orbán viktor
Meddig maradhat miniszterelnök Orbán Viktor? (Videó)
A Republikon Intézet márciusi konferenciáján az uniós támogatások gazdasági, társadalmi, politikai hatásaival foglalkozott. Az eseményen részt vett Balázs Péter korábbi külügyminiszter és uniós biztos, valamint Andor László, az FEPS főtitkára, az Európai Bizottság korábbi szociális biztosa. Az előadók beszéltek arról is, hogy Magyarország vajon kiléphet-e az Európai Unióból, valamint, hogy Orbán Viktor meddig maradhat miniszterelnök. Szóba került a gyermekvédelmi népszavazás is, amelynek kapcsán Horn Gábor, az intézet kuratóriumi elnöke stábunknak elmondta, hogy szerinte ez egy kimondottan homofób törvény. Részletek a videóban.Sűrű napja van Orbán Viktornak
Kormányüléssel kezdődött a szerda, délután pedig Brüsszelbe utazik a miniszterelnök.Ujhelyi kétségbeesett híreket hozott Brüsszelből: Orbán szándékosan nem is akarja az uniós forrásokat (VISSZANÉZHETŐ)
Kétségbeejtő hírekkel jelentkezett az uniós forrásokért aggódó Ujhelyi István az Európai Parlament épületéből. A korábbi szocialista, jelenleg független EP-képviselő facebookos élő bejelentkezésében arról beszélt, hogy a magyar miniszterelnök valójában nem is akarja az uniós forrásokat, ezért nem tartja be a hazánk csicskáztatásának szándékával visszatartott, különben jogosan járó uniós forrásokkal kapcsolatos határidőket.Orbán Viktor az EU-csúcs videókonferenciáján: továbbra is kiállunk a béketárgyalások és a kárpátaljai magyarok mellett
Orbán Viktor miniszterelnök az e heti uniós csúcstalálkozót előkészítő videókonferencián vett részt Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével valamint a görög, a szlovén, a szlovák és a lett miniszterelnökkel közösen - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője kedden.Elindultunk lefelé és ennek még sosem örültünk ennyire – Itt a nagy infláció-körkép!
Kétkedve fogadták a baloldaliak, amikor Orbán Viktor szokásos, év végi sajtótájékoztatóján közölte, hogy a kormány céljai között szerepelt, hogy 2023. decemberére egyszámjegyűvé szeretné tenni a kormány az inflációt. Úgy tűnik nem kellett sokáig várni, hogy a csökkentés megkezdődjön, ugyanis már februárban alacsonyabbak voltak a számok, az infláció letörésébe pedig a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) – mint független szerv – is beszállt. Mindezek eredményeképpen az élelmiszer kereskedelemben egy verseny alakult ki a vevők kegyeiért, különböző akciókkal és tartós árcsökkentésekkel igyekeznek magukhoz édesgetni a vásárlókat a kereskedők. Többen azt mondják, hogy a beszállítókkal való megegyezés eredménye, hogy lejjebb vitték az árakat, de van, aki szerint a GVH vizsgálódása önmagában elindított egy árcsökkentést. A PestiSrácok.hu-nak korábban nyilatkozó szakértő szerint viszont a magas árak részben azért voltak, mert a kereskedők túlárazták a termékeket.Lánczi András: Amikor a progresszívek megölték Istent, a dekadencia lett az irány
Lánczi András filozófussal, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) új budapesti programintézményének, a Politikai Filozófia Európai Centrumának vezetőjével beszélgetett az Index. Lánczi szerint nem pusztán az a kérdés, hogy a politikai filozófiát hogyan lehet használni, hanem hogy ez kit milyen mélységben segít az életében egy döntési helyzet előtt, illetve miként tud eligazítani a közös emberi életben. Azt el kellene már fogadni, hogy Churchillek ritkán születnek, a magyar miniszterelnök pedig mélyen érti a politikai filozófia kérdéseit és válaszait. Ha nem lenne politikus, akkor is biztosan lenne filozófia az életében – mondta az Indexnek Lánczi András. A filozófussal most a politikai filozófiáról beszélgettünk, amelynek inkább az a kérdése, hogyan lehet nem a politikát, hanem a filozófiát szolgálni, mert a modern politikának inkább ideológiára van szüksége, semmint filozófiára.Orbán Viktor Törökországból: Magyarország segít a bajban (Videó)
Orbán Viktor közösségi oldalán megosztott videobejegyzésében számolt be arról, hogy milyen segítséget nyújtott hazánk Törökországnak a februári földrengéseket követően. A kormányfő a videóban egyúttal arról is ígéretet tett a török államfőnek, hogy Magyarország az újjáépítési munkálatokban is segítséget nyújt majd.Szíriai keresztény vezetőkkel tárgyalt Orbán Viktor – Magyarország további segítségnyújtást tervez
Orbán Viktor miniszterelnök a szíriai keresztény egyházak vezetőit fogadta a Karmelita kolostorban pénteken – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.Az Associated Press kormányellenes forradalmi hangulatról és EU-ellenes Orbán-beszédről írt cikket
Az AP hírügynökség arról ír, hogy diákok és kormányellenes tüntetők ezrei vonultak fel szerdán Budapesten, oktatási reformokat és a politikai kultúra megváltoztatását követelve. Szerintük a tiltakozást szervező pedagógus-szakszervezetek és diákszervezetek hónapok óta nyomást gyakorolnak a magyar kormányra, hogy biztosítson fizetésemelést és jobb munkakörülményeket a pedagógusok számára, emellett a tanárok sztrájkjogát korlátozó jogszabályok visszavonását is követelik. Érdekes.Ajánljuk még
















