nyílt levél
A franciák többsége egyetért a polgárháborúra figyelmeztető tábornokok kezdeményezésével
Korábban mi is beszámoltunk arról a nyílt levélről, amelyben nyugalmazott francia katonatisztek, köztük tábornokok, figyelmeztették Emmanuel Macront az országot fenyegető polgárháborúra, és felhívták a közvéleményt a patriotizmust megvédő politikusok támogatására, hogy megvédjék az országot a széteséstől. A Valeurs Actuelles című jobboldali lap számára készült felmérés alapján a franciák többsége támogatja a felhívást.Nyílt levélben osztotta ki Gulyás Gergely a főváros álzöld vezetőit
Portálunk már beszámolt róla, hogy Karácsony Gergely jobbkeze felvázolta, hogyan szeretnék véghez vinni a főváros múzeumi fejlesztését, valamint a budai Vár helyreállítását. A tervek nem sok jóval kecsegtetnek, az újszerű gondolkodás jegyében ugyanis ízléstelen betonkockákkal töltenék fel a történelmi helyszínt. A momentumos főpolgármester-helyettes által preferált szörnyű tervet ma Gulyás Gergely is bemutatta közösségi oldalán, ahol nyílt levélben koppintott Budapest álzöld főpolgármesterének és a várat betondzsungellé alakítani akaró Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettesnek az orrára.Dunai Mónika nyílt levele Karácsonynak: haladéktalanul vonja vissza a rákosmentieket érintő hátrányos döntését!
Dunai Mónika országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP), Budapest-Rákosmente országgyűlési képviselője közösségi oldalán osztotta meg azt a nyílt levelet, amelyet Karácsony Gergely főpolgármesternek címzett azzal kapcsolatban, hogy 2021. május 31-től Karácsony véglegesen be akarja záratni a rákosmenti BKK jegy- és bérletpénztárat. A képviselő szerint Karácsonynak a rákosmentieket a belvárosiakkal egyenrangú fővárosi polgároknak kellene tekintenie, és biztosítani kellene számukra a tömegközlekedés akadálytalan használatát. Dunai Mónika arra kéri Karácsony Gergelyt, hogy haladéktalanul vonja vissza a rákosmentieket hátrányosan érintő döntését.CÖKA: Věra Jourová külföldi ügynökszervezetektől informálódik
Nyílt levelet írt a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány Věra Jourovának, az Európai Bizottság alelnökének. A közleményben azt írják: a 2021. február 4-én kelt nyílt levelükre Jourová kabinetjén keresztül érkezett válaszukban – amit ezúton köszönnek – arról kívánják megnyugtatni a szervezetet, hogy az alelnök személyesen, valamint a Bizottság tagjai is nyitottak, és ösztönzik a rendszeres párbeszédet az összes európai állampolgárral és civil társadalmi szervezettel. Arról tájékoztattak továbbá, hogy elkötelezettek a civil társadalommal együttműködve biztosítani, hogy működésük során minden véleményt és aggályt figyelembe vegyenek.A PDSZ talán eddigi legpofátlanabb húzásáról tett tanúbizonyságot
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) egy Orbán Viktor miniszterelnöknek, Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének, Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek, valamint Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárnak címzett dokumentumban eddig talán nem látott pofátlanságról tett tanúbizonyságot. Szép dolog ugyanis az „érdekképviselet”, de a jelenlegi, járvány sújtotta válságos időkben aligha elfogadható, hogy egy ilyen szervezet a szakemberek által összeállított oltási stratégián keresztül gázolva elsőbbséget követeljen az általa „képviselt” társadalmi rétegnek, még akkor is, ha történetesen a pedagógusokról van szó.Az amerikai celebek megint jobban tudják: nyílt levélben álltak ki az SZFE mellett
Újabb liberális celebnek, Cate Blanchettnek mutatták meg a térképen, hogy hol van Magyarország, ő pedig egyből ki is állt a szegény elnyomott SZFE mellett. Na nem az alkotói szabadság, hanem az "igazi vezetőség" mellett.Lampedusa polgármestere nyílt levélben kért segítséget
Biztonsági és járványügyi vészhelyzet alakult ki a továbbra is migránsokkal teli Lampedusa szigetén a polgármester szerint, aki nyílt levélben sürgetett ismételt megoldást a kormánytól csütörtökön. Salvatore Martello a sajtóban közölt felhívásában kijelentette, hogy a Giuseppe Conte vezette kormány "nem képes garantálni a rendet és az egészségügyi biztonságot a szigeten".Volt polgármesterek, alpolgármesterek, országgyűlési képviselő kérik az Újpestet vezető Déri Tibort, hogy menessze a rendelőintézet éléről Ungár Klárát
Újpest volt polgármesterei, alpolgármesterei nyílt levélben fordultak Déri Tiborhoz, Újpest jelenlegi polgármesteréhez. A több évtizedes városvezetői múlttal is rendelkező városvezetők – Wintermantel Zsolt, Derce Tamás, Nagy István és Zsigmond Barna Pál – az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézet igazgatója, Ungár Klára Facebook bejegyzésére hivatkozva azt kérik Déri Tibortól, hogy váltsa le Ungár Klárát a szakrendelő igazgatói posztjáról. Ungár a koronavírus-járvány kezelésének ügyében a tőle eltérően gondolkodókat segg hülyének és fasisztáknak nevezte, emellett azzal riogatott, hogy a kormány hadiállapotra törekszik, miközben szándékosan hagyja meghalni a fertőzötteket.Hidvéghi Balázs nyílt levélben tette helyre a magyar miniszterelnököt sértegető Tuskot
Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke felháborító módon sértegeti a magyar miniszterelnököt, amellett, hogy teljesen igazságtalanul Orbán Viktorba rúg, közben még cinikus módon megsérti több millió zsidó és nem zsidó áldozat emlékét is – írta Hidvéghi Balázs EP-képviselő abban a nyílt levelében, amely közösségi oldalán angol és magyar nyelven is olvasható. A politikus ebben azt is kiemeli: bocsánatkérést követel Donald Tusktól.Ajánljuk még