oktatás
LMP: legyen önálló tárcája az oktatásügynek
Az LMP szerint önálló minisztériumnak kellene képviselnie az oktatás ügyét az új kormányban, ahogy ez az egészségügyet és a szociális területet is megilletné.A dán kormány nyelvismereti teszteket akar bevezetni a beiskoláztatások előtt a migránsoknak
Lars Lokke Rasmussen dán miniszterelnök liberális-konzervatív kormánya nyelvismereti teszteket akar bevezetni a beiskoláztatások előtt - közölte a helyi sajtó szerdán. A gyermekek dán nyelvtudását felmérő intézkedéssel akarják ugyanis biztosítani, hogy a "nem nyugati" családokból származó diákok követni tudják az oktatás menetét.A történelem érettségi nehezebb volt a vártnál
A feleletválasztós feladatsor nehezebb, az esszékérdések könnyebbek voltak a szerdai középszintű történelem érettségi a vizsga után az MTI-nek nyilatkozó diákok és pedagógusok szerint. A rendelkezésre álló időt mindenki elegendőnek ítélte. A Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatója, Szűcs Gergely a diákok véleményét úgy foglalta össze az MTI-nek, hogy a mostani történelmi érettségi kissé nehezebb volt a vártnál.Változásokat sürget az oktatásban az MTA
A magyar állam legfontosabb feladatai között tartja számon az oktatásügyet a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) - nyilvánította ki az MTA 189. közgyűlésének első, hétfői napján elfogadott határozat, amely változásokat sürget az oktatásügyben. Az indoklás szerint a problémák közt szerepel, hogy növekszik a korai iskolaelhagyók aránya, jelentősen torzult az oktatás szerkezete, a megbízható, szakmai kontroll elmaradása miatt romlott a tankönyvek színvonala, a családi háttér egyre jobban meghatározza a tanulók kilátásait, növekedtek továbbá a régiók, illetve az iskolák közötti különbségek.A magyar nyelv és irodalom írásbelikkel folytatódik az érettségi
Ma a magyar nyelv és irodalom írásbelikkel folytatódnak az érettségik, a diákok emelt- és középszinten adnak számot tudásukról. A vizsgák mindkét szinten 240 percig tartanak.Tények tüntizőknek az Emmiről, Balog Zoltán miniszterségéről és az „oktatásegészségügyről”
Lázár János mellett Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter is távozik posztjáról – erről maga Balog Zoltán számolt be egy minapi interjúban. Az ellenzék és egyes civil szervezetek által rendszeresen kritizált „oktatásegészségügy” problémakörét tekintve ugyanakkor az Emmi Balog vezetése alatt számos jelentős eredményt tudott felmutatni, különösen a családok megerősítésének, a szegénység felszámolásának és a korábbi szocialista örökség tehertételeinek felszámolása területén. Miközben az ellenzék négymillió éhező gyermekről, pusztító elvándorlásról és gyilkos egészségügyről vizionál, néhány egyszerű számadattal könnyen megvilágítható, a csúcsminisztérium fontos eredmények mellett végezte feladatát.Fűt-fát ígér Szél Bernadett, a Simicska-féle vesztegetési pénzekről viszont hallgat (PS-videó!)
Háromszoros kezdő tanári fizetés, államilag finanszírozott másod- és harmaddiploma, ingyenes utazás a diákoknak – a többi közt ezt ígérte Szél Bernadett az LMP kormányra kerülése esetén. A PestiSrácok.hu azon kérdésére, hogy mindezt miből finanszírozná a párt, az LMP miniszterelnök-jelöltje azt válaszolta: a fideszes oligarcháktól visszavett pénzből. Az Echo TV-vel pedig közölte, ne provokálják. Pedig a csatorna csak azt szerette volna megtudni, mekkora összeget kaptak Simicska Lajostól képviselőjelöltjeik sorozatos visszaléptetéséért.Ajánljuk még
















