oltóanyag
Karácsony Gergely: adják át a vakcinákat, majd mi megoldjuk Budapest oltását!
Karácsony Gergely ismét közösségi oldalán osztotta meg legújabb gondolatait, ezúttal az oltási ütemtervvel kapcsolatban jutottak eszébe ötletek. A főpolgármester posztjában arról értekezett, hogy mivel nem az általa elvárt gyorsasággal halad a budapestiek oltása, ezért a kormány adja át a vakcinákat és majd a fővárosi vezetés megoldja ezt a problémát. A bejegyzésben arra nem tért ki, hogy a balliberális oldal – a védekezésben súlyos károkat okozva – miért is gerjeszt folyamatosan bizalmatlanságot a keleti vakcinákkal szemben, helyette inkább a minél szélesebb körben történő tesztelést sürgette. Hogy ez utóbbitól miért is várja még mindig a problémák megoldását, azért sem érthető pontosan, mert Európában az egyik legnagyobb számú tesztelést végző Szlovákia egészségügyi rendszere jelenleg épp az összeomlás szélén áll.Kedvező az orosz vakcina fogadtatása a vidéki oltópontokon
A veszprémi oltóponton kedvezőek a tapasztalatok, mindenki időre megérkezett, az érintettek lelkesen fogadták az orosz vakcinát – mondta Bujdosó László, a veszprémi Csolnoky Ferenc kórház osztályvezető főorvosa szombaton, az M1 aktuális csatornán.Kína engedélyezte a Sinovac vakcinájának széles körű alkalmazását
A kínai gyógyszeripari felügyelet engedélyezte a Sinovac Biotech kínai gyógyszergyár által kifejlesztett vakcina széles körű alkalmazását; a felügyelet a honlapján szombaton közzétett közleményében tájékoztatott erről. A Sinovac már a második, piaci forgalomba kerülő kínai vakcina a Sinopharm oltóanyaga után. A Sinovacot eddig csak sürgősségi felhasználásra alkalmazták Kínában elsősorban a legveszélyeztetettebbek, orvosok, rendőrök, a vámhatóságok alkalmazottjai és az államapparátusban dolgozók számára.Megérkezett az első szállítmány az oxfordi AstraZeneca-vakcinából
Megérkezett az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett oltóanyag, az oxfordi AstraZeneca-vakcina első szállítmánya Magyarországra – hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában. Az első szállítmány – amely közúton érkezett a Hungaropharmához szombat reggel – több, mint húszezer ember oltására lesz elegendő; a terv szerint ezt a vakcinát a hatvan év alatti regisztrált krónikus betegek kapják majd.Brit gyógyszerfelügyelet: rendkívül biztonságosak a Pfizer és az AstraZeneca oltóanyagai
A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) pénteken közzétett hatástanulmánya szerint rendkívül biztonságos a koronavírus elleni nagy-britanniai oltási kampányban használt két vakcina, a Pfizer és a BioNTech, illetve az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár közös fejlesztésű oltóanyaga.Egy önkormányzati képviselő riogatta a ludasi lakosokat azzal, hogy fizetni kell a vakcináért
„A vakcina csak a regisztrációra nyitva álló időpontig lesz ingyenes, azt követően fizetni kell érte, s valószínű nem 300 Ft-ot” – állította a minap közösségi oldalán Nagy Attila, ludasi önkormányzati képviselő. A Hatvanonline információja szerint az ex-alpolgármester nem fejtette ki részletesebben, mi alapján terjeszti, hogy fizetnie kellene bárkinek is Magyarországon a koronavírus elleni oltásért. A hír ugyanis nem igaz. November óta világossá tette Magyarország kormánya, hogy ingyenesen biztosítják a koronavírus elleni oltást, nem lesz kötelező, de bárki igénybe veheti. Az oltás ma is ingyenes, és szó sincs arról, hogy fizetőssé tennék – írja a Hatvanonline.Hamarosan állatokon tesztelik a lengyel vakcinát
Nagy gyógyszercégek támogatása nélkül, mindössze elhivatottságukat és szakértelmüket használva dolgoznak a lengyel koronavírus elleni oltóanyagon a Varsói Műszaki Egyetem kutatói. A vakcina készen áll az állatokon való tesztelésre, de a projektnek továbbra is támogatókra van szüksége. Az AstraZeneca és a Moderna vakcinákhoz hasonlóan a lengyel vakcina is fehérjeegység alapú oltóanyag, melynek lényege, hogy a vírus egy részét használják arra, hogy immunválaszt váltsanak ki. Mivel az ilyen oltóanyagoknál ez általában gyengébb, ezért úgynevezett adjuvánst is tesznek az oltásba, ami az immunválasz erősítésére szolgál.Az orosz hatóság szerint százszázalékos a második orosz vakcina immunológiai hatékonysága
Százszázalékos a második orosz vakcina, a novoszibirszki Vektor virológiai és biotechnológiai kutatóközpont által kifejlesztett EpiVacCorona immunológiai hatékonysága az új koronavírusos fertőzéssel szemben a klinikai tesztek alapján. Az EpiVacCorona peptid antigén alapú oltóanyag, amely október 14-én kapta meg a feltételes bejegyzést Oroszországban – közölte kedden az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet, a Roszpotrebnadzor.Milyen oltás lesz, ha Brüsszelen múlik? És mik az alternatívák?
Mint ismert, az Európai Unió vakcina beszerzési politikája erős fáziskéséssel üzemelt a járvány előző szakaszában, így súlyos lemaradásba került például Nagy-Britanniával szemben, ahol a tömeges oltáshoz is rendelkezésre áll a megfelelő oltóanyag. Mivel hazánk is az uniós beszerzési potenciálban bízott, csak több lépcsőben lehetséges a lakosság beoltása, mivel a vakcina-szállítmányok is csak szakaszosan érkeznek a Pfizer/Biontech és a Moderna vakcinájából. A kormányzati központ tájékoztatása szerint azonban nem biztos, hogy kivárjuk a nyugati koronavírus-vakcinák érkezését, így megkezdődhet az oltóanyag beszerzése más forrásokból. Ennek értelmében szóba jöhetnek egyes orosz és kínai vakcinák is. Összegyűjtöttük, hogy mit érdemes tudni ezekről az oltóanyagokról, hogy milyen technológiával készülnek, hol alkalmazzák őket és milyen hatásossági számokat mutatnak az eddigi tesztek.Ajánljuk még

















