orbán viktor
Elégedettek a magyarok Orbán Viktor teljesítményével egy friss felmérés szerint
A kormánypárti szavazók számára fontos, hogy egy miniszterelnök jól tudjon angolul, migrációkritikus és nemzeti érzelmű legyen, rendelkezzen kormányzati tapasztalattal, gazdaságot és családokat támogató politikát folytasson – derült ki az Alapjogokért Központ kutatásából, amelyet egy budapesti konferencián mutattak be. Kiderült az is, hogy a Fidesz–KDNP támogatottsága továbbra is magasabb, mint a baloldalé – derül ki az Origo cikkéből.Megint messze gurult az idegállapotban ragadt Jakab Péter gyógyszere
Portálunk is beszámolt róla, hogy az Orbán Viktor közösségi oldalán publikált videó tanúsága szerint Kesztölcön járt. A felvételen egy helyi borásszal való beszélgetés közben a kormányfő megerősítette, hogy novemberben nyolcvanezer forint prémiumra, februárban pedig reményei szerint egy plusz havi nyugdíjra is számíthatnak a szépkorúak. Az előválasztási cirkuszból kipottyantott Jakab Péter kisstílű idiotizmusát ismét nem bírta kordában tartani: videoüzenetében „húsz évvel” fenyegette a nyugdíjasokat támogatni kívánó magyar kormányfőt.Orbán Viktor: egyre fontosabbá válik a kínai–magyar együttműködés
Az ázsiai országok és vállalatok egyre fontosabb szerepet játszanak a globális gazdaság alakításában. A gazdasági hatalom újraelosztása a szemünk előtt zajlik. Egyre fontosabbá válik a kínai–magyar együttműködés – hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök abban a videoüzenetben, amellyel a Kantonban rendezett Kínai Import-Export Vásár megnyitó ünnepségének résztvevőit köszöntette csütörtökön a Miniszterelnöki Sajtóiroda közlése szerint.Orbán Viktor: Novemberben jön egy nyolcvanas, és február közepén szerintem meg fog kapni egyhavit (Videó)
Várhatóan a teljes 13. havi nyugdíjat megkapják az idősek februárban – legalábbis ez derül ki Orbán Viktor Kesztölcön készített videójából, amelyet csütörtök reggel tett ki a Facebookra. A miniszterelnök Komárom-Esztergom megyében, Kesztölcön járt, ahol a nyugdíjprémium és a 13. havi nyugdíj is szóba került egy helyi borásszal beszélgetve.Orbán Viktor: megvédjük Európát! (Videó!)
Berlin biztonsága nem a berlini külvárosoknál kezdődik. Párizs biztonsága nem a francia–német határnál kezdődik. Brüsszel biztonsága nem a brüsszeli külvárosoknál kezdődik, hanem a szerb–magyar határnál kezdődik és egy tágabb összefüggésben ott kezdődik lenn Egyiptomnál – szögezte le Orbán Viktor az Egyiptom és a V4-ek közti találkozó kapcsán a közösségi oldalán publikált felvételen.Nagyszerű vezetőnek nevezte Orbán Viktort az egyiptomi államfő
Orbán Viktor miniszterelnök jól látja és érti Egyiptom térségének ügyeit, és tudja, miként kell kezelni azokat – jelentette ki Abdel-Fattáh esz-Szíszi szerdán, Budapesten, miután megbeszélést folytatott a magyar kormányfővel. Az egyiptomi államfő pozitívnak nevezte a kétoldalú tárgyalásokat.Orbán: Magyarország és Európa számára sorskérdés, hogy Egyiptom meg tudja védeni a határait
Sorskérdés Magyarország és Európa számára, hogy Egyiptom meg tudja védeni a szárazföldi és a tengeri határait is – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, miután az egyiptomi államfővel egyeztetett szerdán, Budapesten.Orbán Viktor hivatalos látogatás keretében fogadja Egyiptom elnökét
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Karmelita kolostorban fogadja Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfőt; a hivatalos tárgyalások kiemelt témája az illegális migráció elleni küzdelem – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.Gimnazisták rohamozták meg közös képért a miniszterelnököt (Videó!)
Orbán Viktor közösségi oldalára #szelfigyár címmel töltött fel egy videót, amin az látható, hogy gimnazisták szinte megrohamozzák a miniszterelnököt, hogy közös képet készíthessenek vele. Fekete-Győr András nem is olyan régen az előválasztás kapcsán megkérdezte, hogy hol vannak a fiatalok – nos, úgy tűnik a kormányfővel!Ajánljuk még

















