nyílt levél
A DK nyílt levelére olyan választ írt a CÖF-CÖKA, amit egészen biztosan nem tesznek zsebre Gyurcsányék
Nyílt levelet írt a Demokratikus Koalíció a Civil Összefogás Közhasznú Alapítványnak (CÖF-CÖKA), miután a szervezet a pápához fordult Niedermüller Péter keresztényeket gyalázó kijelentése miatt. Ebben egyebek mellett azt kifogásolják, hogy "a Pesti Srácok újságírója olyan jelvényeket osztogat, aminek felirata – Fehér, heteroszexuális keresztény vagyok" – , s ez szerintük a jelvény viselőjének nemi identitására és származására utal, ami viszont a "legsötétebb vészkorszakot idézi".Levélben osztja ki a DK-t Deutsch Tamás, válaszként Gyurcsány pártja az EP-ben a Fideszt vádolja rasszizmussal, Niedermüllert pedig dicséri
Nem elég, hogy Niedermüller Péter vállalhatatlan és rasszista kijelentése után nem kér bocsánatot, pártja, a Gyurcsány Ferenc vezette DK sem tart önvizsgálatot, sőt, régi, elvtársi módszert használva még ők lendülnek támadásba, mocskolva a magyar kormányt. Rónai Sándor, a Gyurcsány-párt szóvivője az Európai Parlamentben küldött szét egy olyan levelet, amelyben Niedermüllert védi, az emberi jogok és az egyenlőség nagy barátjaként mutatja be, ami állítása szerint mindenki számára ismert, miközben az Orbán-kormányt nyíltan rasszistának deklarálja. Elképesztően szánalmas és gerinctelen magyarázkodására és gyáva támadására azt követően került sor, hogy Deutsch Tamás, EP-képviselő levélben tájékoztatta az európai politikusokat, hogy számukra is félreérthetetlenül világos legyen: Niedermüller vállalhatatlan, rassszista, gyáva és a saját nemzetének többségét sértette meg mélyen.CÖF-CÖKA: Karácsony Gergelyék milliók jobb minőségű egészségügyi ellátását torpedózták meg
Nyílt levelet írt a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány Karácsony Gergelynek és László Imrének. Ebben azt írják, hogy bár a szuperkórház felépítésének elutasítása miatt az ország polgárainak felháborodása fokozódik, a főpolgármester és a XI. kerület polgármestere fontosabbnak tartja a pártérdekű erőfitogtatást, mint a beteg emberek sorsát.Tarlós István: Amíg a feltételek ennyire ködösek, a vita vitájáról nem kívánok tovább kommunikálni
Amíg a feltételek ennyire ködösek, a vita vitájáról nem kívánok tovább kommunikálni – olvasható Tarlós István nyílt levelében, amit változtatás nélkül közlünk."Én nyugalmat akarok és megvédeni a várost, Karácsony forradalmat" - Tarlós István nyílt levele
"Én nyugalmat akarok, és megvédem a várost. Karácsony Gergely (Gyurcsány nyomán) tüntetést, >forradalmatbudapesti demonstráció< tervével és reményével bizakodna sikert elérni".Belső mutyik, korrupt banda, politikai kóma - Keményen kiosztotta az MSZP-t Szanyi Tibor
Nyílt levélben osztotta ki keményen a Magyar Szocialista Pártot Szanyi Tibor, a párt leköszönő EP-képviselője, aki pártja történelmi veresége miatt nem szerzett mandátumot a múlt vasárnapi EP-választáson, az MSZP pedig szombaton úgy döntött, nem Szanyit, hanem Ujhelyi Istvánt küldi Brüsszelbe. Az ATV.hu által közölt levelében Szanyi beleszáll a pártba és vezetőibe, egyúttal bejelentette: mozgalmat indít, és ha az MSZP-nek szüksége van rá, akkor elnökévé választja. Szanyi Tibor élőhalottnak nevezi az MSZP-t, amely politikai kómába esett, az elnököt pedig semmittevéssel vádolja. "Mi, az MSZP-ben birkák vagyunk!" - egyértelműsíti Szanyi Tibor, aki szerint az MSZP tartósan úgy viselkedik, mint a kanos férfi, aki beleszeret a bárcás cédába, és mindenét odaadja neki. "Sorra kapom a pártból való kilépésekről szóló üzeneteket, e-maileket, telefonhívásokat. Akik valamenyire érdekeltek az önkormányzati pozíciókban, azok most egyenként is remegésbe fogtak. Kétségbeesett alkudozások kezdődnek, hogy mi nem is vagyunk olyan kicsik. Pedig de" - szúr oda Szanyi Tibor.Nyílt levélben tiltakoztak környezetvédelmi szervezetek a leépítések miatt az agrárminiszternél
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország nyílt levelet írt Nagy István agrárminiszterhez, melyet a csatlakozó szervezetekkel együtt 85 civilszervezet írt alá.Vekerdy szerint Orbán kereszténysége zsidógyűlöletet jelent
Nyílt levelet írt Vekerdy Tamás Orbán Viktornak, melyet az Élet és Irodalom hozott le. A pszichológus tegeződve, kioktató stílusban szólítja meg a magyar miniszterelnököt, idézi a Biblia tanítását és kétségbe vonja Orbán valódi kereszténységét, melyet a második világháború előtti és alatti zsidógyűlölettel azonosít. Ezzel a Horthy-korszakot is megbélyegzi, majd tovább folytatja a sárdobálást."Fertőző rohadt alma" - Soros zsoldosai írták az Orbán-ellenes nyílt levelet Merkelnek
Soros György zsoldosainak, ideológiai szekértolóinak és a milliárdos spekulánshoz több szállal kötődő embereknek a tucatjai írták alá azt az Angela Merkelnek írt Orbán- és magyar kormányellenes nyílt levelet, amelyben a nagyon "független" akadémikusok, újságírók és aktivisták azzal vádolták meg a német kancellárt, hogy "bűnrészessé válik a magyar demokrácia leépítésében" - nézett utána a PestiSrácok.hu. Kiderítettük, a nyílt levél kétszáz dühös aláírójából valójában mindössze 94 mondhatja el magáról, hogy független, a többiek jól ismert Orbán-kritikusok, egy részük pedig egyértelműen Soros György embere. Az Angela Merkelt kérdőre vonók között a 444.hu-t kiadó cég igazgatótanácsi tagja, a prágai Soros-alapítvány korábbi programigazgatója, Maria Nemcova is felbukkan, de a CEU-ról is jól ismert figurák, sőt nyílt drogliberalizálók, a pedofília kriminalizálását elutasító uszítók is beszálltak a Soros-buliba.Ajánljuk még