orbán viktor
Háborúpártiak-e azok, akik epét hánynak a békekötéstől? | The Fair Right (videó)
Orbán Viktor először Kijevbe, majd Moszkvába utazott, ahol a tűzszünetről és békekötésről tárgyalt a két ország vezetőjével. Látszólag Zelenszkij és Putyin is szeretné már befejezni a háborút, de egyáltalán nem mindegy, milyen feltételek mellett. Nyilván egyik fél sem szeretné feladni az álláspontját, de tényszerűen igaz, hogy nincsenek azonos alkupozícióban. A háború másik axiómája, hogy minél tovább tart, annál többen halnak meg. Mindkét oldalon. A fegyverszünet és a tartós békekötés lehet az egyetlen járható út. A fényességes nyugat és hazai kiszolgálóik kikérik maguknak a "háborúpárti" jelzőt, de mégis minek lehet nevezni azokat, akik epét hánynak a tűzszünet és béke szavak hallatán?Orbán Viktor a Bildnek: a következő hónapokban a fronton rosszabbodni fognak a dolgok
Orbán Viktor a német Bild lapnak adott nagyinterjújában arról számolt be, hogy a következő hónapokban sokkal rosszabb lesz a helyzet a fronton, mint volt eddig. Ezért is kell áttérni a béke politikájára. Kitért arra is, hogy beszélt Vlagyimir Putyinnal, akinek olyan hadiipari felszerelése van, ami miatt Oroszországot nem lehet legyőzni. Angela Merkelre is kitért a miniszterelnök, aki szerinte, ha még mindig Németország vezetője lenne, nem tört volna ki a háború. A róla szóló kritikákkal kapcsolatban pedig elmondta, hogy régen is volt ilyen, de végül neki lett mindig igaza.Salvini pártja is csatlakozik a Patrióták Európáért pártcsaládhoz
Hétfőn, hosszú munka után, a Ligával megszületik Brüsszelben a patrióták nagy csoportja, amely meghatározó lesz Európa jövőjének megváltoztatásában - közölte közösségi oldalán Matteo Salvini, a Liga olasz jobboldali párt vezetője hétfőn.Üzent a kínai elnök Orbán békemisszióját követően
Amint arról beszámoltunk, az Európai Tanács soros elnökségét betöltő Magyarország miniszterelnöke békemissziója részeként Pekingbe látogatott, ezt követően a kínai államfő is üzent a magyar miniszterelnök látogatását követően. Hszi Csin-ping kínai elnök felszólította a világ vezető hatalmait, hogy segítsék Oroszországot és Ukrajnát a közvetlen párbeszéd és tárgyalások újraindításában – közölte a kínai CCTV-re hivatkozva az AP amerikai hírügynökség.A következő állomás: Washington – Folytatja békemisszióját a kormányfő
„A következő állomás: Washington” – írta ki Instagram-sztoriba Orbán Viktor miniszterelnök magyar idő szerint hétfőn reggel fél 9 után nem sokkal. A miniszterelnök nagy valószínűséggel a NATO-csúcsra utazik az amerikai fővárosba.Szavazás indult arról, hogy megkapja-e a Nobel-békedíjat Orbán Viktor
Egy Telegram-csatorna indított szavazást arról, hogy megkapja-e a magyar kormányfő a Nobel-békedíjat az elmúlt napokban teljes erőbedobással végzett békemisszióért. A szavazatok jelenlegi állása szerint ugyan megérdemelné, de a válaszadók szerint Orbán Viktor nem a díjakért és kitüntetésekért dolgozik.Sok „vezető politikus” szeretne most olyan „elszigetelt” lenni, mint Orbán Viktor
Végérvényesen megdőlt a hazai ellenzék egyik évtizedes mantrája, miszerint a magyar miniszterelnök tönkretette a renoméját, és az általa képviselt politikával kiírta magát a nyugati politikai körökből. A visszatérő vádak szerint Orbán Viktor annyira elszigetelődött, hogy néhány, hozzá hasonló „diktátoron” kívül senki nem áll vele szóba. Ezzel szemben a mögöttünk hagyott néhány hónapban a magyar miniszterelnök a világpolitikában az egyik legtöbbet emlegetett szereplővé lépett elő. Az előttünk álló hét pedig erre rátesz majd még egy lapáttal: Orbán Viktor ugyanis folytatja a napokban megkezdett békemisszióját, miközben egyre terebélyesedik saját brüsszeli frakciója is.Hajnalban megérkezett Pekingbe és azonnal találkozott Hszi Csin-pinggel Orbán Viktor
Gőzerővel halad tovább a magyar békemisszió. Az orosz elnökkel való találkozás után Orbán Viktor hétfő hajnalban már meg is érkezett Pekingbe, ahol egyenesen a kínai államfőhöz vezetett az útja.Orbán Viktor a béketárgyalásokról: bármit is tesznek, az oroszok kihagyásával nincs értelme (Videó)
Több mint két éve, nem sokkal a háború kitörése után járt utoljára nyugati vezető Oroszországban. Eddig, a magyar kormányfő, ugyanis a békemissziója során kijevi látogatását követően egyenesen Moszkvába utazott, hogy megtudja, mi Putyin álláspontja, mert mint mondta: bármiről is tárgyalnak, bármit is tesznek a békecsúcsokon, azokba az oroszokat nem vonják be azokba, akkor az semmit sem jelent.Ajánljuk még

















