oltási terv
Karácsony Gergely ne akadályozza, hanem segítse a járványkezelést!
A Fidesz budapesti szervezete szerint Karácsony Gergely főpolgármesternek nem akadályoznia, hanem inkább segítenie kéne a járványkezelést. A Fidesz Facebook-oldalán csütörtökön azt hangsúlyozták: Karácsony Gergely ismét a kormány járványkezelését és az oltási tervet támadja, ahelyett, hogy segítene a védekezésben.Fidesz: amíg Gyurcsány emberei hazudoznak, addig országszerte zajlik az idősek oltása
A baloldalnak az az érdeke, hogy elhúzódjon a járvány és zavart keltsenek az oltásban – reagált a Fidesz csütörtökön a Demokratikus Koalíció (DK) politikusainak nyilatkozatára. Csütörtöki online sajtótájékoztatóján Gy. Németh Erzsébet (DK) budapesti főpolgármester-helyettes azt mondta: a kormány felkészülés, oltási terv nélkül vágott neki a második koronavírusos évnek. Komáromi Zoltán, a párt egészségügyi szakpolitikusa pedig azt mondta, hogy szerinte a háziorvosok sem kapnak megfelelő tájékoztatást. Gyurcsányékhoz csatlakozott a rémhírgyártásban Szabó Rebeka is: Zugló szivárványkoalíciós alpolgármestere csütörtöki Facebook-bejegyzésében azzal riogatott, hogy a kormány az európai engedéllyel nem rendelkező kínai vakcinával mérgezi a nyugdíjasokat, miközben a focisták persze a Moderna termékét kapják. Szabó állításaiból természetesen semmi nem igaz, ugyanakkor jól illeszkedik a baloldal oltásellenes kamuhadjáratába, amelynek – mint Krekó Péter szíves közlése óta tudjuk – színtiszta politikai haszonszerzés a célja.Százöt évesen, tünetmentesen legyőzte a koronavírust, vasárnap a védőoltást is megkapta az encsi üknagymama
Még 2020 decemberében átesett a koronavíruson, a napokban pedig az oltást is megkapta egy 105 éves, encsi idősotthonban élő üknagymama. Az idős nő jól van, az oltás után semmilyen mellékhatást nem tapasztalt. Varga Pálné lánya azt nyilatkozta: vélhetően szerdán fog tudni találkozni az édesanyjával.Benkő Tibor: Hamarosan kezdődhet a katonák beoltása
Hamarosan kezdődhet a katonák beoltása – jelentette be a honvédelmi miniszter. A Honvédelmi Minisztérium Facebook-oldalán szerdán közzétett videóban Benkő Tibor részletesen beszámolt a tárca oltási protokolljáról. Kiemelte: a koronavírus-járvány elleni védekezésben fontos mérföldkőhöz az ország. Az elérhető és engedélyezett vakcinákkal az egészségügyben és a szociális intézményekben dolgozók beoltását követően – az operatív törzs által meghatározott oltási ütemterv szerint – hamarosan megkezdődik a Magyar Honvédség (MH) és a Honvédelmi Minisztérium (HM) dolgozóinak beoltása is.Századvég: A magyarok többsége elítéli az oltási rendet megszegő politikusokat
Az oltási rendet mindenkinek be kell tartania, illetve meg kellene tiltani, hogy politikusok és közszereplők az időseket, krónikus betegeket megelőzve juthassanak oltáshoz – vélekednek a magyarok a Századvég kutatása szerint. Legújabb kutatásuk a jogosulatlanul magukat beoltó politikusok és közszereplők társadalmi megítélését járta körbe.Vágó István szerint valami megint nem stimmel
Itt valami nem stimmel. Azt hallom az M1 híradójában, hogy magyar szakemberek ellenőrzik, a Szputnyik-V vakcinában található elölt vírus valóban életképtelen-e – írja Vágó István, a DK rohamalakulatának vezetője Facebook-oldalán, miután megint talált kivetnivalót. Ezúttal nem a lélegeztetőgépek számával van problémája, hanem az orosz Szputnyik-V vakcina összetételét kérdőjelezi meg a kvízmester.Kínában is kiterjeszthetik az oltási programot az idősekre
A tervek szerint Kínában is kiterjesztik a koronavírus elleni oltási programot az idősekre a kormányzati engedélyek beszerzésének, valamint a vakcinagyártás bővítésének függvényében – derül ki egy, a China Daily című kínai pártlap internetes kiadásában hétfőn megjelent cikkből. Kínában jelenleg a 18 és 59 év közötti korosztály került előtérbe az oltási kampányban abból a megfontolásból, hogy munkájuk során nagyobb kockázatnak vannak kitéve a vírusfertőzés szempontjából.Jakab Ferenc: Az oltás elindulásával nem dobhatjuk el a maszkot
Jakab Ferenc, virológus az ATV Heti Napló című műsorában kifejtette, az oltási hajlandóság növekedésével, az oltott személyek számának növekedésével tudjuk csak visszaszorítani a járványügyi intézkedéseket. Felhívta a figyelmet, hogy az oltás elindulásával nem dobhatjuk el a maszkot és nem áll minden vissza a régi rendbe. A virológus által vezetett Koronavírus-kutatási Akciócsoport elsődleges célja, hogy hatásos terápiát, illetve gyógyszerkísérleteket végezzenek, ez március óta történik, valamint az alapkutatással foglalkoznak.Online videósorozatot indít a kormány a koronavírus elleni oltással kapcsolatban (Merkely prof. videója)
A kormány rövid tájékoztató videókban ismerteti majd az oltással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat – tudatta a Kormányzati Tájékoztatási Központ a PestiSrácoknak eljuttatott közleményében. A videókban, amelyek a kormány hivatalos közösségi oldalain jelennek majd meg, elismert orvosok beszélnek majd az oltással kapcsolatos legfontosabb kérdésekről.Ajánljuk még