önkormányzati média
Akkor hol is készül a propaganda, polgármester asszony? – Szerződésbe foglalta Baranyi, hogy beleszólhat a kerületi lap működésébe
Baranyi Krisztina évek óta menekül úgy a sajtóban, mint a saját kerületén belül is a kellemetlen kérdések elől. Nemcsak azoknak nem képes válaszolni, akik kritikus hangot ütnek meg vele szemben, de azoknak sem, akik egyébkent a baráti médiába tagozódnak be, ha nem mindenben az ő szája íze szerint cselekszenek. Miközben pedig valamiféle kétes morál-piedesztálról osztja az észt propagandamédiáról és független sajtóról, saját kerületében a közpénzből működő kerületi újság felett teljes kontrollt tart. Ezt pedig fontosnak tartotta írásba foglalni, ha a médiacég szakmai vezetőjének személye nem lenne elég biztosíték arra, hogy csak a polgármester asszony hangja érvényesüljön a „színes” lapban. Baranyi Krisztina Kálmán Olga férje miatt verte ki a palávert a IX. kerületben
Baranyi Krisztina nekiment az ellenzéki többségű képviselő-testületnek, sőt, mi több, már MSZP–DK–Fidesz nagykoalíciót vízionál. És ez nem minden. Említett polgármester-asszony egyébként is paprikás hangulatban lehetett, miután Kálmán Olga férjét sikerült a helyi médiacég élére kinevezni úgy, hogy az neki egyáltalán nem tetszett. Olyannyira, hogy a Facebookon jelentette be, hogy vétót emel a testületi döntés ellen – ő bizony nem fogja hagyni a volt Magyar Narancs-főszerkesztő által vezetett, független és szabad helyi sajtó szétverését. Nem elhanyagolhazó információ, hogy a képviselő-testülettel szemben, ha azok bekeményítenek, körülbelül annyi esélye van, mint háromlábú sünnek a hatsávos autópályán. Baranyi ugyanis független, és az ellenzéki pártok politikusai abszolút többségben vannak, így polgármesteri javaslatait – pláne az utóbbi időszakban – rendszeresen leszavazzák. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.