nyílt levél
Az ellenzéki szavazók nem a 2010 előtti világ visszaállításával bíztak meg bennünket – Áll a bál az újbudai baloldalt is felfaló DK-s kisgömböc miatt
Orosz Anna vezetésével nyílt levelet küldtek a a DK-s László Imre 2024-es újrainduló- csapatából kimaradó baloldali politikusok a polgármesternek, amelyben tiltakozásukat fejezik ki az ellen, hogy – értesüléseink szerint Gyurcsány Ferenc utasítására – Molnár Gyulát, a szocialisták kétes ügyekben is érintett volt elnökét nevezte kabinetfőnökének, a korábban az együttműködésből hetek alatt kibukó Lakos Imrét pedig helyettesének tette meg. A két potentát a friss DK-s, akiknek a kinevezése vélhetően üzenetértékű az országosan kisgömböcként terjeszkedő Gyurcsány-párt részéről. Ráadásul egyikük sem ismeretlen a kerületben, mindketten stabil pozíciókat foglaltak el a szocialista időkben Újbudán. Most ezek a 2010 előtti idők látszanak visszatérni Újbudán, ebből pedig a buliból kihagyott ellenzéki képviselők sem kérnek.Ennyi volt, Putyinnak befellegzett! – Baranyi Krisztina levelet írt az orosz elnöknek, miközben szégyelli magyarságát
Van, amikor az apró mozzanatok döntik el az egész világ sorsát, és vélhetően a jobboldali sajtó elől trükkösen menekülő, Ferencvárost diktátorként irányító Baranyi Krisztina is úgy érzi, ő egy ilyen apró fogaskerék, aki megváltoztatja a világ menetét. A láthatóan megalomániában szenvedő kerületromboló, akit a ferencvárosi baloldal is nyűgnek tart egy ideje, úgy döntött, hogy levelet ír az orosz elnöknek. Igen, Putyinnak. Zavaros mondókájában imperialista háborúról zagyvál és persze szégyelli azt, hogy magyar. Utóbbit mindenki tudta róla.Gyöngyösi Márton szerint görcsbe rándult arccal, szélsőbalos proletár eszméket vadul üvöltöző politikus lett Jakab Péter
A Jobbik új elnöke, Gyöngyösi Márton egy nyílt levélben osztotta ki a párt korábbi elnökét, Jakab Pétert, miután a krumplikirály mamuszos barátnője, Molnár Enikő azzal vádolta meg Potocskáné Kőrösi Anitát, a párt elnökhelyettesét, hogy a Magyar Nemzetnek szivárogtatott ki információkat a párt első emberének ügyeiről és jogtalanul használja a frakcióautót. Mivel Molnár videós performansza a pártra nézve rém kellemetlen volt, Gyöngyösi Márton úgy érezte, ma kiadja a dühét a balhézó párocskával kapcsolatban: levelében felidézi, hogy milyen tehetséges politikus volt annak idején Jakab és milyenné vált az évek alatt. Az új elnök szerint bolsevik tempót diktál párttársa, aki mára egy görcsbe rándult arccal, szélsőbalos proletár eszméket vadul üvöltöző politikus lett, akiből a közélet mémeket gyárt. Továbbá válaszút elé állította Jakabot: vagy Molnár Enikőt választja – aki miatt a családját is elveszítette Jakab –, vagy a párttársakat, akiknek sikereit köszönhette. A levélben ugyanakkor szó van arról is, hogy Jakab augusztus 20-án készül pártot alapítani.A fővárost megbénító balhéhuszárok ellen „készülődik” a Mindenszó
A Mindenszó nevű portál a visszatérését előkészítő Gyurcsánynak és a Momentumnak is üzent: „készülődnek”. A portál egy nyílt levélben szúrt oda a várost megbénító, hídfoglaló tüntetőknek: normálisan akarunk élni és közlekedni, dolgozni, munkába járni, szállítani Budapesten, és nem egy törpe kisebbség, egy szektás csürhe hőbörgése miatt egy bénult fővárosban élni!Nyílt levélben kéri a CÖF, hogy hozzák nyilvánosságra Gwendoline Delbos-Corfield önéletrajzát
Nyílt levelet írt a Civil Összefogás Fórum a strasbourgi Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságnak, tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy a Sargentini 2.0-ként elhíresült, Magyarországról jelentést készítő Gwendoline Delbos-Corfield életrajza elérhető legyen a nyilvánosság számára. Kérésüket azzal indokolják, hogy egy ilyen komoly jelentés előkészítése komoly jogi és szociológiai tudást is kíván, de egyelőre az sem világos, hogy az EP-képviselőnek mi a végzettsége.Vajon mit szól ahhoz Karácsony, hogy a baloldal a fasisztákat is képviseli?
Nyílt levélben fordult a budapesti Fidesz a hiperpasszív főpolgármesterhez Márki-Zay Péter legújabb közfelháborodást okozó nyilatkozata miatt. A nagyobbik kormánypárt közösségi oldalán azt firtatta, vajon mit szól ahhoz a főpolgármester, hogy a baloldali szivárványkoalíció a fasisztákat is képviseli?Az ellenzéki nézetek a jogállamiság és a demokrácia elleni súlyos támadások az Alkotmánybíróság elnöke szerint
Nyílt levélben reagált Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke az utóbbi hónapokban egyre erősödő politikai jellegű elképzelésekre, amelyek egy kormányváltás esetén az Alaptörvény tollvonással történő eltörlését és az Alkotmánybíróság testületének feloszlatását helyezik kilátásba. Az elnök jogállamiság védelmében tett állásfoglalását a testület honlapján kedden hozták nyilvánosságra.A védelmi miniszter és vezérkari főnök lemondását követelik amerikai tábornokok
Közel kilencven nyugalmazott tábornok és admirális írt nyílt levelet, amelyben Lloyd Austin védelmi miniszter (SECDEF) és a vezérkari főnök (CJCS) Mark Milley azonnali lemondását követelik az Afganisztánból való kivonulás körüli katasztrofális események miatt – írja a cikket szemléző Mandiner. A nyugalmazott katonai parancsnokok kemény kritikával illették Joe Bident.Ajánljuk még