orbán viktor
Orbán Viktor: bármelyik pillanatban visszavásárolhatja az állam a Liszt Ferenc repülőteret
A magyar kormánynak az a szándéka, hogy a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret visszavásárolja, és ez bármelyik pillanatban megtörténhet – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a közmédiának hétfőn a szerbiai Ludason. A kormányfő úgy vélte, ha állami kézbe kerül a repülőtér, olyan fejlesztések történhetnek majd, amelyek két-három osztállyal felértékelik a repülőteret és így egész Budapestet is.Orbán Viktor: a magyarok és szerbek egy új jövő építésébe kezdtek
A magyarok és szerbek egy új jövő építésébe kezdtek és ennek a jövőnek a magyarok és szerbek együtt lesznek a nyertesei – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a szerbiai Horgoson, a Szeged-Szabadka vasútvonal felújítás-indító ünnepségén, amelyen Aleksandar Vučić-csal, a szerb államfővel együtt vett részt. A kormányfő beszédében kiemelte: százötven éves vasútvonalat akarnak felújítani, de valójában alapkövet tesznek most le. Azért alapkő letételről beszélnek, mert ez annak a szimbóluma, hogy a szerbek és magyarok egy új jövő építésébe kezdtek – fogalmazott.Itt a videó arról, hogyan szúrták meg Orbán Viktort – Megkapta a harmadik oltást a miniszterelnök
Beoltották a koronavírus elleni vakcinával a miniszterelnököt, aki immáron az oltás harmadik dózisát kapta meg. Orbán Viktor korábban rádióinterjúban beszélt arról, hogy amint lehetősége lesz rá, ő is beoltatja magát.Saját, fiatalokkal kapcsolatos narratíváját cáfolja a baloldal
Régóta halljuk az ellenzéki mantrát, miszerint a kormánypártokat már csak a nyugdíjasok támogatják, a többi korosztály elpártolt tőlük, azonban az általuk mindent eldöntőnek tekintett előválasztás éppen erre a narratívára cáfolt rá. A balliberális média szerint ugyanis a kampány lebonyolítói meglehetős gyanakvással tekintenek a fiatalokra, sőt, a jelöltek egymást vádolják azzal, hogy „a Fidelitas szervezetten támogatja őket”.Vajon mi a baloldal véleménye a bevándorlásról? A kormányét már ismerjük (videóval)
Orbán Viktor szerint a migráció lesz a fellobbanó járványok mellett a következő évtized legsúlyosabb kihívása Európában. Politikai választ kell adnunk ezért az illegális és a gazdasági bevándorlás okozta problémákra – ezt csak a valóságérzetüket teljesen elveszítő liberális „jogvédők”, vagy a nyílt társadalom eszméjétől megrészegült „felvilágosult haladók” tagadják. De rajtuk – ha nem képesek a valósággal szembenézni – úgyis át fog lépni a történelem, vagy a jólét mámorából felébredő európai polgárok zavarják majd el őket. Rosszabb (de dramaturgiailag „szebb”) esetben, az Európába érkező migránsok gyújtják majd rájuk a házat. Így, vagy úgy, de a probléma ma már nem söpörhető szőnyeg alá, itt van velünk, a sötét erőszakot nap, mint nap látjuk. A liberálisok ennek ellenére továbbra is csak szabadságjogokról beszélnek, a nyugati „államférfiak és államnők” (PC!) pedig ugyan egyre hasonlóbbakat mondanak, mint amit Orbán Viktor 2015 óta mond, de tenni nem tesznek semmit. És vajon mi a magyar baloldal válasza? Mert az alkotmánypuccs, a fenyegetés, meg a jelölt-jelölti versenyen túl kíváncsiak lennénk arra is, hogy mi a terve a baloldalnak a migrációval?Alapjogokért Központ: Orbán Viktor győzelmét várják a magyarok a tavaszi választáson
Az aktív szavazók kétharmada szerint a tavaszi választás után továbbra is Orbán Viktor lesz Magyarország miniszterelnöke, függetlenül attól, hogy ki lesz a baloldali előválasztás második fordulójának miniszterelnök-jelölti befutója – közölte legfrissebb kutatása alapján az Alapjogokért Központ pénteken, a Facebook-oldalán.Orbán Viktor: Nem hagyjuk, hogy visszatérjen a Gyurcsány-korszak!
Orbán Viktor egy, a Facebook-oldalára feltöltött képen emlékeztetett arra, hogy Gyurcsányék többször is emelték a rezsiárakat, ezért a miniszterelnök úgy fogalmazott: nem hagyjuk, hogy visszatérjen a Gyurcsány-korszak! Mi megvédjük a rezsicsökkentés eredményeit – írta közösségimédia-oldalán Orbán Viktor miniszterelnök.A román államfő megköszönte Orbán Viktornak a magyar segítséget
Klaus Iohannis román államfő köszönetet mondott pénteken Orbán Viktornak, amiért Magyarország segíti Romániát a koronavírus-járvány okozta nehéz helyzetben. A román elnöki hivatal közleménye szerint Iohannis telefonon hívta fel a magyar miniszterelnököt, hogy megköszönje a román pácienseknek felajánlott magyar segítséget, amelyet valódi európai szolidaritási gesztusnak nevezett. A román elnök külön elismerését fejezte ki azért, hogy a magyar hatóságok megoldották válságos állapotban lévő koronavírusos betegek gyors átszállítását és kezelését a szegedi és debreceni kórházakban.Orbán Viktor: csak akkor maradhatunk meg, ha győzünk
Áder János köztársasági elnök – Orbán Viktor előterjesztésére – állami kitüntetéseket adományozott munkájuk, illetve pályafutásuk elismeréseként a Tokióban idén megrendezett XXXII. nyári olimpiai és paralimpiai játékokon kimagasló eredményeket elért sportolóknak, valamint felkészítő edzőiknek. A kitüntetéseket pénteken adták át az Országházban. Az átadó ünnepséget követően a miniszterelnök beszédében köszöntötte a sportolókat.Ajánljuk még
















