nyerges zsolt
Simicska különös kapcsolata az RTL Klubbal
Simicska Lajos és az RTL Klub kapcsolatáról írt a Figyelő csütörtöki számában. A hetilap oknyomozásából kiderül, hogy a kereskedelmi televízió rendszerint nem a milliárdos vagyonszerzésének részleteivel foglalkozik, sokkal inkább ellenzéki korszakával.Nyerges Zsolt csak pihenni szeretne és a hobbijának élni
Nyerges Zsolt szerint szó sincs kenyértörésről közte és Simicska Lajos között. Az Index-nek azt nyilatkozta, azért távozott a Közgép elnöki posztjáról, mert belefáradt a cégvezetés mindennapi küzdelmeibe. Már csak a hobbijának akar élni, de továbbra is a Közgép részvényese marad. A PestiSrácok.hu a szakítás után úgy értesült, verekedésig fajult, amikor Nyerges Zsolt egy vadászaton közölte Simicska Lajossal, a továbbiakban nem vesz részt az Orbán Viktor ellen folytatott harcban. Portálunk megkereste a Közgépet is, adjon magyarázatot, miért távozott Nyerges Zsolt, illetve közrejátszhatott-e bármiféle bosszú, vagy politikai szándék Simicska Lajos választásában, miután azt a Kinde Kálmánt ültette a helyére, akit a meghamisított Orbán-interjú okán távolítottak el a Pannon Lapok Társasága Kft. ügyvezetői posztjáról.G-nap a Közgépnél - Megtudtuk, miért szakított Simicska Lajos és Nyerges Zsolt
Bár két napja hiába várjuk a Közgép Zrt. válaszát arra, hogy miért távozott az óriáscég elnöke, Nyerges Zsolt, most Simicska Lajos környezetéből megtudtuk a szakítás pikáns hátterét. Kiderült, hogy Simicska a múlt hétvégét Nyerges Zsolttal töltötte, egy Rajkához közeli vadászházban. Az esti beszélgetés során tettlegességig fajuló vita bontakozott ki közöttük, melynek tárgya a cégcsoport a kormánnyal szemben indított háborúja, annak értelme és várható végeredménye volt.Édes bosszú: Simicska vezérigazgatója lett az Orbán-interjú meghamisítása után kirúgott kiadóvezető
A hazai és nemzetközi aggodalmak ellenére nem maradt sokáig állás nélkül az Orbán-interjú meghamisítása után kirúgott kiadóvezető, Kinde Kálmán. A Pannon Lapok Társasága Kft. ügyvezetőjét december 29-én menesztették, ám alig egy héttel később hatalmas előrelépés történt a karrierjében: a Közgép Zrt. vezérigazgatói posztjára nevezték ki. A PestiSrácok.hu arra vár választ Simicska Lajos legnagyobb cégétől, hogy miért esett a választás éppen Kinde Kálmánra, illetve a kinevezést lehet-e egyfajta jutalomként vagy a nagyvállalkozó bosszújaként értelmezni? Közben megtudtuk: a Hír TV-nél külön boszorkánykonyhát hoztak létre a kormányközeli "célpontok" kilövésére.Megpályáztatják a Class FM frekvenciáját
Új, országos kereskedelmi rádiós frekvenciaterv kidolgozására kérte fel a médiatanács a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hivatalát, miután idén novemberben az országos kereskedelmi rádió, a Class FM határozott időre szóló jogosultsága hét év múltán lejár - áll az NMHH által az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben. Mint arról a PestiSrácok korábban már beszámolt, a Simicska Lajos opciós visszavásárlási joggal vált meg az aranytojást tojó tyúktól, a jelenleg egyetlen országos frekvenciával rendelkező rádiótól.Ajánljuk még