orosz-ukrán háború
Az EB bejelentette az Oroszország elleni tizedik szankciócsomagra vonatkozó javaslatát
Csütörtökön, Strasbourgban az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen, valamint Josep Borrell, az unió kül- és biztonságpolitikai képviselője hivatalosan bejelentette a testület új javaslatát az Oroszország elleni, immár tizedik szankciócsomagra vonatkozóan.Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a kormány a magyar emberek biztonságáért dolgozik a NATO-ban is
A magyar kormány a háború idején és a migrációs nyomás jelentette veszélyek korában is a magyar emberek biztonsági érdekeit képviseli a NATO-ban – jelentette ki a honvédelmi miniszter Brüsszelben, a NATO-tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozását követően, szerdán. Szalay-Bobrovniczky Kristóf beszámolt arról, hogy a védelmi miniszterek brüsszeli tanácskozásukon áttekintették a NATO keleti szárnya megerősítésének állását.A német alkancellárnak nem tetszik Svájc hozzáállása a háborúhoz
Robert Habeck bírálta a svájci kormányt, amiért az nem hajlandó lőszert szállítani Ukrajnának a Gepard légvédelmi páncéloshoz – írja a Guardian.Lavrov szerint a nyugati politikusok hazudnak az Északi Áramlat felrobbantásáról
A nyugati politikusok ugyanúgy hazudnak Oroszországnak az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásáról, ahogy ezt korábban a minszki megállapodásokkal és a végrehajtásukkal kapcsolatban tették – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az orosz parlament alsóházában, a kormányóra keretében tett szerdai felszólalásában.Lavrov: A Nyugat elérte azt a pontot, ahonnan már nincs visszaút
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az orosz állami Duma előtt tartott szerdai beszédében több ijesztő kijelentést tett. Úgy fogalmazott: a Nyugat elérte "azt a pontot, ahonnan már nincs visszaút", amikor Ukrajnát "oroszgyűlölő katonai bástyává" változtatta, és hogy az orosz külpolitika jövője az, hogy véget vessen a Nyugat dominanciájának a nemzetközi életben – írja a Guardian.Döntést hozhat a 10. szankciós csomagról az Európai Unió, nem érintené az atomenergiát
Az Európai Unió 27 tagállamának képviselői szerdán találkoznak, hogy megvitassák az Oroszország elleni újabb szankciókat, amelyek várhatóan politikusokat, katonai vezetőket és további négy orosz bankot érintenek majd – írja a Reuters. Továbbá az EU új pénzügyi szankciókkal és kereskedelmi korlátozásokkal sújtaná Moszkvát, és megtiltaná, hogy orosz állampolgárok olyan európai vállalatok igazgatótanácsában üljenek, mint például az elektromos energiaszolgáltató cégek.Ordas kamu, hogy a nyugati cégek többsége kivonult volna az orosz piacról
A St. Galleni Egyetem és a lausanne-i IMD intézet kutatói annak jártak utána, hogy az Európai Unióban és a G7-országokban székhellyel rendelkező vállalatok közül hányan váltak meg Oroszországtól azóta, hogy tavaly februárban megkezdődött Ukrajna teljes körű inváziója – írja a Computerworld. Az eredményeik azt mutatják, hogy "az EU és a G7-ek vállalatai csak nagyon korlátozott mértékben vonultak ki Oroszországból, ami megkérdőjelezi azt a narratívát, amely szerint a nyugati cégek nagyarányú kivonulása zajlik a piacról" – áll a St. Galleni Egyetem közleményében, amelyet az AFP ismertetett.Stoltenberg: Ukrajnának fegyverekre van szüksége a háború megnyeréséhez
Nincs jele annak, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a békére készülne, ezzel szemben a háború folytatását, és újabb támadásokat tervez, ezért Ukrajnának fegyverekre van szüksége a háború megnyeréséhez - jelentette ki a NATO főtitkára Brüsszelben, a tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozására érkezve kedden.Korábbi amerikai védelmi miniszter: az ukrán nép a piszkos munkát végzi el Washingtonnak
Telefonbetyárok Petro Porosenko volt ukrán elnök képviselőinek kiadva magukat elérték Mark Esper korábbi amerikai védelmi minisztert, aki azt mondta nekik, hogy az ukrán nép az Oroszország elleni konfliktusban a piszkos munkát végzi el az Egyesült Államok számára - jelentette hétfőn a TASZSZ orosz állami hírügynökség.Ajánljuk még

















