orbán viktor
Lengyelország ezután is mindig számíthat Magyarországra
A miniszterelnök szerint ahogy eddig, úgy a jövőben is mindig számíthat Lengyelország Magyarországra. Orbán Viktor pénteken Budafokon a szmolenszki tragédia áldozatainak emlékműve előtt elmondott beszédében hangsúlyozta: Lengyelország Közép-Európa vezető országa.Orbán Viktor: „Jólesik hallani, hogy jó érzés megint magyarnak lenni”
Kemény harcot vár a választáson Orbán Viktor, ám ha az emberek elmennek szavazni, és nem egymástól várják majd ezt, akkor komoly, európai jelentőségű győzelem lehet belőle. A Ripostnak adott interjúban arról is beszélt, hogy szereti az emberekkel való találkozást a kampány során, és sok erőt merít a tőlük kapott biztatásból és támogatásból.Orbán: A "sorosisták" mind szavaznak, legyünk ott mi is! (VIDEÓ)
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtöki, szavazásra buzdító üzenetében a vasárnapi országgyűlési választásról azt mondta, „a sorosisták mind szavaznak, legyünk ott mi is!". Felidézte, a rendszerváltás utáni első szabad választásakor még azzal buzdítottak szavazásra, „a kommunisták mind szavaznak”.Orbánt ekézve tolt masszív Soros-propagandát a magyar választásokról az AP hírügynökség
Soros-propagandát tol az olvasói arcába a magyarországi választásokról az AP hírügynökség, amely úgy írt beharangozót a vasárnapi hazai országgyűlési voksolásról, hogy az Orbán Viktort miniszterelnököt szélsőjobboldalinak bélyegző összeállításban csak Soros György által finanszírozott szervezeteket és azok képviselői szólaltak meg. Ezek után szinte már mondani sem kell, de a Soros-zsoldosok által tollba diktált cikk szerint hazánkban "a milliárdos üzletembert démonizálják a plakátokon", "az ábrázolások hamisak", "a kormány összeesküvés-elméleteket gyárt" és naná, hogy dübörögteti az antiszemitizmust.Bajorország és a CSU Gulyás Gergelynek és a Fidesznek szurkol
Európa nehéz helyzetben van, a britek el akarják hagyni Európát, Spanyolország és Olaszország instabil, ezért nagyon fontos, hogy Magyarország megőrizze a stabilitását - minderről Hans-Peter Friedrich, a német parlament alelnöke beszélt abban a videóüzenetben, amit Gulyás Gergelynek, a Fidesz alelnöökének címzett."Soros jelöltjeivel" szemben csak a Fidesz-KDNP jelöltjeire lehet számítani, hiszen "a többiek már a zsebben vannak"
Orbán Viktor szerint "Soros emberei" be fognak ülni a kormányba, ez történt más országokban is, erről szólnak a Soros-leaksben kiszivárgott hangfelvételek. Ha Soros emberei kormányzati befolyáshoz jutnak, akkor elfoglalják a magyar energiaszektort és a bankrendszert. A miniszterelnök a csütörtöki Figyelőben megjelent interjúban arról is beszélt, hogy szerinte ennek a magyar emberek fogják megfizetni az árát, ezért "Soros jelöltjeivel" szemben csak a Fidesz-KDNP jelöltjeire lehet számítani, hiszen a "sorosista kalkulációk szerint a többiek már a zsebben vannak". Az egyetlen felelős döntés ezért április 8-án két iksz a Fideszre - hangsúlyozta a kormányfő.Peterdi Péter: 30 éve fiatal, 30 éve demokrata avagy mit jelent nekünk a Fidesz?
Előrebocsátom: sosem voltam Fidesz-tag, és még csak politológus sem vagyok. A következőkben inkább csak a laikus, ám meggyőződéses választó szemszögéből szedem össze a gondolataimat a magyar történelem kétségtelenül legnépszerűbb politikai pártjával kapcsolatban. A Fidesz alapításának harmincadik évfordulója remek lehetőséget kínál arra – különösen most, választási kampány idején –, hogy elgondolkodjunk rajta, mit jelent nekünk, jobboldali meggyőződésű polgároknak ez a párt valójában.Egy emberként szorít Orbán Viktor leváltásáért a nyugati haladó sajtó
A The Wall Street Journal című amerikai és a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német napilap a közelgő parlamenti választásokkal, míg a Libération című francia napilap Orbán Viktor politikájának euroszkepticizmusával összefüggésben foglalkozott Magyarországgal. A nyugati haladó sajtó láthatóan nem tudott túllépni azon, hogy Orbán Viktor megakasztotta a migrációs projektet, a diktatúrával és az oroszokkal riogatáson túl viszont továbbra sincsen túl sok ötletük.Hatalmas érdeklődés övezi a Fidesz pénteki székesfehérvári kampányzáróját
Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet a Fidesz pénteki, székesfehérvári kampányzáróján - közölte szerdai sajtótájékoztatóján a város fideszes polgármestere. Cser-Palkovics András elmondta, nagyon komoly érdeklődés mutatkozik az esemény iránt: a városból, a megyéből, az egész országból és országhatáron túlról is jelezték, hogy részt kívánnak venni a rendezvényen.Ajánljuk még
















