orbán viktor
Az orbáni észjárás – A kulcs az erős Magyarország jövőjébe vetett hit
A Polgári Magyarországért Alapítvány gondozásában bemutatta könyvét Hidvégi Áron Arnold, amely egy egészen új szempontból közelíti meg az orbáni politika sikerét. Hogyan képes egymás után kétharmados győzelmeket aratni Orbán Viktor és a mögötte felsorakozó pártszövetség? A könyv szerzője szokatlan szempontrendszer alapján keresi a választ. Szerinte Orbán a sport és a sikeres startupok logikája szerint kormányoz. Hogy ez mit jelent? Állandóan edz és edzésben tart. Folyamatosan alakítja edzéstervét. Kudarcok után – mint a vérbeli bajnokok és világhírű cégalapítók – feláll, hogy aztán még nagyobb erőbedobással lásson neki a munkának. Arra is választ kapunk, hogy 2010 óta miért nem képes felállni Orbán ellenzéke.Az ukránok nem tudnak róla és vissza is utasítják a Ferenc pápa által bejelentett békemissziót
Ferenc pápa a Magyarországon tett látogatása során beszélt arról Orbán Viktorral, hogy a Vatikán békemisszióban vesz részt a háború mihamarabbi lezárása érdekében. Az ukránok állítólag erről nem tudnak, de azért biztos, ami biztos, visszautasítják a küldetést.Orbán Viktor ezzel a három szóval atomot dobott az ellenzékre – The Fair Right (videó)
Ferenc pápa magyarországi látogatása nagy hatást gyakorolt a társadalomra. Voltak, akik kitörő örömmel üdvözölték a Szentatyát, míg mások olyan képet vágtak, mint egy citromot nyalogató óvodás. Nem nehéz kitalálni, kiknek okozott fizikai fájdalmat a pápalátogatás. Igen, az örökké elégedetlen, mindenszarizmusban szenvedő baloldal akkora sivalkodásba kezdett, hogy azt még a Holdról is lehetett hallani, élükön LuciFerivel. A társadalom normálisabb részének ettől függetlenül hatalmas élmény volt a pápalátogatás, Orbán Viktor pedig három szóval adott mattot a baloldalnak.Az RTL meg a haverjai azt hitték, belerúghatnak a magyarokba, de csak vergődtek egyet
Nem lepődtünk meg. A külföldi pénzből működő, a Nyugatért rajongó sehova nem tartozók – beleértve a 444-et, a Telex nevű kommunista röpiratot – azt gondolta, hogy eljött a vissza nem térő alkalom, több legyet üthet végre egy csapásra, és a pápalátogatás alkalmával, durván odamond majd “az Orbánnak”, meg Novák Katalinnak, meg kicsit Magyarországot is megszorongatja majd morálisan, meg szociológiailag, meg erkölcsileg, meg mindenhogyan. Aztán egy elegáns ostorcsapással a kereszténységnek is beolvashat. Egy dolgot nem kalkuláltak bele: a normális magyar embereket. Ezt gondolta az RTL és a haverjaik a német közszolgálati csatornánál is, akik nagyon hangzatos tudósítást készítettek arról, hogy Orbán és Novák Katalin is sokat profitált a pápalátogatásból. Egyébként profitált, igen. És? Az egész magyar nemzet profitált, de nem pénzben, vagy hírnévben, hanem szellemileg, hitben, emberileg. De ők ezt nem értik.Akarják a svédek egyáltalán ezt a NATO-csatlakozást?
Aggódunk. Mi, magyarok aggódunk az európai értékekért, a demokráciáért és a jogállamiságért, amelyekért elvileg együtt küzdünk a svédekkel, de most inkább úgy tűnik, mintha csak küzdenénk. Mintha ez a svédeknek egyáltalán nem lenne olyan fontos, mint nekünk. Nekünk a szívünkbe van vésve Svédország, a haladó világ demokratikus népeinek nélkülözhetetlen tagja, amelynek köztünk van a helye, de nem tudjuk megtenni helyette, amit neki kell.Egy amerikai lap szerint Magyarország veszélyes az EU-ra
Bár 2004 óta több mint 100 milliárd eurót kapott Magyarország az EU-tól, plakátkampányokra van szükség ahhoz, hogy meggyőzzék a magyarokat az unióhoz való tartozás fontosságáról – írja a Bloomberg, és hozzáteszik: „Magyarország mára az EU egységét veszélyeztető hellyé vált”.Állam elleni bűncselekmények vádjával feljelentik Orbán Viktort a DK képviselői
A Demokratikus Koalíció képviselői állam elleni bűncselekmény feljelentésének elmulasztása, valamint hivatali visszaélés gyanújával feljelentést tesznek Orbán Viktor miniszterelnök ellen.Kari Lake: Orbán Viktor a népét helyezi előtérbe
Magyarország egy szabad ország, ahol a vezetők számára az ország érdekeinek a képviselte az első - többek között erről beszélt Kari Lake, aki az idei CPAC Hungary egyik legfontosabb felszólalója. Kari Lake személyében az amerikai Republikánus Párt egyik legkarakteresebb, nagy jövő előtt álló politikusa érkezik Magyarországra - írja az Origo.Ajánljuk még

















