oltóanyag
Szakértők szerint hatékony az AstraZeneca/Oxford-vakcina
Szakértők szerint biztonságos és hatékony az AstraZeneca gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem közös fejlesztésű koronavírus-oltóanyaga. A független szakértői értékelésekkel ellátott vizsgálati beszámoló kedden jelent meg a The Lancet című tekintélyes brit orvosi szakportálon.Hónapokig nem ihat alkoholt az, akit beoltanak az orosz vakcinával
Az új koronavírus elleni védőoltásra készülőknek az immunizáció előtt két hétig, valamint az első injekció után 42 napig le kell mondaniuk az alkoholfogyasztásról – jelentette ki Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője kedden a Komszomolszkaja Pravda című lap rádiójának nyilatkozva.Varga Judit: Az Európai Unió megint lemaradt, miközben az Egyesült Királyságban már oltanak
Minek kell még történnie ahhoz, hogy az unió vezetése ne a tagországok ideológiai vegzálásával legyen elfoglalva, hanem az emberek életét érintő valódi problémákkal foglalkozzon — vetette fel a kérdést közösségi oldalán Varga Judit, aki rávilágított, hogy az Európai Unió tavasszal képtelen volt megszervezni a védekezéshez szükséges eszközök beszerzését, most pedig az oltóanyaghoz sem képes gyorsan hozzájutni, miközben az Egyesült Királyságban már oltanak.Kásler Miklós: Magyarország mérlegeli, hogy bekapcsolódjon-e az orosz vakcina klinikai vizsgálatába
Magyarország mérlegeli, hogy bekapcsolódjon-e a koronavírus ellen létrehozott orosz vakcina klinikai vizsgálatába – közölte az emberi erőforrások minisztere hétfői online sajtótájékoztatóján. Kásler Miklós elmondta: a nagyvonalúan felkínált lehetőséggel élve három-ötezer magyar állampolgár juthatna védőoltáshoz. A múlt héten Oroszországban járó magyar szakértői delegáció beszámolója szerint az orosz vakcina fejlesztése nagyon modern, a WHO által előírt körülmények között zajlik.Szobjanyin: Moszkvában hétmillió embert kell beoltani
Az Oroszországban egy nap alatt kimutatott új koronavírusos-fertőzöttek száma szombaton először haladta meg a 29 ezret. Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere a Rosszija 1 televízió által vasárnap sugárzott interjújában ennek kapcsán kijelentette, hogy hétmillió embert kell beoltani Moszkvában a Covid-19 terjedése elleni küzdelem keretében.Szlávik: ingyenes és önkéntes lesz a koronavírus elleni oltás
A koronavírus elleni oltás ingyenes és önkéntes lesz, és ha a megfelelő mennyiség áll majd rendelkezésre, akkor mindenki megkaphatja – mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.Menczer Tamás: pár nap múlva megérkezhet egy kínai gyártó vakcinájának dokumentációja
Néhány napon belül megérkezhet egy kínai vakcinagyártó ellenanyagának dokumentációja Magyarországra – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton, a Facebookon.Az Egyesült Királyság után Bahreinben is engedélyezték a Pfizer/BioNTech-vakcina alkalmazását
A világon másodikként Bahreinben engedélyezték a BioNTech és a Pfizer SARS-CoV-2 koronavírus elleni vakcinájának alkalmazását – közölte a BNA helyi hírügynökség pénteken este.Szijjártó szerint van lehetőség a Nyugat és a Kelet együttműködésének újjáépítésére
A válság kiváló lehetőség arra, hogy újjáépítsék az együttműködést a Nyugat és a Kelet között; mindennek az alapját a kölcsönös bizalomnak és tiszteletnek, valamint a nemzetközi jog tiszteletének kell jelentenie – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés ülésére küldött videoüzenetben.Ajánljuk még














