olaszország
Varga Judit szerint az európai intézményeket meg kell szabadítani az ideológiai befolyástól
Az olasz kormánytöbbség a soros uniós elnökségre készülő Magyarországgal közösen vallja, hogy az illegális migrációt meg kell állítani és Európát nem NGO-knak, hanem cselekvőképes kormányoknak kell vezetniük – hangoztatta Varga Judit, az Országgyűlés európai ügyek bizottságának fideszes elnöke az olasz parlamentben tartott találkozóit követően, Rómában.Olaszországnak évi több mint százmillió euróba kerül a menedékkérők áthelyezése Albániába
Olaszországnak évi több mint százmillió euróba kerül a menedékkérők áthelyezése Albániába – derül ki a két ország megállapodásának szerdán nyilvánosságra hozott dokumentumaiból. Giorgia Meloni olasz és Edi Rama albán miniszterelnök hétfői bejelentése szerint két migránstábort állítanak fel és működtetnek Albániában olasz pénzből.Mi történhetett? – Egy magyar nő holttestét találták meg egy olasz pincében
Felújítást megkezdő munkások találtak rá egy magyar nő holttestére az olaszországi Riminiben – olvasható az Il Resto del Carlino oldalon. A lap tudomása szerint a nőt már korábban nyilvántartásba vették a környéken droggal és prostitúcióval kapcsolatos ügyletek miatt.Az év eleje óta több mint 145 ezer menedékkérő érkezett Olaszországba
Az év eleje óta több mint 145 ezer illegális bevándorló érkezett Olaszországba, a tavalyi év ugyanazon időszakában mért valamivel több mint 88 ezerrel szemben – közölte Matteo Piantedosi olasz belügyminiszter keddi parlamenti felszólalásában.Albániában nyit táborokat a migránsoknak Olaszország
Albánia két helyszínén egyszerre háromezer embert tudnak fogadni azok a táborok, amelyekben Róma az Olaszországba érkező illegális bevándorlókat akarja elhelyezni – jelentette be Giorgia Meloni olasz miniszterelnök albán kollegájával, Edi Ramával tartott találkozója után hétfőn.Továbbra is népszerű – Egy éves a Meloni-kormány
A felmérések szerint az olaszok elsősorban az illegális migráció megállítása és a fogyasztói árak csökkentése terén többet vártak a tavaly október 22-én felesküdött jobbközép olasz kormánytól, de az első olasz női miniszterelnök, Giorgia Meloni továbbra is az egyik legnépszerűbb politikusnak számít.Salvini megmozdulást hirdetett a nyugati civilizáció védelmében
A nyugati civilizáció, valamint az általa kivívott jogok, biztonság, béke és szabadság mellett hirdetett meg demonstrációt Milánóba, november 4-re Matteo Salvini, a Liga jobboldali párt vezetője pénteken.Olaszországban egy napra leáll az élet
Olaszországban a vasutasok csütörtök este kilenc órakor kezdődő munkabeszüntetésével elindult a szakszervezetek által meghirdetett huszonnégy órás, országos sztrájk, amely a tömegközlekedés mellett az egészségügyet és az oktatást is érinti.A Vatikán körül is megerősítették a biztonsági készültséget
Terrorellenes biztonsági intézkedések léptek életbe a nagyobb olaszországi városokban és a pápai állam körül is, miközben megkezdődött a hatóságok által idegen harcosokként azonosított személyek ellenőrzése – jelentette szerdán a Corriere della Sera napilap.Ajánljuk még
















