orbán viktor
Orbán Viktor elárulta miért olyan fontos a kormánynak együttműködnie a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával
A kormány valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) együttműködése elengedhetetlen, hiszen közösen dolgozva lehet hatékony programokat kialakítani, és a vállalkozói szektort érintő gazdasági kihívásokra megfelelő válaszokat adni - mondta az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden annak kapcsán, hogy a napokban lezajlott az első tárgyalás Orbán Viktor kormányfő és Nagy Elek, az MKIK nemrég megválasztott elnöke között.Orbán Viktor: Tartoztunk az Aranycsapatnak és kapitányának ezzel a múzeummal!
Stílszerűen november 25-én, vagyis a Magyar Labdarúgás Napján nyílt meg a Puskás Múzeum a Puskás Aréna toronyépületében. A földkerekség legismertebb magyarjáról igazán méltó helyen, a róla elnevezett aréna kultikus épületrészében nyílik állandó kiállítás, amely nemcsak Puskás Ferenc, de az egész Aranycsapat előtt is különleges emléket állít. A múzeumot Orbán Viktor miniszterelnök avatta fel. Az ünnepségen köszöntőt mondott Emilio Butragueno, a Real Madrid igazgatója, Csányi Sándor az MLSZ elnöke és Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum igazgatója is.Óriási emelés: három év alatt negyven százalékkal nő a minimálbér
Aláírta azt a bérmegállapodást Orbán Viktor a szakszervezetekkel, mely szerint összességében negyven százalékkal emelkedik a minimálbér 2027-re. A szakszervezeti vezetők pozitívan értékelték az ezzel kapcsolatos hétfő reggeli tárgyalást.Orbán Viktor nyitja a Puskás Múzeumot - A Real Madrid igazgatója is beszédet mond
Ma van a Magyar Labdarúgás Napja, és stílszerűen ezen a napon nyílik meg a Puskás Múzeum a Puskás Aréna toronyépületében. A földkerekség legismertebb magyarjáról igazán méltó helyen, a róla elnevezett aréna kultikus épületrészében nyílik állandó kiállítás, amely nemcsak Puskás Ferenc, de az egész Aranycsapat előtt is különleges emléket állít. A múzeumot Orbán Viktor miniszterelnök avatja fel, de beszédet mond Emilio Butragueno, a Real Madrid igazgatója is.Ezért ne add meg a rajongóidnak a telefonszámod – Tárgyalás közben hívta Trump a magyar kormányfőt
Miután Donald Trump többször is "bossnak" nevezte, azóta tudjuk, hogy ki itt a főnök, különös tekintettel arra, hogy a januárban hivatalba álló új republikánus adminisztráció több tagja is folyamatosan elismeréssel nyilatkozik a magyar miniszterelnökről. Tekintve, hogy mi magyarok hamarosan a világ urai leszünk, a rajongás helytálló, de attól még az amerikai elnök is dobhatna előbb egy sms-t hogy alkalmas időben hívja-e Doktorprofesszorminiszterelnökurat.Orbán Viktor: Igaza van Trumpnak, ez a háború legsötétebb szakasza
Az orosz-ukrán háború két legveszélyesebb hónapja következik, Magyarországnak továbbra is a józan hang politikáját kell követnie - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Viktor bejelentette, hogy magyarországi látogatásra hívja Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt. Orbán Viktor azt mondta, Donald Trump választási győzelmével a béke kézzelfogható közelségbe került, de a távozó félben lévő amerikai demokraták láthatóan egy súlyosabb örökséget akarnak az elnökre hagyni, mint amilyen a helyzet volt az elnökválasztás győzelmének pillanatában.Orbán Viktor a MÁÉRT-en: Ha a világ egyszer kedvező lehetőségeket tár fel előttünk, akkor készen kell állnunk
Egy erős anyaország képes lehet arra, hogy ha a világ egyszer úgy fordul, hogy kedvező lehetőségeket tár fel előttünk, akkor ne készületlenül és erőtlenül álljunk, hanem az erőnket felhasználva meg tudjuk vetni a lábunkat, és egy számunkra természetesebb módon tudjunk újrarendezni a világot (...) a legfontosabb a remény életben tartása – fogalmazott Orbán Viktor a Magyar Állandó Értekezleten a Várkert Bazárban.Orbán Viktor: Magyarországnak élesnek, gyorsnak, okosnak kell lennie
Magyarországnak élesnek, gyorsnak, okosnak kell lennie, nyitottnak a világra, és folyamatosan gondolkodnia kell, hogy ne mulassza el a megfelelő pillanatot a szükséges döntéseknél - mondta a miniszterelnök Budapesten a Magyar Nemzeti Bank által szervezett Eurasia Forumon. Orbán Viktor azt mondta, a politika lényege az ütemérzék, majd kifejtette: egy kormányzat a világon jelen lévő összes tudást be tudja gyűjteni, a politika azonban nem a tudás birodalma, hanem az alkalmazás birodalma, az alkalmazás lényege pedig az ütem.Orbán Viktor: Közép-Ázsia a világ egyik leggyorsabban fejlődő térsége
Közép-Ázsia a világ egyik leggyorsabban fejlődő és egyik legversenyképesebb térsége, Kazahsztán pedig ennek a régiónak a legerősebb országa - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Budapesten, a Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnökkel folytatott tárgyalást követően adott sajtónyilatkozatában.Ajánljuk még

















