orbán viktor
Nagyon szánalmasan viselkedett az Orbán-fóbiás Daniel Freund a plenáris ülés közben
Hisztérikus vergődésbe kezdett az X-en az az EP-képviselő, akinek az életét, érzéseit, céljait és “munkásságát” egyetlen ember határozza meg: Orbán Viktor. Daniel Freund a mai plenáris ülés miatt lett dühös, és habzó szájjal, remegő kézzel arról kezdett írogatni, hogy vége az európai demokráciának, és a miniszterelnök beszéde leginkább egy Trump-beszédre hasonlított. A kérdés, hogy történt-e tragédia.Orbán Viktor az EP-ben: Nem abszurd, hogy az az ember tart kiselőadást jogállamiságról, aki vasrudakkal vert békés embereket Budapesten? (Visszanézhető)
Szerda reggel Orbán Viktor miniszterelnök ismertette az Európai Tanács magyar elnökségének programját az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén. A kormányfő felhívta a figyelmet: Európa történelme során először fordul elő, hogy a munkaerő-növelés mellett nem nő a GDP-termelés. Emiatt versenyképességi paktum létrehozását javasolta. Orbán Viktor elmondta, hogy az EU menekültügyi rendszere nem működik, mivel az antiszemitizmust, a nők elleni erőszakot és a homofóbia erősödését hozta magával. Emiatt szerinte az uniónak külső hot spotokat kellene létrehoznia. A kormányfő később hangsúlyozta: "nem azért vagyunk az Európai Unió tagjai, mert olyan amilyen, hanem azért amilyen lehetne.(...) Tegyük újra naggyá Európát!" A frakciók vezérszónokai ezután putyinozással, a magyar szavazati jog elvételéről szóló javaslattal és a többi szokásos baloldali vádaskodással válaszoltak. A kormányfő viszontválaszában hangsúlyozta: mélyen sajnálja, hogy a Parlament pártpolitikai összecsapást rendezett a találkozóból, de nem fog adós maradni. "Ha megtámadnak bennünket, akkor meg fogom védeni a hazámat" - jelentette ki Orbán Viktor. Cikkünk frissül.A patrióták sikere a szabad ember győzelme – Huth Gergely a Magyar Nemzetben
"Orbán Viktort a szövetségesei – sőt fanyalogva, de a fősodratú média is – az új európai erő összekovácsolójaként emlegeti. A magyar patrióta politika valódi sikerreceptté vált. A nagy nemzetközi diadalmenet árnyékában a kormány tágabban vett táborában mégis egyre többször érezni elbizonytalanodást, aminek az oka – nem akarok rögeszméssé válni, de e téren muszáj a sok így gondolkodó polgár véleményére hallgatni – a közösségünk szervezésének elridegülése, a vezetők részéről sokszor talán félreértelmezett profizmus és az öncélú lojalitás" - írja Huth Gergely a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikájában.Menczer Tamás: Igaza lett Orbán Viktornak!
Orbán Viktor, amikor a békemissziója során találkozott az ukrán, az orosz és a kínai elnökkel, valamint a török elnökkel is, és tárgyalt Donald Trumppal, akkor tett egy jelentést az Európai Tanács elnökének - emlékeztet Facebook-bejegyzésében Menczer Tamás.Még Gyurcsányéknak áll feljebb, hogy leteperték az Orbán felé rohanó és üvöltöző kismunkásőrüket a strasbourgi sajtótájékoztatón (Videó!)
A Gyurcsány-szekta szeretne visszatérni a vérkeringésbe, ehhez pedig nem is tesznek mást, csak tanácsköztársasági tempót diktálnak. Orbán Viktor strasbourgi sajtótájékoztatóján ugyanis az egyik ifjú agymosottjuk, aki egyébként önkormányzati képviselő - berohant a miniszterelnök felé, üvöltözve, fenyegetőzve, számonkérve Orbán Viktort. A gonosz biztonsági emberek pedig nem gurítottak elé vörös szőnyeget, hanem fogták, leteperték és kivezették a teremből. A rosszarcú bolsevik párt hangadóinak ez nem tetszett, Molnár Csaba, Dobrev és Gyurcsány is fel van háborodva. Az akció pedig biztos véletlen volt, ne legyen senkinek illúziója, a belépőt Dobrevék szerezték Gyekiczki Mártonnak, aki jó kommunistaként végrehajtotta elvtársai parancsát.Orbán Viktor Strasbourgban: félre kell tolni a brüsszeli elitet, ha nem fogják fel, hogy Európa változást akar (VISSZANÉZHETŐ)
Csak az a migráns nem marad itt, akit nem engedünk be – sokkolta a nyugati újságírókat Orbán Viktor miniszterelnök, aki a soros uniós elnökség programját ismertette a média képviselőivel Strasbourgban kedden. A hosszúra nyúlt sajtótájékoztatón Orbán Viktor többek között arról beszélt, "Brüsszelnek döntenie kell, hogy fenntartja a jelenlegi helyzetet, vagy készen áll arra, hogy meghallgatja, elfogadja az emberek véleményét. A patrióták csak egy tünet. Változásra van szükség, és hogyha a brüsszelita buborék nem hajlandó ezt megcsinálni, akkor egyszerűen félre kell tolni őket".Menczer: A Gyurcsány-fióka már Kötcsén is próbálkozott
Ismeretes, a Demokratikus Koalíció (DK) aktivistája zavarta meg Orbán Viktor nyitóbeszédét a Strasbourgban tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján. A miniszterelnök azonban felülemelkedett a szélsőbaloldali közjátékon, és zavartalanul folytatta beszédét. Menczer Tamás Facebook posztjában most arra is rávilágít, hogy nem a strasbourgi "meló" volt az első ezen ifjú gyurcsányista provokátor számára.Orbán Viktor: Megérkeztünk Strasbourgba, jöhet a csihi-puhi (Videó)
Orbán Viktor egy videót tett közzé a Instagramon: a repülőről jelentkezett be miután megérkezett Strasbourgba, ahol bemutatja az EP plenáris ülésén a magyar soros elnökség célkitűzéseit.A magyar miniszterelnök egyre fontosabb szereplője az európai jobboldalnak – nemzetközi sajtóvisszhang Orbán Viktor olaszországi beszédéről
Orbán Viktor az európai jobboldal vezetője! – vonták le a következtetést külföldi lapok a magyar miniszterelnöknek az olasz Liga párt éves rendezvényén tartott beszéde alapján.Ajánljuk még

















