orbán viktor
Egy nyugdíjas párhoz toppant be váratlanul Orbán Viktor
Mint a Magyar Nemzet már beszámolt róla, Orbán Viktor szerdán Kapuvárra látogatott, ahol beszédet is mondott. A miniszterelnök TikTok-csatornáján közzétett új rövid videójából kiderült, hogy jutott idő a helyiekkel is találkozni.Orbán Viktor: sok patrióta harcosra van szükségünk Európában
Sok patrióta harcosra van szükségünk Európában - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök videóüzenetében, amelyet a jobboldali spanyol Vox párt EuropaViva24 elnevezésű politikai nagygyűlésén vetítettek le Madridban vasárnap.Gyurcsány Ferenc páros lábbal szállt bele mindenkibe a pünkösdi posztjában
Gyurcsány Ferencnek nem jutott eszébe jobb, mint mindenkibe páros lábbal beleszállni pünkösd alkalmából. Szerinte Magyar Péter rejtegeti az embereit, akiknek a nevükön és a hivatalos életrajzukon kívül szerinte semmit nem tudni, de kifejtette véleményét Sulyok Tamásról is.Sorban kapnak halálos fenyegetéseket az európai vezetők a Fico elleni merényletet követően
A Robert Fico elleni merénylet után több európai miniszterelnököt is megfenyegettek. Mások mellett a lengyel és a belga kormányfő, valamint a szerb államfő megölésére biztató üzenetek terjednek az interneten, de halálos fenyegetéseket kapott az osztrák kancellár és a szövetségi elnök is. Szerbiában letartóztattak egy férfit, aki azzal fenyegette meg Aleksandar Vucic szerb államfőt, hogy ő lesz a következő, akit lelőnek.Süveg Anna a PS-nek: az LMP vonta le egyedül a sikertelen választások következtetéseit (Videó)
Nemrég Gyurcsány Ferenc egy kecskeméti fórumon a Telexnek arról beszélt, hogy Magyar Péter színrelépésével a kormánypárt, illetve a DK is veszíthet támogatókat. Viszont hozzátette, hogy egy újonnan megjelent erő mindenkitől vehet el szavazatokat, "de Magyar Péter az ellenzéknek árt a legtöbbet". Gyurcsány azt is megjegyezte: az ellenzék kisebb pártjai élet-halál küzdelmet folytatnak. Erre reagált lapunknak Süveg Anna, aki nem ért egyet a DK-elnök kijelentésével, szerinte "ugyanis lehet, hogy az LMP fogja adni Budapest következő főpolgármesterét". A párt szóvivője nem aggódik amiatt sem, hogy a Medián legutóbbi kutatása szerint Szentkirályi Alexandra támogatottságban megelőzte Vitézy Dávidot. Csütörtökön Kocsis Máté a Robert Fico merényletével kapcsolatban kialakult gyűlölködésről is beszélt az Inforádiónak adott interjúban. A Fidesz frakcióvezetője szerint jogilag is át kellene gondolni, hogyan lehetne megfékezni az indulatokat a kommentmezőkben. Süveg Anna ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: ha valakinek politikai alapon más a nézete, mint mondjuk Orbán Viktornak, az ellen semmiképpen sem fizikai erőszakkal kell fellépni. Részletek a videóban.Orbán Viktor: Aki a Fideszre szavaz, a békére szavaz (Visszanézhető!)
A Robert Fico elleni merényletről, az orosz-ukrán háborúról és a kínai elnök múltheti látogatásáról is beszélt a Kossuth rádió műsorában Orbán Viktor. A kormányfő a reggeli műsorban kihangsúlyozta, hogy a közelgő választások fényében nagy csapás számunkra, hogy elvesztettük a szlovák miniszterelnököt, így új szövetségeseket kell keresnünk, hogy érvényesítsük a békepárti álláspontunkat. Nézze vissza nálunk Orbán Viktor reggeli interjúját!Menczer Tamás: egy olyan miniszterelnök maradt, aki akcióképes és meg tudja védeni a békét (Videó)
A kormánypártok kommunikációs igazgatója egy fórumon reagált a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merényletre.Orbán Viktor: A Robert Fico ellen elkövetett merénylet nagy csapás a békepárti erőknek (Videó)
Kecskeméten folytatta vidéki kampánykörútját Orbán Viktor, ahol a szlovák kormányfő elleni merényletről is beszélt. A miniszterelnök úgy fogalmazott: a szlovákiai választást követő kormányváltással Szlovákia elindult a békepártisághoz vezető úton.Magyar Péter támogatója pezsgőt bontana, ha Orbán Viktort lelőnék
Magyar Péter lelkes támogatója, Láng Balázs és híveik a közösségi oldalukon néhány órával a szlovák miniszterelnök elleni merénylet után már Orbán Viktor esetleges meggyilkolásáról értekeztek – szúrta ki a Magyar Nemzet. A döbbenetes kommentek némelyike arról szólt, hogy a magyar kormányfő hasonló sorsot érdemelne, mint szlovák kollégája.Ajánljuk még

















