orosz-ukrán háború
Bahmuti gyerekek meggyilkolását vallotta be két Wagner-zsoldos egy orosz jogvédőnek
Két egykori Wagner-zsoldos mindennél kegyetlenebb bűntetteket ismertek be nyugati védőernyő alatt dolgozó jogvédőknek. Sokakban kételyeket vethet fel a hír, mindenesetre tény, hogy az egykori zsoldosok nyíltan vállalják a bestiális tettek elkövetését.Peking alaptalan vádaskodásnak tartja, hogy drónokat exportálna az ukrajnai háborúba
Peking alaptalan vádaskodásnak tartja, hogy drónokat exportálna az ukrajnai háború bármely hadviselő felének, de a hatóságok figyelik, mely országokba irányul a drónexport – közölte szerdán a kínai kereskedelmi minisztérium. Az ilyen vádat tartalmazó jelentések célja "a kínai vállalatok befeketítése" – olvasható a dokumentumban.Cseh elnök: nincs alternatívája az Ukrajnának nyújtott támogatásnak
Nincs alternatívája Ukrajna támogatásának, a segítség elmaradása Oroszország győzelmét jelentené – jelentette ki Petr Pavel cseh államfő Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral szerdán, Brüsszelben közösen tartott sajtótájékoztatóján.Gál Kinga az EP-ben: A dollárbaloldal az orosz agresszióról szóló vitát is Magyarország lejáratására es háborúpárti álláspontjának hangoztatására használja
Az Európai Parlament az orosz–ukrán háború nemzetközi jogi vonatkozásairól tartott vitát szerdai plenáris ülésén Strasbourgban. Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának elnöke felszólalásában kiemelte: Magyarország mindig a nemzetközi jog talaján állt, kezdetektől humanitárius segítséget nyújt Ukrajnának, kiemelten Kárpátaljának. Hangsúlyozta, hogy háborús bűncselekmény nem maradhat kivizsgálatlanul és büntetlenül. Gál Kinga szerint gyalázatos, hogy a magyar dollárbaloldal ezt a vitát is az ország és a kormány lejáratására, a magyar emberek elsöprő többségének békepárti véleményével ellentétes, háborúpárti álláspontjának hangoztatására használja. Gál Kinga elmondta: Magyarország elítéli az emberi jogi jogsértéseket, a háborús bűncselekményeket és a nemzetközi jog sorozatos megsértését.GEOrgPOLITIKA – Az ukránok már a gyakorlótéren leamortizálták a Leopardokat – Az oroszok szövetségeseket keresnek
Még a frontra sem érkeztek, az ukránok máris elvesztettek két Leopard 2-t. Az ukrán fegyveres erők helyzetét jól mutatja ez az incidens, miközben a világ vezető hatalmai – legalábbis az euroatlanti régión kívül – egyre inkább a béke irányába mozdulnak. Így az ukránok mozgástere egyre szűkebbnek látszik. Mindeközben egy másik konfliktus lángolt fel, legalábbis diplomáciai szinten: Ebrahím Raíszi iráni elnök kedden arra figyelmeztetett, hogy Izrael bármilyen ellenséges lépése „Haifa és Tel-Aviv elpusztításához vezet”.Még a frontra sem érkeztek, az ukránok máris elvesztettek két Leopard 2-t
Lengyelországban zajlik az ukrán csapatok egy részének kiképzése a nyugati fegyverekre, a jelek szerint azonban vannak hiányosságok a felkészítésben. Olyan hírek kerültek ugyanis nyilvánosságra, miszerint egy gyakorlat során az ukrán legénység véletlenül összetört két harckocsit. Hogy a "malőr" hogy jött össze, arról eltérő vélekedések születtek, az azonban lengyel oldalon egybehangzó vélemény, hogy ennyire képzetlen tanklegénységet még nem láttak.Atombombákkal szálltak fel a bombázók – Nukleáris fegyverekkel demonstrálta Oroszország erejét Putyin
Előre be nem jelentett hadgyakorlat keretében Oroszország két Tu–95MS típusú bombázót küldött a Csendes-óceán térségébe, amelyek atombombákat szállítottak. Az esetről hírt adó Daily Mail szerint az orosz elnök ezzel egyértelműen a Nyugatnak üzenhetett.Több mint tizenegyezren érkeztek Ukrajnából kedden
Az ukrán–magyar határszakaszon 5280-an léptek be Magyarországra kedden, a román–magyar határszakaszon belépők közül pedig 5934-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – írta közleményében az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán.Véget ér a Barátság: a lengyelek leállítanák a kőolajvezetéket, az atomenergiát is szankcionálnák
A Reuters által kedden ismertetett dokumentum szerint Lengyelország ebben a hónapban javaslatot terjesztett elő egy új szankciócsomagra Oroszország ellen az Ukrajna elleni háború miatt. Az új csomag a gyémántimportot, valamint a csővezetékes olajimportot tiltaná be. A Reutersnek nyilatkozó diplomáciai forrás szerint a javaslatot már átadták az Európai Bizottságnak.Ajánljuk még

















