orosz-ukrán háború
Kína az együttműködés fokozására szólította fel az Egyesült Államokat
Az együttműködés fokozására szólította fel az Egyesült Államokat hétfőn Kína új miniszterelnöke Pekingben, a parlament éves ülésének végén tartott sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta, hogy "a gazdaság fejlesztése az alapvető megoldás a munkahelyteremtésre". Li Csiang kiemelte, hogy a világ két legnagyobb gazdasága gazdasági és kereskedelmi szempontból szorosan kapcsolódik egymáshoz.Sanna Marin finn miniszterelnök a botrány ellenére is odaadná országa vadászgépeit az ukránoknak
Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, a finn kormányfő Kijevben járva ígérte meg, hogy Ukrajnának átadják majd a finnek légvédelmét ellátó F–18-as Hornet vadászrepülőgépeket. A Világgazdaság vasárnapi cikke szerint ez az ígéret azonban óriási botrányt kavart hazájában, hiszen az ötletet csak saját kabinetjével és a finn légierővel felejtette el megbeszélni, azaz olyan fokú döntést hozott egymaga, amellyel könnyen veszélybe sodorhatja egész országát.Civilek vesztették életüket egy HIMARS-csapásban a luhanszki régióban
Legkevesebb három civil életét vesztette, további 15-en pedig – köztük gyerekek – megsebesültek, amikor vasárnap ukrán HIMARS-rakétacsapás érte a luhanszki régióban levő Perevalszk települést. A RIA Novosztyi orosz hírügynökség a helyi hatóságokra hivatkozva azt írta, hogy a csapás a város egy sűrűn lakott részét érte, ahol egy buszpályaudvar és egy benzinkút is üzemel. A csapást egy M30A1-as típusú, srapnelt hordozó rakétával hajtották végre, amelyből 180 ezer darab, különböző átmérőjű wolframcsapágy robbant szét.Jeruzsálemben találkozhat Ferenc pápa Kirill pátriárkával
Ferenc pápa közölte, hogy előkészületek folynak egy Kirill orosz pátriárkával való jeruzsálemi találkozó megrendezésére – jelentette a RIA Novosztyi hírügynökség vasárnap Leonyid Szevasztyjanovra, az orosz ortodox Óhitűek Világszövetségének elnökére hivatkozva, aki levelezésben áll a katolikus egyházfővel.Országjáró körútra indult Aleksandar Vučić szerb elnök
Országjárásba kezdett Aleksandar Vučić szerb elnök, egyrészt azért, hogy megismerje az ország minden térségének gondjait, másrészt pedig, hogy megágyazzon a tervek szerint júniusban induló népi mozgalmának, és népszerűsítse elképzeléseit.Kocsis Máté: a magyar baloldal a nyugati világ háborúpárti álláspontját képviseli
A magyar baloldal inkább a nyugati világ háborúpárti álláspontját képviseli, de a magyar érdek az, hogy mielőbb béke legyen – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.Az orosz Wagner csoport vezetője bejelentette: 2024-ben elindul az ukrán elnökválasztáson (videó)
Jevgenyij Prigozsin a szemmel láthatóan katasztrofális állapotban lévő Bahmut városából, egy magasház tetejéről bejelentkezve, a saját tüzérségi tüzének robbanásai közepette tett váratlan bejelentést.Tüntettek a csehek Ukrajna támogatása ellen
Mintegy 20–25 ezren tüntettek szombaton délután Prágában a magas infláció és a nyugdíjtörvény módosítása ellen. A demonstrálók követelték az Oroszország által megtámadott Ukrajna katonai támogatásának leállítását, valamint Petr Fiala miniszterelnök kormányának lemondását. A tüntetők azt is követelték, hogy a kormány állítsa le az Oroszország által megtámadott Ukrajna masszív katonai támogatását, és az ukránok helyett a cseh lakosság gondjaival foglalkozzon.Az orosz és fehérorosz sportolók olimpiai tilalmának fenntartását célzó nyomásgyakorlásra kérte a szponzorcégeket a brit kulturális miniszter
Az orosz és a fehérorosz sportolók olimpiai tilalmának fenntartását célzó nyomásgyakorlásra kérte a legnagyobb szponzorcégek nagy-britanniai érdekeltségeit szombati levelében a brit kulturális miniszter.Ajánljuk még

















