Örményország
Már komoly háborúba bonyolódott Örményország és Azerbajdzsán
A nemzetközi közösség hiába "felejtette el" és hagyta "befagyni" a karabahi konfliktust, annak "felolvasztása" az elmúlt bő harminc évben valamelyik félnek újra és újra mindig az érdekében állt. Szokás szerint mindegyik résztvevőnek vannak nagyon jó történelmi, történeti, etnikai, nemzetközi jogi érvei, és mindkét állam politikai vezetése számára a jelenben is létkérdés, hogy győztesen kerüljön ki a konfliktus megoldásából. A vesztes állam politikai rezsimje pedig szinte biztos belebukna a kudarcba. A nagyhatalmak (Oroszország és az USA) és a környező középhatalmak (Törökország és Irán) pedig a szokásos módon saját politikai céljaik elérésére használják ezt a háborút, mert szerintük nem hozható létre olyan stabil helyzet, amely jobban megfelel az érdekeiknek és amely nem vetít előre újabb konfliktusokat. Erdélyi E. Péter írása a PS-nek.Az örmény kormányfő szerint Örményország történetének döntő pillanatához érkezett
Örményország történetének talán legdöntőbb pillanatával néz szembe – jelentette ki szombaton sugárzott televíziós beszédében Nikol Pasinján örmény kormányfő, a Hegyi-Karabahban egy hete kiújult fegyveres konfliktusra utalva. Közben Ilham Aliyev azeri elnök egy interjúban Jerevánt tette felelőssé a konfliktus kiéleződéséért.Újabb erőteljes azeri támadás indult Hegyi-Karabahban
Az azerbajdzsáni hadsereg új, nagyszabású támadást indított a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabahban – közölte az örmény védelmi minisztérium szombaton. Az örmény védelmi tárca közleménye szerint a régiót északról és délről is támadják. Három azerbajdzsáni harci repülőgépet lelőttek – tette hozzá a minisztérium.Egyre jobban durvul el az örmény-azeri ellentét: állítólag repülőgépeket lőttek le
Az örmény védelmi minisztérium arról számolt be, hogy Arcah Örmény Autonóm Terület (az enkláve örmény neve) helyi erőinek légvédelme lelőtt egy azeri harci gépet és egy drónt. Susan Sztyepanján, a tárca szóvivője közösségi oldalán azt írta, hogy az eset helyi idő szerint 7 óra 55 perckor történt a terület északkeleti részében. Hozzátette, hogy az arcvonal teljes hosszában folytatódnak az összecsapások. Az azeri erőknek a front különböző pontjain történt áttörési kísérleteit sikerült megakadályozni.Újrakezdték Örményország és Azerbajdzsán elfelejtett háborúját?
A világ – és nem mellesleg Európa, és közvetlen környezete is – tele van elfelejtett, befagyott konfliktusokkal, háborúkkal, bizonytalan státuszú megszállt területekkel, el nem ismert államalakulatokkal. A posztszovjet térség is ilyen: Ukrajna egy része már Oroszországé, egy másik része szakadár államként működik, amit tulajdonképpen senki nem ismer el. De létezik és létezni fog az idők végezetéig, a jelen állás szerint. Hegyi-Karabah is egy ilyen zuga a világnak, harmincegy éve van ott valami háború, amit senki nem ért. Csak az biztos, hogy nagyon sok pénzbe kerül és rengeteg szenvedést okoz.Ferenc pápa fegyverletételt szorgalmazott a kaukázusi térségben
Fegyverek helyett a felek közti párbeszédet és békét sürgetett a kaukázusi térségnek Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.Örményország rendkívüli állapotot hirdetett, teljes mozgósítást rendelt el
Kihirdették a rendkívüli állapotot, és teljes katonai mozgósítást rendeltek el vasárnap Örményországban, miután összecsapás volt az örmény és azerbajdzsáni haderő között a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabah régióban – jelentette be Nikol Pasinjan örmény miniszterelnök.Ajánljuk még