nyugdíj
Visszakapták a nyugdíjasok, amit Bajnai Gordon kormánya elvett
Az Orbán-kormányok hivatali ideje alatt 13,4 százalékkal emelkedett a nyugdíjak reálértéke. A végeredmény: az idősek - minden juttatást figyelembe véve - visszakapták az egyhavi pluszt, és már meg lehet célozni a tizennegyedik havi ellátást. Mint emlékszünk, a 2008-as gazdasági összeomlás után, az IMF (Nemzetközi Valutaalap) követelésére Gyurcsány Ferenc helyére lépő Bajnai Gordon miniszterelnök készségesen eltörölte a tizenharmadik havi nyugdíjat, amit persze megszavazott az akkori szocialista-liberális-demokrata fórumos többségű parlament is.Rétvári: Több, mint 240 ezren vették igénybe a Nők 40 programot 2011 óta
Fontos volt bevezetni a nők negyven év munkaviszony, illetve gyermeknevelés utáni nyugdíjba vonulását lehetővé tevő programot, amit az is mutat, hogy a 2011-es bevezetés óta összesen 241 ezren vették igénybe ezt a kedvezményt - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szombaton, budapesti sajtótájékoztatóján.MÁK: Nincs fennakadás, napközben átutalják a nyugdíjat
A bankszámlákra érkező nyugdíjakat a nap folyamán megkapják az érintettek - közölte a Magyar Államkincstár pénteken. A postai kifizetések 2019. január 14-én indulnak.Tállai: Az év elejétől nem kell járulékot fizetniük a nyugdíjas munkavállalóknak
Az év elejétől nem kell járulékot fizetniük a nyugdíjas munkavállalóknak, csak a 15 százaléknyi személyi jövedelemadót - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az Echo TV csütörtöki adásában.Pár napon belül folyósítják a megemelt összegű nyugdíjakat
Az infláció nélkül is emelkedett a nyugdíjak vásárlóértéke, és a megemelt minimálbérnek köszönhetően a jövőbeli idősek is több nyugdíjat fognak kapni – mondta el Rétvári Bence az ATV Start című műsorban. Hogy a kormány leül-e a szakszervezetekkel tárgyalni, arra nem adott egyértelmű választ az EMMI miniszterhelyettese, azt viszont hozzátette, hogy a tüntetéseket az EP-választások kampányának tartja - írja az atv.hu.Korábban érkezik a nyugdíj decemberben
Hétfőn megérkeznek az átutalással folyósított decemberi nyugdíjak a bankszámlákra, és a posta szintén megkezdi a kézbesítést - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.Hamarosan jöhet az állampapír alapú nyugdíjkötvény
Még az idén kidolgozhatja az új nyugdíj-előtakarékossági lehetőséget a kormányzat – mondta a Magyar Időknek a pénzügyekért felelős államtitkár. Gion Gábor kifejtette: az új módozattal azt szeretnék elősegíteni, hogy a magánszemélyek pénzt tegyenek félre nyugdíjaséveikre, s hogy az ilyen megtakarításaikat biztonságos és költségkímélő állampapírban tartsák.Húsz éven át vette fel halott édesanyja nyugdíját
Társadalombiztosítási juttatással való visszaélés vétsége miatt emelt vádat a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy győri nő ellen, mert húsz éven át felvette halott édesanyja nyugdíját - tájékoztatott a Győr-Moson-Sopron Megyei főügyész hétfőn. Takács Péter közleménye szerint a 65 éves nő a költségvetést károsító bűncselekménnyel mintegy 13 millió 705 ezer forintra tett szert.Ajánljuk még

















