oroszország
Putyin kitüntette az elcsatolt területek vezetőit
Állami kitüntetést adott át Vlagyimir Putyin orosz elnök az Ukrajnától idén elcsatolt területek megbízott vezetőinek kedden, a moszkvai Kremlben.Leonyid Paszecsnik, a Luhanszki Népköztársaság és Gyenyisz Pusilin, a Donyecki Népköztársaság vezetője a Hazáért Érdemrend legmagasabb, Jevgenyij Balickij, Zaporizzsja és Vlagyimir Szaldo, Herszon megye kormányzója pedig a harmadik fokozatát kapta.Putyin a kémek és hazaárulók felkutatására utasította a biztonsági szolgálatokat
Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte az orosz határok megerősítését, és arra utasította a biztonsági szolgálatokat, hogy tartsanak fenn nagyobb ellenőrzést a társadalom felett, továbbá „minél hamarabb kutassák fel az árulókat, a kémeket és a szabotőröket” – írja az al-Dzsazíra.Putyin: Oroszországnak nem érdeke legszorosabb szövetségesének beolvasztása
Vlagyimir Putyin Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökkel folytatott tárgyalását követően, sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy Oroszországnak nem érdeke legszorosabb szövetségesének "beolvasztása, ez amúgy sem célszerű". Mint mondta, nem erről van szó, hanem a gazdaságpolitikák egyeztetéséről, mint ahogyan más nemzetközi szervezetek esetében is történik.Moszkva: Putyin nem kényszeríti Fehéroroszországot, hogy szálljon be a háborúba
Oroszország és Fehéroroszország kész tárgyalni a többi állammal, közöttük az európaiakkal is – jelentette ki Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal folytatott hétfői, minszki tárgyalása kezdetén. A fehérorosz elnök ugyanakkor felszólította a Nyugatot, hogy "hallgasson a józan észre", és térjen vissza a biztonságról folytatott konstruktív párbeszédhez.Orosz kémfőnök: már nem lehet megállítani a liberális-globalista amerikai egocentrizmusból a valóban többpólusú világba való átmenetet
A Nyugat várhatóan felgyorsítja a legmodernebb fegyverrendszerek fejlesztését, valamint a biológiai, genetikai és egyéb fegyverek létrehozására irányuló kutatásokat – írta Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója a Razvedcsik (Hírszerző) című magazin hétfőn megjelent első számában közölt cikkében.Meglehet Putyin új szövetségese: mozgolódik Észak-Korea
Vajon mi érkezhet a november végén helyreállított vasúti vonalon Észak-Koreába Oroszországból és fordítva? Véletlenül sem gondolnánk, hogy fegyverek és utánpótlás, valamint nyersanyagok cserélnek gazdát. Ahogy az is meglepő lehet, hogy Észak-Korea hosszú csend után ismét rakétákkal kísérletezik a Japán-tengeren. Annak a Japánnak az érdekszféráját feszegetve, amely Oroszország hátsó udvarában – és Kína kvázi közvetlen szomszédságéban – a háborús fenyegetettségre hivatkozva történelmi léptékű haderőfejlesztést jelentett be. Úgy tűnik, Putyin újabb (kényszerű) szövetségest talált a világ egyik legelszigeteltebb diktatúrájának formájában, ami immáron nem is annyira izolált. Ráadásul végtelen felvevőpiaca tud lenni az orosz nyersanyagnak, cserébe pedig bőven van mit ajánlania a haditechnika terén. Mi szóltunk.Tévedtek az elemzők – A várakozásokkal ellentétben erősödött a rubel és csak kismértékben csökkent az orosz GDP
A várakozásokkal ellentétben nagyjából 2,5 százalékkal csökken 2022 végére az orosz bruttó hazai termék (GDP) – mindezt Vlagyimir Putyin orosz elnök jelentette be a Stratégiai Fejlesztések és Nemzeti Projektek Tanácsának csütörtöki telekonferenciáján. Az elemzői várakozások korábban 20 százalékos csökkenést jeleztek.Oroszország ismét Tél tábornokkal nyer háborút, vagy nagyon nehéz helyzetbe kerül
A tél legnagyobb kérdése, hogy lesz–e béke, vagy legalább fegyverszünet Ukrajnában, hiszen mind a harcoló egységek, mind a hátország számára ez a legkritikusabb évszak. Ugyanakkor erre nem sok kilátás van, miután Ukrajnának elemi érdeke a háború folytatása, hiszen ellentámadása éppen csak lendületet vett, az orosz csapatoknak pedig égető szüksége lenne időre az újrarendeződéshez és egy ellentámadáshoz szükséges súlyképzéshez. A téli háború során az egyetlen kérdés így az marad, hogy beválik-e az oroszok megszokott, visszahúzódásra és ellencsapásra alapuló taktikája, vagy az 1939-es téli háborúhoz mérhető fiaskó vár az oroszokra.Ajánljuk még

















