orosz-ukrán háború
Ferenc pápa Kijevbe és Moszkvába is el akar utazni
Ferenc pápa beleegyezett, hogy Kijevbe utazik, de csak azzal a feltétellel, ha Moszkvába is elutazhat – derül ki abból a nyilatkozatból, amelyet a La Nación című argentin lapnak adott az egyházfő.Nem küldenek több ingyenes segélyt Ukrajnába a németek
Ha a haladárok logikáját követjük, akkor most már biztosan kijelenthetjük, hogy a német kormány Putyin pincsije és az orosz elnök kottájából játszanak. Németország ugyanis bár továbbra is folytatja a melldöngetést Ukrajna megsegítése kapcsán, ha az anyagiakról van szó, akkor már nem ilyen bátor: ezentúl ugyanis nem küldenek ingyenes segélyt a háborús országba. Nem baj, majd küldenek fegyvereket, és attól megint jóeNberek lesznek.Sanna Marin hirtelen felindulásból vadászgépeket ad Kijevnek, csak a saját hadseregének nem szólt róla
Sanna Marin tesz a békére, izé, a békéért. A finn miniszterelnök ugyanis hirtelen érzelmi indíttatásból megajándékozta Zelenszkijt országa összes Hornet típusú vadászgépével. Annyira hirtelen volt a jócselekedet, hogy néhány, kevésbé fontosnak tartott személynek nem is szólt róla. Nem kell megijedni, a sajtó tudta, hiszen csak úgy éri meg jóemberkedni, ha villoghatunk vele; a kormányfő olyan kevésbé fontos személyeket felejtett el értesíteni, mint a saját hadserege. Finnország szeretne belépni a NATO-ba – milyen jót is tenne a szövetségünknek egy ilyen rátermett vezető, mint Sanna Marin...Menczer Tamás: aki nem akar azonnali tűzszünetet, az háborúpárti
A baloldali politikusok felszólalásai után egyértelművé és világossá kell tenni: aki nem akar azonnali tűzszünetet, aki nem akar azonnali békét, az valójában nem békét akar, az a háború folytatását akarja, tehát háborúpárti – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton, a Facebookon megosztott videójában.Svájc továbbra is kitart a semlegesség mellett és nem szállít fegyvert Ukrajnának
A svájci kormány (Bundesrat) pénteken megerősítette az ország semlegesség melletti elkötelezettségét és leszavazta svájci harci eszközök Ukrajnába szállításának lehetőségét – közölte a testület pénteken.Zelenszkij: Ukrajnának nincs köze az Északi Áramlat-gázvezetékek elleni szabotázshoz
Volodimir Zelenszkij elnök tagadta pénteken, hogy Ukrajnának köze lenne az Északi Áramlat-gázvezetékeken tavaly ősszel a Balti-tengeren történt robbantásokhoz. Szerinte ezeket az információkat azért terjesztik, hogy lassítsák a segélynyújtást Ukrajnának. Erről az ukrán államfő azon a sajtótájékoztatón beszélt Kijevben, amelyet Sanna Marin finn miniszterelnökkel együtt tartott.Rétvári Bence a PS-nek: Az Ukrajnába küldött fegyvereknek egy része illegális úton visszaáramolhat Európába (Videó!)
Az államnak minden segítséget meg kell adni a családoknak, hogy kisgyermekek közelébe ne kerülhessen olyan személy, aki korábban elkövetett szexuális bűncselekményt fiatalkorúak ellen – erről Rétvári Bence beszélt pénteki sajtótájékoztatóján. Az államtitkár kiemelte: a gyermekvédelmi törvény keretében elfogadott pedofil-nyilvántartás idáig több ezer esetben segített a családoknak. A bűnüldöző hatóságok 2023-ban 352 esetben indítottak új eljárást gyermekekkel kapcsolatos szexuális visszaélések kapcsán. Rétvári Bence beszélt továbbá a pedagógusok béremeléséről is. Elmondta: annak ellenére, hogy a kormány minden feltételt teljesített az EU-s pénzek kapcsán, Brüsszel folyamatosan további kifogásokat talál ki. Hozzátette: visszamenőlegesen járni fog a tanároknak a béremelés. A miniszterhelyettes beszélt a magyar–ukrán határ helyzetéről is: mint elmondta, sok uniós ország számol azzal, hogy az Ukrajnába küldött hatalmas mennyiségű fegyvernek egy része illegális úton visszaáramolhat Európába. Részletek a videóban.GEOrgPOLITIKA – Vérengzés Hamburgban
A német rendőrség közlése szerint korábban a Jehova Tanúi Egyház tagja volt az a fegyveres, aki csütörtök este hét embert lőtt le, majd önmagával is végzett a Jehova Tanúi Egyház hamburgi templomában. Egy, a szomszédban lakó nő szerint durván egy percig lehetett lövéseket hallani, majd rövid szünet után még egy hallatszódott az épület felső emeletéről. Helyi lapok szerint a tettest kizárták a vallási közösségből és ezért gyilkolt.Ajánljuk még

















