Óbuda-békásmegyer
Bús Balázs: Óbudán pártpolitizálás helyett újra együttműködésre van szükség – Mi kérdezünk
Nemrég jelentette be Bús Balázs, hogy ismét elindul Óbuda polgármesteri székéért a Fidesz színeiben, aki a PestiSrácok.hu Mi kérdezünk című műsorában beszélt a múltról és az előtte álló feladatokról, valamint a baloldal gyűlöletkampányáról, akik pártpolitikát hoztak a kerületbe, a helyiek pedig nem fontosak számukra. Bús 2006 és 2019 között már vezette a III. kerületet, a hivatalban eltöltött 13 év pedig önmagáért beszél, az óbudaiak pedig most tehetnek igazán különbséget, miután a DK-ba ejtőernyőzött Kiss László bő négy év alatt borzasztó leépülést hozott magával a Gyurcsány-szekta méltó tagjaként. Bús Balázs mindössze 457 szavazattal kapott ki 2019-ben és elmondása szerint ez szoros eredmény arra kötelezi, hogy újra megmérettesse magát Óbudán, ez a döntés pedig több hónapja érlelődött benne. A Fidesz polgármesterjelöltje részletesen mesélt a baloldali gyűlöletpolitikáról, amely megmérgezte a kerületet, arról a gazemberségről, amit kerületvezetés címszóval művelnek Kiss Lászlóék. A Dunába ömlő szennyvíz elhallgatása a kerületiek elől, a piaci bérleti díjak brutális emelése, az igaztalan vádaskodás, a hajléktalanhelyzet és a romló közbiztonság már egyre inkább szembetűnő a sokkal jobb sorsra érdemes Óbudán. Bús Balázs elmondta, hogy olyan polgárok is megállították az utcán, akik elmondásuk szerint 2019-ben nem rá szavaztak, azonban az utóbbi bő négy év alatt keservesen megbánták döntésüket. A ringbe szálló volt polgármester szerint a mostani kerületvezetés a fideszes projekteket vitte csupán tovább, saját ötletük és fejlesztésük nem volt, csupán besározni próbálták a fideszes vezetést. Az önkormányzati választásokra már összeállt Bús Balázs csapata, akik kerületben lakó, Óbudáért tenni akaró emberek, a jellemtelen baloldali szerencselovagok ellen mindenkire szükség lesz! Nézzétek most is a Mi kérdezünk műsorát! Egyesület a Római Partért: A fővárosi és a III. kerületi vezetés politikája hazug, demagóg, megtévesztő és aljas
Január 19-én a baloldali polgármesterek egy kihelyezett kabinetülés után tartottak sajtótájékoztatót, ahol többek között szóba került a Római-part megújítása is. Karácsony Gergely elmondása szerint fontosnak tartja, hogy ne csak az árvízvédelem valósuljon meg, hanem a Római-part a mostani természeti értékek mellett meg tudjon újulni, "a Fővárosi Önkormányzat szeretne erre forrást találni". Hozzátette, hogy bár az elmúlt években nem voltak nagy árvizek, a következő években egyre több várható; példának hozta a december végi, szokatlan időben levonuló dunai árhullámot. Mint kiderült, Újpesten és Óbudán is uniós pénzből szeretnék befejezni az árvízvédelmet. Az Egyesület a Római Partért az ellenzéki sajtótájékoztatóra úgy reagált: felháborítónak tartják azt a mérhetetlen sok hazugságot és csúsztatást, amit a főváros és a III. kerület vezetése megenged magának a Római-part "természetközeliségével" kapcsolatos kijelentéseivel, amivel a közvéleményt folyamatosan, a nagy nyilvánosság előtt súlyosan megtéveszti. Kiss Lászlóék szerint nem baj, hogy szennyvizet eresztettek a Római-part strandjára (Videó)
Üvöltözve vágott vissza a Római-parton található strand ügyében őt kérdező képviselőknek Kiss László, Óbuda DK-s polgármestere, miután a testület fideszes tagjai olyan kérdésekkel merészelték megzavarni a csütörtöki rendkívüli testületi ülésen, mint hogy értesítették-e az ott fürdőzőket arról, hogy a területre szennyvizet árasztanak. Kiss László zavaros okfejtése szerint értelmetlen a kérdés, mert a Duna folyásiránya megfordult(!), így egyébként sem okozhatott volna problémát egy ilyen jelenség, míg Béres András alpolgármester azzal büszkélkedett, hogy ő maga, valamint 2 éves gyermeke is a fekáliával terhelt strandon szokott fürdőzni. Aki Gyurcsány zsoldjába áll, jó ember nem lehet – Félelem és rettegés Óbudán: Kiss László négy éves ámokfutása
Óbuda választópolgárai teljesen érthetetlen módon szúrtak ki magukkal 2019 őszén, amikor az akkor még MSZP-s Kiss László lett óriási meglepetésre a polgármester. Kiss László azóta bizonyított. Egyrészt híres lojalitását, hiszen az első adandó alkalommal átlépett Gyurcsány Ferenc szektájába az addig mögötte álló és pályafutását egyengető MSZP-ből; másrészt erőteljes munkamániáját, ami abban merült ki az eddigi bő négy évben, hogy hihetetlen energiákat mozgósítva magyarázza a károkozást és a semmittevést. Kiss László arra sem ügyel, hogy emberarcúnak látsszon, a kisemberek gyámolítója ugyanis elzárja magát a polgároktól és előrelátó módon figyel arra, hogy semmilyen újságírói kérdésre ne adjon választ, nehogy hibázzon. A PestiSrácok.hu igyekezett áttekinteni Kiss László életpályáját, ahol az elvtelenség és a hozzá nem értés végig hűséges kísérője volt a jelenlegi polgármesternek. Júniusban kiderül, hogy káros tevékenysége csupán egy fatális tévedés volt-e Óbudán, egy rendszerhiba, vagy már ekkora a baj a III. kerületben. Kiss László az egészségügyi központ átadóján: ha nem én lennék a polgármester, itt lehet, hogy már 4 éve egészségügyi központ állna
Csütörtökön átadták a III. kerület új gyermekegészségügyi központját, amely már régóta az óbuda- békásmegyeri közbeszéd középpontjában állt. Többek között azért, mert a baloldali kerületvezetésen belül is viszályt keltett, hogy pontosan kinek is az ötlete volt a gyermekellátás fejlesztése, holott valójában már 2019 nyarán megállapodás született a kerületi ellátás fejlesztéséről. Mindenesetre a dicsőséget megpróbálta Kiss learatni a 4 éven keresztül késleltetett projektért és azt állította, csak az ő kampányában szerepelt a gyermekegészségügyi intézmény. A mások által megkezdett projektek átadásában Kissnél is rutinosabb Karácsony Gergely is megjelent az eseményen, aki a dollárfutár Perjés Gáborhoz hasonlóan kínos csendbe burkolózott, miután portálunk szembesítette a főpolgármestert Komjáthi Imre korábbi nyilatkozatában, amiben arról beszélt, az MSZP nem vehetett részt az adománygyűjtésben.