orosz-ukrán háború
Ilyen egy összeszedett beszéd az amerikai elnöktől – Értelmezzék velünk Biden szavait! (Videó)
Az amerikai elnök ismét megmutatta, hogyan kell a világ egyik vezető nagyhatalmának elnökeként emlékezetes beszédet mondania, amit az AFP tudósításának köszönhetően most Önöknek is bemutatunk. Joe Bidenről azért azt lehet tudni, hogy nem mindig áll a helyzet magaslatán, azonban most önmagát is sikerült felülmúlnia, amikor egy meglehetősen összefüggéstelen felszólalásban eszmézte meg, ő bizony már tudja, hogy megbukik Putyin, sőt, azt is, hogy miért vesztett Oroszország a háborúban. Igen, valóban ezt mondta. És ez még nem minden.Elfogadhatatlannak tartja a Pénzügyminisztérium az Európai Bizottság 100 milliárd eurós többletigényét
A magyar kormány számára aggályos, hogy Ukrajna újabb, 50 milliárd eurós támogatást kapjon a következő négy évben addig, amíg nem tudni, hogyan használta fel az eddigi 70 milliárdot – hangsúlyozta Tóth Tibor államtitkár (képünkön) az uniós pénzügyminiszterek tanácskozásán (ECOFIN) Brüsszelben a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye szerint.Putyin: A Wagner-csoport nem létezik
Az orosz elnök egy interjúban beszélt a Wagner-csoportot alapító Jevgenyij Prigozsinnal tartott megbeszéléséről. Putyin a puccskísérlet kapcsán kijelentette, hogy a zsoldoscsoport jogilag már nem létezik, így nincs miről beszélni.Tízen meghaltak, közel harmincan megsérültek a Krivij Rih elleni rakétatámadásban (Videó)
Tízre emelkedett a Dnyipropetrovszk megyei Krivij Rih város elleni éjszakai orosz támadás áldozatainak száma, és további 28 ember szenvedett sérüléseket – közölte Olekszandr Vilkul, a település védelmi tanácsának elnöke hétfő délután a Telegramon.Novák Katalin hatszor próbálta felhívni Zelenszkijt, de az ukrán elnök válaszra sem méltatta
Hónapok óta a Sándor-palotában áll az új budapesti ukrán nagykövet, Sándor Fegyir befogadó nyilatkozata – írja az index.hu. Az Index egy, a köztársasági elnökhöz közel álló diplomáciai forrástól úgy tudja, hogy a hosszabbra nyúlt ügymenet oka valójában az, hogy az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij hónapok óta nem érhető el Novák Katalin számára. Mint június közepén az Indexen megírtuk, Sándor Fegyirt már nem sok választja el attól, hogy ő legyen a budapesti nagykövet, ehhez azonban az kell, hogy Novák Katalin köztársasági elnök aláírja a befogadó nyilatkozatát. Arra ugyan nincs szabály, hogy mennyi idő áll rendelkezésre ennek aláírására, mivel teljesen a fogadó államtól függ, hogy milyen hosszan várakoztatja meg a nagykövetet, vagy éppenséggel nem is írja alá azt.Antony Blinken: Washington megteszi a szükséges lépéseket a kínai hackerekkel szemben
Washington megteszi a szükséges lépéseket a kínai hackerekkel szemben – jelentette ki csütörtökön, Jakartában az amerikai külügyminiszter a vezető kínai külügyi államtanácsossal folytatott tárgyalásán.Vlagyimir Putyin: Ukrajna esetleges NATO-tagsága biztonsági fenyegetést hoz létre
Ukrajna esetleges NATO-tagsága biztonsági fenyegetést hoz létre Oroszország számára, és az ukrajnai orosz "hadművelet" megindításának egyik indoka éppen Ukrajna NATO-csatlakozásának veszélye volt – jelentette ki csütörtökön az orosz elnök.A lengyel és a dél-koreai elnök elítélte Oroszország ukrajnai agresszióját
A béke, az emberi jogok és a jogállamiság komoly megsértésének nevezte az Ukrajnával szembeni orosz agressziót Jun Szogjol dél-koreai elnök csütörtökön, Varsóban, Andrzej Duda lengyel államfővel közös sajtóértekezletén, tárgyalásuk után, kétnapos hivatalos lengyelországi látogatásán.Újabb ukrán hadifoglyok érkezhetnek Magyarországra
Az Orosz Ortodox Egyház újabb ukrán hadifoglyokat szállíthat Magyarországra – közölte csütörtökön egy ukrán lap. Mint ismert, az Orosz Ortodox Egyház közleménye szerint, valamint a magyar kormány közlése alapján 11, orosz fogságba esett kárpátaljai magyar katonát adott át Moszkva Magyarországnak júniusban – írja az Index.hu. Az ukrán kormányzat súlyos vádakat fogalmazott meg többször is, azt állítva, hogy a kárpátaljai katonákat Magyarországon megfigyelés alatt tartják, és korlátozzák is a szabadságukat. A magyar kormány azt állítja, erről szó sincs. Múlt kedden hárman vissza is térhettek Ukrajnába, utána pedig pénteken két társuk is követte őket.Ajánljuk még

















