önkormányzatok
Kifosztásról beszélnek, közben milliárdokat örököltek az ellenzékivé lett önkormányzatok
Míg elvonásokra panaszkodnak a tavaly ősszel megválasztott baloldali polgármesterek, a nagyobb települések friss zárszámadásából az derül ki, hogy az előző fideszes vezetéstől milliárdos maradványokat örököltek. Ez egyes esetekben több, mint tízmilliárd forintra rúg: Érden például – amelynek polgármestere, Csőzik László egyenesen a csőd lehetőségéről beszélt az állítólagos elvonások miatt – a büdzsé nyolcvan százalékát kitevő 41 milliárd forint maradt meg – írja a magyarnemzet.hu.Fidesz: Az önkormányzatoknak több pénz jut jövőre, mint idén, aki mást mond, az hazudik
Az önkormányzatoknak több pénz jut jövőre, mint idén, aki mást mond, az hazudik – reagált a Fidesz pénteken ellenzéki önkormányzati vezetők sajtótájékoztatójára.Siránkozik az összellenzéki hisztikoalíció: Karácsony arra buzdít, hogy ne szavazzák meg a jövő évi költségvetést
Az önkormányzatokat érintő elvonásokról és a jövő évi költségvetésről tartott sajtótájékoztatót az ellenzéki hisztikoalíció, ahol Karácsonytól kezdve többek között az ajtókat szerető Kunhalmi, az igencsak kecsesen futó Gurmai Zita, az érdi polgármester Csőzik László és Tüttő Kata főpolgármester-helyettes is részt vett. Karácsony minden képviselőt arra kér, hogy a szerinte – ahogyan ő fogalmaz – "Budapest- és önkormányzat-ellenes költségvetést" ne szavazzák meg és ne álljanak át a sötét oldalra.Orbán Balázs az együttműködésről, Karácsony az önkormányzatok ellehetetlenítéséről beszélt a közigazgatásnapi ünnepségen
A Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára az együttműködés jeleként értékelte az elmúlt időszak kormányzati intézkedéseit és a jövő évi költségvetés tervezetét, míg a főpolgármester az önkormányzatok működésének ellehetetlenítéséről beszélt szerdán, Budapesten, a közigazgatás napja alkalmából tartott ünnepségen.Újabb baloldali hazugságot mutatunk be: nem igaz, hogy az önkormányzatok jövőre kevesebb pénzből gazdálkodnak
Az ellenzék által az ősszel megkaparintott területek vezetői napok óta azzal haknizzák körbe a számukra baráti sajtóorgánumokat, hogy végigsírják újra és újra, mennyire hányatott sorsuk van és a kormány sarcolja az önkormányzatokat, és jövőre még kevesebb pénzből kell gazdálkodniuk. Ezzel szemben úgy tudjuk, hogy jövőre még sokkal jobb anyagi helyzetben lesznek a települések.Stabil az önkormányzatok pénzügyi helyzete – Cáfolta a pénzügyminisztérium az újabb ellenzéki hazugságokat
Az önkormányzati rendszer pénzügyi helyzete stabil, a településeket a gazdasági visszaesés ellenére sem fenyegeti az ellehetetlenülés – mondta a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartásért felelős államtitkára az Országgyűlés költségvetési bizottságának szerdai ülésén. A Gyurcsány-párt a közüzemi szolgáltatások ingyenessége mellett kampányolt.Arató szerint a kormány kifosztotta az önkormányzatokat, akkor is, ha nem
Dörgedelmes közleményt adott ki a Demokratikus Koalíció arról, hogy a kormány "kivérezteti" az önkormányzatokat, mindebben pedig partnere is akad, méghozzá a "fideszes" Alkotmánybíróság személyében. Az "önkormányzatok kivéreztetése-szlogen" azonban nem kicsit sántít, a jövő évi költségvetés ugyanis több pénzt juttat a településeknek, mint az idei, az ellenzék szerint azonban a stabilitás és a növekedés csak egy burzsoá trükk.Ajánljuk még

















