oltóanyag
Menczer Tamás: Mindenről a magyar szakemberek döntenek
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtökön, Facebook-bejegyzésében írt a koronavírus-vakcina engedélyeztetési eljárásának pontos folyamatáról. Az államtitkár úgy fogalmazott: a magyar szakemberek döntenek az európai, kínai vagy az orosz vakcina behozataláról, és az ő tudásukban nem kell kételkedni.Koronavírus – A kormány megkönnyíti a vakcinák behozatalát
A koronavírus-járvány egész Európában rendkívüli helyzetet teremtett, egyre több a beteg. Megnyugtató megoldást a vakcina jelenthet majd. Ezért a kormány arra törekszik, hogy minél több forrásból tudjon koronavírus elleni vakcinát beszerezni a magyar emberek számára. Minden olyan országgal tárgyal a kormány, ahol előrehaladott és ígéretes a vakcinakutatás, továbbá leegyszerűsíti és felgyorsítja a gyógyszerpiaci hatósági eljárást a vakcina, illetve a koronavírus elleni hatékony gyógyszerek beszerzésére és az engedélyezésre vonatkozóan – derült ki a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményéből.Szijjártó: másfél héten belül érkezik az orosz oltóanyagminta
Másfél héten belül érkezik Magyarországra a koronavírus elleni orosz oltóanyagminta – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerda este az M1 aktuális csatornán.Az Európai Bizottság engedélyezi a Pfizer és a BioNTech által kifejlesztett oltóanyag beszerzését
Az Európai Bizottság engedélyezi annak a szerződésnek a megkötését, amely akár 300 millió adag, koronavírus elleni oltóanyag beszerzését is lehetővé teszi az amerikai Pfizer és a német BioNTech vállalattól – jelentette be Erik Mamer, az Európai Bizottság szóvivője szerdán, Brüsszelben.Szijjártó Péter: minél több forrásból kell vakcinát beszerezni
Arra kell törekedni, hogy minél több forrásból lehessen vakcinát beszerezni – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, az RT orosz televíziócsatornának nyilatkozva. A miniszter Facebook-oldalán elérhető videó felett az orosz vakcináról a következő felirat szerepel: megjelent az orosz oltóanyag félidős jelentése, 92 százalékos a hatékonysága.Az orosz egészségügyi miniszterrel tárgyalt Szijjártó Péter – decemberben érkezhetnek az első vakcinák
Szijjártó Péter csütörtökön feltöltött Facebook-videójában közölte: enyhe tünetei vannak, három napja házi karanténban tartózkodik. Videójában elmondja: ma tárgyalt Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszterrel, és több szempontból is sikerült megállapodniuk a koronavírus elleni vakcinákkal kapcsolatban.Moszkvában novemberben megkezdődhet a tömeges oltás
Moszkvában novemberben megkezdődik az önkéntes jelentkezők tömeges beoltása a Szputnyik V vakcinával a koronavírus ellen – közölte a Rosszija 24 televízióval pénteken Anasztaszija Rakova moszkvai polgármester-helyettes, miközben Oroszországban először nőtt tizennyolcezer fölé az egy nap alatt diagnosztizált új fertőzöttek száma.Brüsszel szerint nem lesz versenyfutás, minden ország egyszerre kapja majd meg az oltóanyagot
Az Európai Bizottság csütörtökön azt közölte: nem lesz szükség versenyfutásra az európai országok között a vakcináért és népességarányosan részesül belőle mindenki, viszont már most fel kell készülni megfelelő egészségügyi háttérrel, logisztikával, tájékoztatással.Ajánljuk még
















