orbán viktor
Orbán Viktor: ősszel Magyarország ellenfelei egyszerre lépnek fel a követeléseikkel - Parlamenti tudósítás (Élő!)
Orbán Viktor felszólalásával kezdődött ma 13 órakor az Országgyűlés őszi ülésszakának első napja, ahol a miniszterelnök összegezte a nyár legfontosabb történéseit. Kiemelte, hogy a türk világ súlya nőni fog Európában, ennek pedig tudatában van a magyar kormány, a keleti nyitás politikája ezért is került előtérbe. Kitért az ukrán gabona kérdésére is, amelyről elmondta, hogy Brüsszel becsapott minket, mert elárasztották ezzel az európai piacot, pedig mi tranzitországként funkcionáltunk volna. A migrációt tekintve pedig migránstáborokat és kvótát emlegetnek, de mi egyik ötletnek sem engedünk. Orbán Viktor kiemelte: ősszel Magyarország ellenfelei várhatóan egyszerre lépnek majd fel követeléseikkel. A Soros-birodalom, a brüsszeli bürokraták és az amerikai demokraták csupa olyasmit akarnak tőlünk, amit mi nem tudunk, és nem is akarunk megadni nekik. Felszólalására a baloldali képviselők is reagáltak, Gyurcsány Ferenc szerint például Dobrev-kormány kell, Szabó Tímea pedig hazaárulást emlegetett, majd Rákosi Mátyáshoz hasonlította a miniszterelnököt.Várhatóan Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával kezdődik ma az Országgyűlés őszi ülésszaka
Kétnapos üléssel veszi kezdetét az Országgyűlés őszi ülésszaka hétfőn.Orbán Viktor szerint a polgári körök nélkül Magyarország nem lenne ilyen sikeres és erős
A polgári körök és az erős helyi közösségek szerepét méltatta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke Budapesten, a Belvárosi Polgári Szalon 20 éves jubileumi találkozóján – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Uniós biztossal tárgyalt Orbán Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Karmelita kolostorban fogadta Thierry Bretont, az Európai Bizottság belső piacért felelős tagját – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.Dopeman: megváltozott Orbán Viktor és megváltoztam én is (Mi kérdezünk)
Aki ismeri, tudja, hogy Pityinger Lászlóval (Dopeman) az élet nagy dolgairól bármikor lehet beszélgetni egy jót. Ezúttal a saját életútja mellett a mai fiatalokról is kifejtette markáns véleményét. De azt is megtudhattuk, milyen érzésekkel teli utazás volt Dopeman számára a miniszterelnök szobrának rugdosását követő időszak. Azóta sokszor vállal közéleti témákban vitaműsorban való részvételt, ahol nem rejti véka alá véleményét, amivel azonban már legtöbbször a jobboldali közösség is tud azonosulni. De vajon mi késztette korábban a botrányos szobor-rugdosásra? A Mi kérdezünk legutóbbi adásából erre a kérdésre is választ kapunk. Nézzék meg, érdemes!Megerősítették: Orbán Viktor felszólalásával veszi kezdetét az Országgyűlés őszi ülésszaka
A szokásoknak megfelelően ezúttal is Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik meg az Országgyűlés őszi ülésszaka – erősítette meg az Origónak Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.A kormánypárti frakciók továbbra sem támogatják Svédország NATO-csatlakozását (FOTÓGALÉRIA – VIDEÓ)
Bár a kiszivárgott információk szerint Orbán Viktor beszédében szóra sem méltatta a svédeket a kihelyezett esztergomi frakcióülésen, az sejthető, hogy Kocsis Mátéék megfogadták Gulyás Gergely frakcióvezető javaslatát, és lejátszották a svéd iskolásoknak készített propagandavideót, miszerint Magyarország nem demokrácia. Közben az is kiderült: a képviselők megerősítették Kocsis Mátét a frakcióvezetői posztján. Az ATV az eseményről szóló beszámolójában sajtótörténeti valóságferdítést hajtott végre, amikor arról adott hírt, Szijjártó Péter is megérkezett Esztergomba, miközben a külügyminiszter épp New Yorkban tartózkodik.Orbán Viktor Esztergomban: Nem engedhetjük, hogy Magyarország sorsáról külföldön döntsenek!
Orbán Viktor miniszterelnök szerint az idei év arról fog szólni, hogy Magyarországot térdre akarják kényszeríteni ellenfelei, akik elvennék hazánk szuverenitását. Magyarország ellenfelei a háború okozta válságot akarják felhasználni arra, hogy visszalökjék hazánkat a Gyurcsány-korszakba, amikor a magyarok sorsáról külföldön döntöttek. A Magyar Nemzet információi szerint a kormányfő ezt nevezte meg a következő év tétjének Esztergomban, a Fidesz–KDNP szokásos zárt körű kihelyezett frakcióülésén.A Fókuszcsoport szerint Nick Vujicicra azért figyelnek, mert nincsenek végtagjai, Gulyás Marci viszont menő
Furcsa helyzet az, amikor a világ legbutább emberei közül kettő egy olyan embert vesz elő és kritizál, aki a saját erejéből lett sikeres és más embereken segít a munkájával. Nyilván ez a haladóéknál skandalum, hiszen miért nem Orbán Viktort szidja a színpadon, akkor végül is menő lenne, de az, hogy az illető mindennek tetejében még szimpatizál is a családbarát magyar kormánnyal, az hiteltelenné teszi. A legnagyobb "bűne" viszont valójában az, hogy hisz Istenben, ami tudjuk, hogy egy letűnt, primitív kor maradványa. Na, de nem húzom tovább az időt: a két fókuszcsoportos belpesti kisfiúról van szó, akik úgy gondolták, hogy viccesek lesznek attól, ha beleállnak Nick Vujicicbe, akit nemcsak az előadása, hanem a születési rendellenessége miatt is kiröhögtek egy kicsit. Azt is megtudtuk, hogy őket nem olyan fából faragták, hogy "bedőljenek ennek a sok pozitív hülyeségnek", ami egyébként másoknak reményt és erőt ad. Az is kiderült, hogy ők nem átlagosak, mint a többi ember, Gulyás Marcit viszont imádják, aki szintén nem átlagos, hanem tök menő. Szóval elismétlem: Nick Vujicic, hívő ember szerintük gáz, Gulyás Marci viszont menő. A mocskolódás miatt megkerestük Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárt, aki a műsorban elhangzottakat a "közszereplés legaljának" nevezte. Nézzük, miről is van szó.Ajánljuk még
















