot fordít a kormány a családokra – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Novák Katalin, és hangsúlyozta: mindez jó befektetés, ami megtérül majd.Orbán Viktor jövő kedden fogadja Marine Le Pent
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke október 26-án, Budapesten, a Karmelita kolostorban fogadja Marine Le Pent, a francia Nemzeti Tömörülés elnökét – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke pénteken.Novák Katalin: a magyar forradalom halálos sebet ejtett a kommunizmus nyugati illúzióján
Az 1956-os magyar forradalom európai ügy volt, és halálos sebet ejtett a kommunizmushoz fűződő nyugati romantikus képzeteken. Viszont a marxizmusnak még mindig vannak „illuzionistái”, akik azt állítják, hogy sikerült elérni „a szabadság legmagasabb fokát”, fenyegetést pedig már csak az „idegesítő konzervatív alakok” jelentenek, akiket ezért meg kell vádolni gyűlöletbeszéddel, és folyamatos bocsánatkérésre és a múltjuk megtagadására kell kényszeríteni – jelentette ki Novák Katalin szerdán, a forradalom kezdetének évfordulója alkalmából Münchenben tartott ünnepségen.Ajánljuk még
















