Pesti Srácok

Rendőrök kampányolnak a gazdi nélküli kedvenceknek (videó!)

A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a REX Kutyaotthon Alapítvány idén közös projekttel készült a Hontalan Állatok Világnapjára. A rendőrök a társadalmi felelősségvállalás jegyében elkötelezettek az állatvédelem mellett; hivatali munkájuk során is többször mentenek bajba jutott, vagy rossz körülmények között élő állatokat. Az objektív elé álló négylábúak a budapesti rendőrök segítségével folytatják a gazdikeresést – írja a police.hu.

A REX Kutyaotthon Alapítvánnyal épp egy szaporítótelepről kimentett kutyák elhelyezését követően kezdődött a BRFK együttműködése, hogy az állatok biztonságba helyezésén túl új otthonuk megtalálásában is segítsék a rendőrök a négylábúakat. A budapesti rendőrök az állatotthonban lakó kutyák és cicák közül 37 gazdára váró „jelentkezővel” készítettek fotósorozatot, és az állatotthon lakóinak tápot is vittek – számol be a portál. Dr. Terdik Tamás rendőr dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya is ellátogatott az állatmenhelyre, ahol megnézte a fotózást, illetve tápot adott át Dr. Koleszár Istvánnak, az állatotthon igazgatójának. A kutyák és cicák fényképeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság Facebook oldalán, a BRFK Információs Portálon nézhetik meg az érdeklődők, és persze a leendő örökbefogadók. Az állatokról a REX Kutyaotthon Alapítvány honlapján, illetve a 06-1-230-4080-as telefonszámukon érdeklődhetnek a leendő örökbefogadók.

Forrás: police.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.