örökbefogadás
A lengyel elnök megtiltaná azonos nemű pároknak az örökbefogadást
Az azonos nemű párok számára gyermekek örökbefogadását tiltó alkotmánymódosító javaslatot írt alá hétfőn Andrzej Duda lengyel elnök, közölve, hogy a tervezetet még aznap benyújtja a parlamenthez. A kezdeményezést Duda szombaton jelentette be egy dél-lengyelországi kampánygyűlésén, utalva arra, hogy bár a gyermekek a lengyel alkotmányban jelenleg is különleges védelmet élveznek, mindazonáltal ezt a kérdést a jelenleginél pontosabban kell szabályozni.A törvényeket kijátszva jutnak gyermekhez Magyarországon a homoszexuális párok
A magyar jogszabályok nem teszik lehetővé azonos nemű párok számára sem az örökbefogadást, sem pedig a mesterséges megtermékenyítést, napjainkban mégis több száz homoszexuális pár nevel gyermeket, akiket szivárványcsaládokként neveznek. A gyermekre vágyó azonos nemű párokat civil szervezetek, alapítványok is segítik többek között abban, miként bújhatnak ki az örökbefogadásra vonatkozó hatályos magyar jogszabályok alól. Ilyen például a Szivárványcsaládokért Alapítvány, akik évek óta harcolnak a meleg párok örökbefogadási jogaiért. Tavaly azzal kerültek a figyelem középpontjába, hogy petíciót indítottak a szivárványcsalád-modell reklámozásáért, most pedig a "Pride-hónap" égisze alatt olyan fotókkal és történetekkel rukkoltak elő, amelyek az örökbefogadási szabályok kijátszásáról és homoszexuális párok sikeres örökbefogadásairól szólnak. Az alapítvány tehát egyfajta sikertörténetként promótálja, ha sikerül kijátszaniuk a hatályos jogszabályokat, arra pedig különösen büszkék, hogy Magyarországon már több száz meleg pár nevel gyermeket.Egyszerűbb és gyorsabb lesz az örökbefogadási eljárás
Az örökbefogadás eljárási szabályozását, a határidők egyszerűsítését, az örökbefogadó szülők jogosultságainak bővítését, valamint az örökbefogadói tanfolyamot is érintő törvényjavaslatot várhatóan még júniusban elfogadja a parlament. A javaslat szigorítja a vér szerinti szülő kötelezettségeit, a korábbi hat helyett három hónap után örökbe fogadható lesz az a gyermekvédelmi rendszerben nevelkedő gyermek, akivel egyáltalán nem tartják a kapcsolatot a szülők - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gávavencsellőn kedden.Újraindulnak a járvány miatt felfüggesztett örökbefogadási folyamatok
Magyarország jól kezelte a járványhelyzetet, ennek eredményeként a szociális intézményekben is lazulnak a szabályok, de az idősek védelmére a továbbiakban is fokozottan ügyelni kell. A magyarországi gyermekotthonokban nem ütötte fel a fejét a járvány. A koronavírus miatt felfüggesztett örökbefogadási folyamatok pedig újraindulnak – fejtette ki Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára az OrientPress Hírügynökség pódiumbeszélgetésén május 21-én.Novák Katalin: Szabad nyári táborokat szervezni
Június 16-tól szervezhetők napközis és ottalvós nyári táborok az érvényes járványügyi előírások betartásával – jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Az örökbefogadások könnyítéséről is tárgyal ma a Ház
Az Országgyűlés ma huszonegy előterjesztésről szavaz, majd az örökbefogadások könnyítéséről tárgyal. Döntenek egyebek mellett a kulturális intézményekben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyának átalakításáról, a Budapest-Belgrád vasútvonal finanszírozásáról és kivitelezéséről, a büntetőeljárási és piacfelügyeleti törvények módosításáról, továbbá több egyetem alapítványi formába rendezéséről.Politikai minimálkommunikáció – Karácsony Kövérnek: Fuck you!
"A homofóbia, miként a kirekesztés és a gyűlöletkeltés minden formája öl, butít és nyomorba dönt. A homofóbia elleni világnap alkalmából küldöm ezt a számot Kövér Lászlónak, Gulyás Gergelynek, és mindenkinek, aki szereti" – írta pénteken közzétett Facebook-bejegyzésében Karácsony Gergely, a baloldal főpolgármester-jelöltje, aki Lily Allen Fuck you! című dalának videoklipjét osztotta meg.Az örökbefogadó meleg párok is kaphatnak GYED-et
Elismerte Budapest Főváros Kormányhivatala, hogy mivel a bejegyzett élettársi kapcsolatra is alkalmazni kell a házasságra vonatkozó szabályokat, így az örökbefogadó meleg pároknak is jár a GYED - írta meg a 444.hu.3-5 millióért bárki vehet magának kisbabát Magyarországon?
Egyre több család szeretne gyermeket örökbe fogadni Magyarországon, azonban ez hosszú és körülményes folyamat, akár 3-4 évig is eltarthat. A nagy kereslet miatt pedig egyre több terhes anya dönt úgy, hogy pénzt kér magzatáért - hangzott el az RTL Klub Fókusz című műsorában.Ajánljuk még