önkormányzati választás
Európa segítségét kérik a román szociáldemokraták a választási törvény módosítása ellen
A jogállamiságot veszélyeztető példátlan visszaélésnek nevezte az európai intézményekhez címzett levelében az ellenzéki román Szociáldemokrata Párt (PSD) a bukaresti jobbközép kormány azon szándékát, hogy a parlamenti vitát megkerülve vezesse be a kétfordulós polgármester-választást, alig néhány hónappal a helyhatósági választások előtt.Álhíreken kívül mást már nem tud bevetni a megismételt választásra készülő szekszárdi ellenzék
Jóhiszeműen alábecsültük az ellenzéket, amikor azt írtuk kedden, hogy sértődötten kampányol a szekszárdi megismételt választásra. Az igazság ennél sokkal kiterjedtebb, hiszen a sértődés mellé társul az alaptalan vádaskodás, a cigánykérdés körüli feszültség felszítása, továbbá álhírek nyakló nélküli terjesztése, amibe a függetlenobjektív haladó sajtó is készségesen beszállt.Tiszta víz
Idén 10 éve annak, hogy aktívan szavazok. 2009-ben volt valami bőr alá fészkelő, sürgető érzése annak, hogy Magyarországot végre olyan hellyé tehessük, ahol jó élni, ahol egyszerre dobbanunk és érzünk. Ez akkor és azóta is minden megmérettetésen sikerült, csakhogy közben éppen ez, az egésznek értelmet adó lélekállapot veszett el valahol nagyon.Nem bírja a baloldal, ha szembesítik a saját egészségügyével (PS-videó)
Miért nincs Békásmegyeren gyermek-neurológia és gyermek-nőgyógyászat?! Az elkövetkező egy hétben valószínűleg már nem fog megváltozni a baloldal; a szokásos módon, ma is egész különítménnyel érkeztek az egyik III. kerületi rendelőintézet elé, hogy az egészségügyön sopánkodjanak. A sajtótájékoztató részben arról szólt, hogy indokolatlan dolgokat követeltek, részben pedig arról, hogy létező dolgokat próbáltak letagadni, hogy így támadják a jelenlegi kerületi vezetést.Választási civilség mögé bújik a szekszárdi baloldal
Zsinórban kilenc csúnya választási vereségen túl, a harmadik kétharmad közepette érthető, hogy nemcsak az ellenzéki pártok, de már maga az ellenzéki politikum sem lát sok fantáziát önmagában. Különösen igaz ez vidéken, ahol minden ellenzéki politikus és kalandor, aki csak teheti, valamilyen civil díszlet mögött tolong. Ha nincs ilyen, alkalmas díszlet, akkor sebtében gründolnak egyet, ahogy ez Szekszárdon is történt. A többit – az ígérgetést, a dicsekvő magamutogatást – pedig ugyanúgy hozzáteszik, ahogy a nem civilnek álcázott politikusok szokták. Mindennek a tetejébe az idegen tollakkal szívesen ékeskedő polgármester-jelöltnek a politikai célja mögé összetákolt álcivil díszlethez sikerült lenyúlnia egy német tőzsdei szakportál logóját.Internesönel szitizenz, lécci vót for ellenzék
Érdekes fordulatot vett az ellenzék önkormányzati választási kampánya Terézvárosban, bár az nem nagy meglepetés, hogy megint a momentumosok aktiválták az EU szoknyája mögé bújás bátor és korrekt politikai aktusát. Mégis, van annak egy vészjóslóan nosztalgikus vetülete, ahogy Soproni Tamás, az ellenzék hatodik kerületi polgármesterjelöltje világossá tette, hogy októberben kire és kikre számítanak igazán. Akinek a párt eddigi ténykedése alapján sem lenne ötlete, annak eláruljuk: nem a magyarokra.Októberi horoszkóp ellenzéki főpolgármester-jelölteknek
Lassan a svájci órákat is ahhoz a menetrendszerű ellenzéki lamentáláshoz lehetne igazítani, amivel minden egyes választásnál már előre magyarázzák a bizonyítványt, hogy miért veri bucira őket a jobboldal. Persze, ahogy a politikában, ebben sem túl kreatívak, így szerintünk októberben a képzeletbeli választási csalás, a Fidesz meg Orbán Viktor mellett esetleg ráfoghatnák a vereséget a nyuszira, vagy éppen a kedvezőtlen csillagjárása. Segítő szándékunk és felebaráti szeretetünk jeléül kedvenc főpolgármester-jelöltjük októberi horoszkópja következik.Mókuska, mókuska felmászott a fára
Bármennyire is bizarr Karácsony Gergely áldatlan ténykedése és a gyermekdalok világa között párhuzamot vonni, nekem ezúttal ez a mondóka jutott eszembe, miután megnéztem az örök wannabe politikus nyolcadik kerületben előadott kiborulásos etűdjét.A HVG titkos, nem publikált mérési adatokkal cáfolja a hivatalos közvéleménykutatást
A hvg.hu szerint elolvadt Tarlós István előnye, és olyan szoros versenyben van Karácsony Gergely bukott zuglói polgármesterrel, mint még soha. Állításukat titkos, nem publikált mérési adatokkal igyekeznek alátámasztani, szinte egy időben a Nézőpont Intézettel, akik viszont konkrét számadatokat közölve írták ma reggel, hogy Tarlós népszerűsége jelenleg nagyobb, mint két kihívójának, a baloldal közös jelöltjeként induló Karácsony Gergelynek és a független Puzsér Róbertnek együttvéve.Ajánljuk még