orbán viktor
Orbán: Olyan államot akarunk, ami segíti az emberek boldogulását
A kormány olyan államot akar létrehozni, ami az emberek bizalmát élvezi és segíti az emberek és a vállalkozások boldogulását – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Szigetszentmiklósi Igazgatási Központ átadóünnepségén.Ungváry előbb kifütyülte, most meg kiáll Orbán mellett, mert ő „hitelesen kritizál”
Ki érti ezt? A tavaly október 23-ai nemzeti ünnepen – történész létére – még kifütyülte a miniszterelnököt a Kossuth téren, most viszont Facebook-bejegyzésben állt ki Orbán Viktor mellett Ungváry Krisztián. Szerinte a kormányfőnek teljesen igaza volt, amikor etnikai homogenitásról beszélt a minap.Aljasnak nevezte az olimpia elleni népszavazási kezdeményezést Parragh László
A budapesti olimpia is egy gazdasági motor lehetett volna, a népszavazási kezdeményezés aljas volt - jelentette ki ma Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a szervezet gazdasági évnyitó rendezvényén, amelyen Matolcsy György jegybankelnök és Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mondott. A kormányfő az olimpia kapcsán megjegyezte: az ország nagy dolgok nélkül benne marad egy közepesen fejlett helyzetben, és úgy gondolja, nem véletlen, hogy Brüsszelből támadják a paksi beruházást és a Budapest-Belgrád vasutat. Matolcsy szerint egyensúly van.Orbán Viktor: a kommunizmus bűneit Nyugaton még ma is sokan mentegetik
A kommunizmus bűneit Nyugaton még ma is sokan mentegetik, maga az Európai Unió is vonakodik egyértelműen elítélni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Nemzeti Örökség Intézetének (Nöri) a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából rendezett megemlékezésén, a Rákoskeresztúri új köztemetőben.Orbán: „elvi alapon, a történelmi sorsközösség okán” támogatjuk Montenegró csatlakozását
Montenegrónak az Európai Unióban van a helye, az ország felkészült, hogy a közösség tagja legyen – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő pénteken az Országházban, miután tárgyalt Dusko Markovic montenegrói miniszterelnökkel.Szerdán dönthet az olimpiai pályázat visszavonásáról a Fővárosi Közgyűlés
Várhatóan jövő szerdai rendkívüli ülésén dönthet a 2024-es budapesti olimpiai pályázat visszavonásáról a Fővárosi Közgyűlés – közölte a főpolgármester pénteki sajtótájékoztatóján. Tarlós István arról is beszélt: a főváros elkészítette véleményét az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a budapesti 4-es metró beruházásáról szóló jelentéséről, amelyeket jövő keddig elküldenek a Miniszterelnökséget vezető Lázár Jánosnak. Olyan javaslatokat igyekeztek tenni, amelyekkel a kormány csökkenteni tudja a visszafizetési kötelezettségeket.Orbán: az „új SZDSZ álomgyilkosságot” követett el – Limában „ronggyá vertek volna minket”
A Momentum Mozgalom az „új SZDSZ”, amely úgy döntött, hogy „álomgyilkossá” válik – jelentette ki a Kossuth Rádió 180 perc című pénteki műsorában Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint az olimpiai népszavazást meg lehetett volna nyerni, de egy vitából érkező Magyarországot „ronggyá vertek” volna Limában, ami nagy szégyen.Kedves és joviális volt a miniszterelnök Mészáros Antóniával
„Orbán a lehető legbarátságosabb hangon beszélgetett velem, és közben látványosan átnézett azokon, akik neki akartak éppen megfelelni. Vagy színjáték volt az egész, és élvezte a helyzetet.” - mondta Mészáros Antónia, az ATV műsorvezetője a 2010-ben Orbán Viktor miniszerelnökkel készített interjújáról a Magyar Narancsnak.Ajánljuk még

















