omikron variáns
Pekingben kimutatták az omikronnal történt első helyi fertőzést
Első ízben regisztráltak a koronavírus omikron variánsával történt helyi fertőzést a kínai fővárosban – jelentette szombaton a kínai állami televízió, alig néhány héttel a pekingi téli olimpia kezdete előtt.Szlávik: az omikron ellen a három oltás abszolút védelmet ad
Tudomásul kell venni azt, hogy az omikron ellen a három oltás abszolút megvéd attól, hogy súlyos állapotba, netán intenzív osztályra vagy lélegeztetőgépre kerüljünk – jelentette ki az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa.Az Európai Gyógyszerügynökség szerint védelmet nyújtanak a vakcinák az omikron variánssal szemben is
Az előzetes adatok továbbra is azt mutatják, hogy az új típusú koronavírus ellen rendelkezésre álló vakcinák hatékonyak az omikron variáns által okozott súlyos betegségek és a kórházi kezelések megelőzésére is – közölte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) kedden.Az európai lakosság több mint fele megfertőződhet az omikronnal a következő két hónapban
A jelenlegi adatok alapján kijelenthető, hogy az európai lakosság több mint fele várhatóan megfertőződik a koronavírus omikron variánsával a következő 6–8 hétben – mondta Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai részlegének vezetője.Kínában is újra terjed a koronavírus, már húszmillió ember él zárlat alatt
Kínában a koronavírus újbóli terjedése miatt már három városban rendeltek el keddre lezárást, amivel 20 millióra emelkedett azok száma, akik zárlat alatt élnek az országban – közölte a kínai állami média. Anjangban 5,5 millió embert érint a kényszerintézkedés, amelyet tömeges tesztelésre hivatkozva rendeltek el a hatóságok, de az értesítés arról nem szólt, hogy a tesztelés után a zárlat véget ér. Hszianban 13 millió, a Henanban található Jücsouban pedig 1,1 millió ember él lezárás alatt.Tizennégyezer koronavírus-fertőzöttet azonosítottak a hétvégén, százhatvanan elhunytak
Meghaladta a 6 millió 293 ezret a beoltottak száma Magyarországon, az elmúlt három nap alatt 14 655 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 297 612 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt három napban elhunyt 167 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 39 947 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 145 770 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 111 895 főre emelkedett. 2931 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 281-en vannak lélegeztetőgépen.Kásler Mikós szerint ha nem nő jelentősen az átoltottság, akár naponta tizenháromezer fertőzöttre számíthatunk
Az omikron okozta ötödik hullám január 1-je és május 1-je között várható, a járványhullám csúcsán pedig még a tizenháromezret is meghaladhatja a fertőzöttek száma, a napi kórházi betegszám elérheti a kilencezret – árulta el Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere az Infostartnak.Ötszázezer koronavírus elleni oltást adtak be eddig a Semmelweis Egyetemen
A Semmelweis Egyetemen beadták az ötszázezredik koronavírus elleni vakcinát – tájékoztatta az intézmény szombaton az MTI-t. Közleményükben idézik Merkely Béla rektort, aki a harmadik oltás felvételének fontosságára hívta fel a figyelmet az omikron variáns rendkívüli fertőzőképessége miatt. Hangsúlyozta: a vakcina az oltottak esetében várhatóan megszelídíti a vírus okozta kórképet, védőhatása stabilan magas szintű a súlyos lefolyású megbetegedés kialakulása ellen, jelentősen csökkenti a kórházba kerülés, illetve a halálos kimenetelű fertőzés kockázatát. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a 65 év felettiek, az onkológiai, kardiológiai és cukorbetegséggel, valamint a jelentős túlsúllyal küzdők nehezebben tudják legyőzni a betegséget.Ajánljuk még