orosz-ukrán háború
Szakértők: nagyon valószínű, hogy az orosz erők állnak a kahovkai gátrobbantás mögött
Nagy valószínűséggel Oroszország áll a dél-ukrajnai kahovkai gát felrobbantása mögött egy független szakértőkből álló csoport szerint. A vizsgálat előzetes, pénteken közzétett eredményei szerint a gátat előre elhelyezett robbanószerkezetek segítségével semmisíthették meg. A többi között az ukrajnai atrocitásokat vizsgáló Global Rights Compliance nevű nemzetközi emberi jogi iroda munkatársaiból álló csoport ellátogatott a Herszon megyébe is, ahol a gátrobbantás történt. Yousuf Syed Khan, az iroda egyik munkatársa elmondta, 80 százalékra becsülik annak az esélyét, hogy az orosz fél helyezett el robbanószerkezeteket a gát kritikus pontjainál.Orbán Viktor: Európa fekete bárányként kezel, mert a szabadságot és a békét képviselem
A magyar kormány demokratikus és a nép akarata szerint cselekszik, Brüsszelből szovjet típusú vezetés utasít - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Libero című olasz napilapban pénteken megjelent interjúban. A kormányfő kijelentette, az Európai Unió számára "fekete bárányok vagyunk, de ez nekünk magyaroknak nem jelent problémát. Mindig is a kóruson kívül álltunk, akkor is, amikor a vasfüggöny mögött voltunk a Szovjetunió idején, és elsőként harcoltunk a szabadságért". Orbán Viktor a volt olasz miniszterelnök, a Hajrá, Olaszország! (FI) elnöke, Silvio Berlusconi szerdai temetése alkalmából nyilatkozott a napilapnak. Kijelentette, az interjúval barátját akarja megvédeni a Berlusconit halála után is támadó baloldaltól.Több mint tízezer orosz katona kapott eddig jutalmat
Több mint tízezer orosz katona kapott jutalmat ellenséges haditechnikai eszköz megsemmisítéséért vagy elfogásáért az ukrajnai „különleges hadművelet” kezdete óta – közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium. A tárca beszámolója szerint tavaly 7064 katonát jutalmaztak 11 586 ukrán és nyugati haditechnikai eszköz megsemmisítéséért, az idei év öt hónapjában pedig 3193-at 4145-ért.Orbán: A háborús helyzet minden korábbinál súlyosabb, közben a kötelező migránskvótáról szóló döntéssel a Soros-birodalom visszavágott (Videó)
A magyar álláspont az, hogy ennek a konfliktusnak nincs megoldása a harctéren, ezért vissza kell venni a katonáktól az események irányítását, jöjjön megint a diplomácia, tárgyaljanak a politikusok, legyen tűzszünet és közben induljanak meg a béketárgyalások - foglalta össze a Kossuth Rádiónak adott interjújában hazánk álláspontját Orbán Viktor. A miniszterelnök aggasztónak nevezte, hogy két atom nagyhatalom urán tartalmú lőszereket akar bevetni Magyarország szomszédjában. A kötelező migrációs kvóta kapcsán pedig kijelentette: "a németek csináljanak olyan migránspolitikát, amilyet akarnak, az az ő hazájuk, úgy kísérleteznek vele, ahogy jónak látják. Ez meg a mi hazánk, Nem akarunk vele kísérletezni!Békét akarnak az afrikai vezetők is
Dél-Afrika, Egyiptom, Szenegál, Kongó, a Comore-szigetek, Zambia és Uganda küldöttsége pénteken Volodimir Zelenszkij ukrán, szombaton pedig Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozik – írta a BBC.Több tucat ország fegyvereivel küzdhetnek az ukránok az oroszok ellen
Lassan már másfél éve zajlik az orosz-ukrán háború, és Kijev nemcsak hogy tartja magát az orosz medvével szemben, szombat óta hivatalosan is megkezdődött az ellentámadás. A világ 15. legerősebb katonai ereje tehát a másodikkal küzd ám mindezt óriási nyugati segítséggel. Megnézte a Magyar Nemzet, hogy mennyi fegyvert és támogatást kapott Kijev a háború kirobbanása óta.Az ukrán elnök felszólította a svájci parlamentet, hogy engedélyezze svájci gyártású fegyverek továbbadását Ukrajnának
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videóbeszédet intézett csütörtökön a svájci parlamenthez, amelyben arra szólította fel a törvényhozást, hogy engedélyezze más országoknak a svájci gyártású fegyverek továbbadását Ukrajnának – hozta nyilvánosságra az RBK–Ukrajina hírportál. Zelenszkij kiemelte, hogy ez létfontosságú lépés lenne Ukrajna számára.A cseh elnök internálná a nyugati országokban élő oroszokat
A nyugaton élő oroszokat a biztonsági szolgálatoknak szigorúan figyelniük kellene – jelentette ki Petr Pavel cseh elnök. Pavel a Szabad Európa Rádiónak adott csütörtöki interjújában fejtette ki azon álláspontját, miszerint „minden nyugati országban élő orosz embert sokkal jobban meg kell figyelni, mint a múltban”. Petr Pavel szerint az oroszokat úgy kellene kezelni, mint ahogy a japánokat kezelték az Egyesült Államokban a második világháború alatt.Még drágább a béke – Az USA is szállíthat szegényített urán lövedékeket Ukrajnának
Hamarosan az Egyesült Államok is szállíthat szegényített urán lövedékeket – írta a Wall Street Journal (WSJ). A lapnak nyilatkozó meg nem nevezett magasrangú kormányzati tisztviselő elmondta: nincs komoly akadálya annak, hogy átadják a páncéltörő lövedékeket Ukrajnának. A Pentagon az Ukrajnának szánt Abrams harckocsikat szerelné fel a szegényített urán lövedékekkel.Ajánljuk még

















