oltási program
Az Ügy – Nyitás, avagy "no vakcina, no party" (Pesti TV, szombaton 21 órától)
Bekövetkezett végre, amire hónapok óta vártunk, visszakaphattuk régi életünk egy jelentős részét. De nem mindenki. Azt is mondhatnánk az operatív törzs után szabadon: no vakcina, no party... A nagy nyitás persze nem zajlik konfliktusmentesen, ahogy a járvány kitörése óta gyakorlatilag semmi. Azok, akik továbbra sem hajlandóak szembenézni a valósággal és tagadják a járványt, nem hajlandóak oltatni, naná, hogy azt sem hajlandók eltűrni, hogy őket ezért bármiben is hátrány érje. Azok a politikusok, megmondóemberek, akik eddig vakcinák ellen uszítottak, most a védettséget igazoló igazolvány ellen lázítanak és diszkriminációt kiáltanak. Oltási balhét rendeznek különböző színű tálcák miatt, vagy azért, mert egy szolgáltató karszalagot mer adni a védetteknek, hogy megkönnyítse az azonosítást, ki fogyaszthat bent és ki az, aki csak a teraszon. Hogyan történik ilyen viharban, cirkuszok közepette a nyitás? Hova mehetünk, mit tehetünk, hol szórakozhatunk, pihenhetünk, és hogyan védetten és oltatlanul – ennek járt utána Az Ügy.Miniszterelnökség: jövő hét elején foglalhatnak időpontot oltásra a tizenhat-tizennyolc év közöttiek
A tizenhat-tizennyolc éves regisztráltak számára hétfőn, kedden és szerdán nyílik meg az időpontfoglalás lehetősége a koronavírus elleni oltásra, és csütörtöktől kezdik a korosztály oltását Pfizer-vakcinával – nyilatkozta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szombaton, a közmédiának. György István, aki egyben az országos oltási munkacsoport vezetője is, elmondta: péntek éjfélig hatvanezer fiatal regisztrált az oltásra.Orbán–Janša találkozó: az oltásoknak köszönhetően sikerült a járvány harmadik hullámát megtörni
Magyarország és Szlovénia járványügyi védekezéséről, az oltás nélkülözhetetlen szerepéről cserélt eszmét Orbán Viktor magyar és Janez Janša szlovén miniszterelnök csütörtök este a portugáliai Portóban, ahol másnap mindketten részt vesznek az EU szociális csúcstalálkozóján – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Operatív törzs: leszálló ágban van a járvány harmadik hulláma
Az utóbbi napokhoz képest szokatlanul magas napi új fertőzéses esetszámról közölt adatot csütörtök reggel az operatív törzs: 1680 új fertőzöttet találtak, de a múlt csütörtöki adattal összevetve ez még mindig 35 százalékos esés. Az elmúlt 24 órában 124 honfitársunk hunyt el a járvánnyal összefüggésben. Jó hír közben, hogy továbbra is lendületesen csökken a kórházban és lélegeztetőgépen ápoltak száma, és kicsit meglódult az elsőre beoltottak száma is: 30 ezerrel, 4 millió 153 ezer főre.A Magyar Honvédség bekapcsolódása az oltóbuszokkal nagy segítséget jelent az oltások gyorsításában
Az oltóbuszok olyan helyekre is eljutnak, ahonnan nehezebb elérni az oltópontokat – mondta a Pest Megyei Kormányhivatal vezetője csütörtökön, a Tahitótfaluba érkező mobil oltóállomásnál. Tarnai Richárd az MTI-nek nyilatkozva arról beszélt, hogy az oltás a terveknek megfelelően zajlik, és sorban születnek olyan lépések, amelyek a gyorsítást, az oltási folyamat további kiterjesztését jelentik. A Pest Megyei Kormányhivatal vezetője hozzátette, hogy a Magyar Honvédség bekapcsolódása az oltóbuszokkal nagy segítséget jelent az oltások gyorsításában.Izraelt is megelőzhetjük belátható időn belül az átoltottságban
Izraelt is megelőzhetjük belátható időn belül az átoltottságban – mondta hétfőn Vargha Tamás, a KKM államtitkára a parlamentben. Az oltási terv szerint ütemes oltási szakaszban országszerte több mint 5700 oltóhelyen történhet az oltás, kórházakban, szakrendelőkben kijelölt oltópontokon és a háziorvosoknál. De ez a szám szükség esetén tovább bővíthető közel hétezerre – ezt válaszolta a Koronavírus sajtóközpont az atv.hu-nak.György István: önmagának mondott ellent a baloldal, amikor a tömeges oltási akciót kritizálta
Az írásbeli érettségi vizsgák utáni héten kezdik el oltani a 16–18 éves korosztályt a Pfizer-vakcinával – mondta György István a Magyar Nemzetnek. Az országos oltási munkacsoport vezetője szerint önmagának mondott ellen a baloldal, amikor a múlt pénteki tömeges oltási akciót kritizálta, ugyanis április elején még a regisztráció eltörlését követelték.Szánthó Miklós szerint a Trianon óta eltelt időszak legsikeresebb tíz évével lezárhatjuk az utóbbi száz évet
Az, hogy ma már több mint négymillió magyart oltottak be koronavírus elleni vakcinával – köztük több mint egymilliót keletivel –, egy kivételes intellektuális merészség eredménye. Az, hogy ma Magyarországon egyáltalán a nyitásról, az élet és a gazdaság újraindításáról beszélhetünk, a jövővel gondolhatunk, azért adatik meg, mert nyugati és keleti vakcinákkal is folyik az oltakozás, ez pedig annak köszönhető, hogy a kormány az ilyenkor szükséges „nemzeti önzés” politikáját folytatta – mutatott rá Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a Magyar Nemzet oldalán megjelent írásában, amelyből az is kiderül, hogy a sikeres hazai oltási kampány elsősorban annak köszönhető, hogy a kormány a magyar emberek életének és érdekének védelmét tartja szem előtt.Dömötör: a 16–18 évesek is megkaphatják a vakcinát, ehhez regisztrálniuk kell
Ütemesen halad az oltási program, ezért újabb szakaszba léphetünk: a 16–18 év közöttiek is megkaphatják a vakcinát – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a kormány Facebook-oldalán szerdán közzétett videójában. Dömötör Csaba hangsúlyozta: ha tovább haladunk az oltási programban, akkor még inkább újraindulhat az élet és a nyarunk is szabadabb lehet.Ajánljuk még