orosz rakéták
Lengyelország orosz rakéták lelövését fontolgatja
Lengyelország fontolgatja, hogy bevonja légvédelmi rendszereit a lengyel határhoz közeli orosz rakéták lelövése érdekében – írja az Index az Unian ukrán hírügynökségre hivatkozva.Kijevet lőtték az oroszok, ketten meghaltak
A legfrissebb adatok szerint 54-en sérültek meg és ketten vesztették életüket Kijevben az ukrán főváros ellen kedden végrehajtott nagyszabású orosz rakétatámadás következtében – közölte Szerhij Popko, a kijevi közigazgatás vezetője szerdán, a Telegramon.Lengyelország mégsem talált a területén orosz rakétától származó darabokat
Lengyelország szombaton befejezte a szárazföldi kutatást, miután nem találta meg annak a feltételezett orosz rakétának a darabjait, amely előző nap reggel sértette meg az ország légterét - közölte a lengyel hadsereg.Nukleáris ballisztikus rakéta kilövését tesztelte tengeralattjáróról Oroszország
Oroszország sikeres próbaindítást hajtott végre tengeralattjáróról a nukleáris robbanófejek célba juttatására alkalmas Bulava ballisztikus rakétával - jelentette be vasárnap az orosz védelmi minisztérium.Nyugat-ukrajnai megyét támadtak az oroszok
Egy nyolcéves fiú életét vesztette, és többen megsérültek, amikor pénteken az orosz erők rakétacsapást mértek a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyére – közölte Szvitlana Onisuk, a régió kormányzója a Facebookon.Az ukrán hírszerzés szerint Oroszország a szankciók ellenére újraindította a rakétagyártást
Oroszország kimerítette rakétakészleteinek jelentős részét, de a nemzetközi szankciók ellenére sikerült elindítania a gyártást, amint azt az Ukrajnában lelőtt rakéták töredékei is bizonyítják - jelentette ki pénteken Vadim Szkibickij, az ukrán katonai hírszerzés helyettes vezetője az RBK-Ukrajina hírportálnak.Oroszország szuperszonikus hajóelhárító rakétát lőtt ki egy hadgyakorlaton a Japán-tengeren
Az orosz haditengerészet szuperszonikus hajóelhárító rakétákat lőtt ki egy gyakorlat során a Japán(Keleti)-tengeren kijelölt célpontra – közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.Ukrán hírszerzés: taktikát vált az orosz hadsereg a rakéták bevetésében
Az ukrán katonai hírszerzés szerint Oroszországnak kevesebb mint száz robotrepülőgépe maradt azok közül, amelyeket a leggyakrabban vet be Ukrajna ellen, ezek pedig a Kalibr, a H-101-es és a H-555-ös típusúak. Csernyak kiemelte, hogy ugyan a többi rakétatípusból még több ezer darabja van Oroszországnak, ezekből sokkal többet használnak el, mint ahányat gyártanak. Az ukrán hírszerzés adatai szerint az oroszok egy hónap alatt legfeljebb 30-40 rakétát képesek előállítani.Az amerikaiak szerint kudarcot vallott az oroszok új rakétájának tesztje – Az oroszok szerint nem volt teszt
A CNN értesülései szerint Joe Biden kijevi útjára tervezték az oroszok a Sátán II. elnevezésű rakéta tesztjét, a fegyver azonban csütörtököt mondott. A hírt orosz oldalról szóra sem méltatták: Moszkva szerint nincs itt semmi látnivaló, és Szibériában legfeljebb a medvevadászok lövöldöztek.Ajánljuk még