olaf scholz
A német kancellár most éppen bővíteni szeretné az EU-t
Az Európai Uniónak a közeljövőben fel kellene vennie tagjai közé egyebek között a nyugat-balkáni országokat, Ukrajnát, Moldovát vagy Georgiát – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár hétfőn Prágában az Európai Unió jövőjéről tartott előadásában a Károly Egyetemen.Elege van a háborúból a német szociáldemokratáknak
A németek többségének nem tetszik, hogy fel kell áldozniuk mindenüket Ukrajnáért, és ez lassan a kormánynak is feltűnik. Egyre gyakoribbak a szankcióellenes, valamint a fegyverszállításokat ellenző tiltakozások. Legutóbb Brandenburgban fogadták meglehetősen dühösen Olaf Scholzot a demonstrálók, akik árulónak nevezték a kancellárt, sőt, egyenesen arra szólították fel, hogy meneküljön az országból. Nos, így, a népfelkeléshez közeledve úgy tűnik, hogy a német politikusok is felismerték, hogy nem éri meg gazdasági öngyilkosságba kergetni az országot, és már ők is kezdenének kihátrálni a háborús pszichózisból, de mint tudjuk, késő, hiszen éppen ők mondták ki: aki a béke pártján áll, az Putyin embere. Vagy ez a múlt megváltozott?Schmidt Mária a PS-nek: Nem vagyunk könnyű helyzetben, abban bízhatunk, hogy elég erős az ország és túléljük ezt a háborút (Videó!)
Az Európai Unió teljesen feladta szuverenitását a háború kérdésében és alárendelte magát az amerikai érdekeknek. Megdöbbentő, hogy ma a világ egyik vezető államának elnöke, Olaf Scholz elutazik Joe Bidennel tárgyalni, majd teljesen érthetetlen módon úgy mond le az országa számára létszükségletet jelentő orosz gázról, hogy közben nem tudja, hogy honnan szerzi be ehelyett máshonnan az energiát. Mit mondhatott Biden Scholznak, hogy ebbe képes volt belemenni? – teszi fel többek között a kérdést a Terror Háza Múzeum főigazgatója. Schmidt Mária elképesztő dilettantizmusnak tartja, hogy az Európai Unió nem készült vészforgatókönyvekkel arra az esetre, ha kitör ez a háború, holott már régóta lehetett tudni: ha a Nyugat ragaszkodik ahhoz, hogy Ukrajnát felfegyverezzék és elkezdik behúzni a NATO-ba, akkor ezt Putyin nem fogja annyiban hagyni. A főigazgató szerint Magyarország nincs könnyű helyzetben, mert kis országként nincs beleszólásunk a mostani világhatalmi döntésekbe, viszont abban lehet bízni, hogy az ország van annyira erős már, hogy túléljük ezt a háborút és a válságot.Meg vagyunk mentve! – Már csak pár ezret kell aludni, és Kanadából is érkezik gáz Európába
Kanada megvizsgálja annak lehetőségét, hogy keleti partvidéki kikötőiből közvetlenül Európába exportáljon cseppfolyósított földgázt (LNG) – jelentette ki Justin Trudeau kanadai miniszterelnök hétfőn, Olaf Scholz német kancellárral közös montreáli sajtótájékoztatóján. Ilyenkor szokták az öreg kontinensen önfeledt örömmel bejelenteni, hogy megúsztuk az idei telet, Putyin pedig bekaphatja, nincs szükségünk többé az orosz naftára.Félmeztelen aktivisták zavarták meg a német kancellár lakossági fórumát
Az orosz földgázimport leállítását követelő félmeztelen aktivisták zavarták meg vasárnap Olaf Scholz német kancellár berlini lakossági fórumát. A kancellári hivatal kertjében tartott rendezvényen éppen véget ért a beszélgetés, Olaf Scholz már a vendégekkel fotózkodott, amikor közrefogta két fiatal nő, akik azonban nem szelfit készítettek a kormányfővel, hanem hirtelen lerántották magukról trikójukat.A hatalom a népé – Videón, ahogy a németek melegebb éghajlatra küldik Olaf Scholzot
A német politikai elit az elmúlt hónapokban egyre gyakrabban emlegeti rettegve az országra váró "népfelkelést", és úgy tűnik, nem alaptalanul. Erről tanúskodik legalábbis, hogy meglehetősen dühösen fogadták Olaf Scholzot Brandenburgban, ahol elméletben beszédet kellett volna tartania, gyakorlatban viszont inkább karmesterként asszisztált egy füttykoncerthez, ahol szinte egyáltalán nem engedték szóhoz jutni.A német kancellár is mehet a levesbe: adócsalási ügybe keveredik Olaf Scholz
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszocialista Unió (CSU) is azt követeli, hogy ne csak Olaf Scholz régi polgármesteri hivatali e-mailjeit vizsgálják meg, hanem a privát levelezését is kutassák át a nyomozók az elmúlt évtized egyik legnagyobb adócsalási ügyében. Az úgynevezett CumEx-ügytől évek óta hangos a nemzetközi sajtó, mivel több ország is érintett benne. Az ügy lényegében egy adócsalási rendszerrel kapcsolatos nyomozás, amelyben egy komplett hálózatot vizsgálnak a hatóságok, amelyet bankok, tőzsdei kereskedők, ügyvédek és pénzügyi tanácsadók alkottak – számolt be róla a V4NA nemzetközi hírügynökség.Abbász módosította a holokausztot relativizáló berlini kijelentését
Mahmúd Abbász palesztin elnök a nagy nemzetközi felháborodás hatására módosította szerdán azon kijelentését, amelyben előző esti berlini sajtóértekezletén a holokauszthoz hasonlította Izrael palesztinokkal szembeni politikáját – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, az Ynet szerdán.Abbász a német kancellár jelenlétében a holokauszthoz hasonlította Izrael palesztinokkal szembeni politikáját
A holokauszthoz hasonlította a palesztinokkal szembeni izraeli politikát a palesztin elnök Olaf Scholz német kancellár jelenlétében kedd este tartott közös, berlini sajtóértekezletükön. A német vezető később egy lapnak mondta el, hogy tűrhetetlen a holokauszt bármiféle relativizálása.Ajánljuk még

















